Kő András

Vélemény és vita

Pardon

Márai Sándor írta több évtizeddel ezelőtt: „Nem elég azt mondani: »pardon«, ha lábára lépünk valakinek. Így is kell érezni: »Pardon« – s ez már sokkal nehezebb. Korunk az emberiség egyik legudvariatlanabb kora. A középkor hóhéra még letérdelt az áldozat elé, és bocsánatot kért, mert kénytelen levágni a fejét: s Marie Antoinette még azt mondta Sansonnak a vérpadon: »Pardon«.”

Az író a legudvariatlanabb korról értekezett. De akkor mi van ma? Ismerik-e még az emberek ezt a nemzetközivé nemesedett szót, gallérján az elnézéssel és a bocsánatkéréssel, amely a Miatyánkban is megfogalmazódik: „…és bocsásd meg vétkeinket, / miképpen mi is megbocsátunk / az ellenünk vétkezőknek.” Jelen van-e a megbocsátás az életünkben, vagy hiába vált a magát megbecsülni tudó ember önismereti tényezőjévé, mára kifakult, álszenteskedéssé vedlett? És hideg, rideg, szenvtelen közöny veszi körül?

Márai másutt megjegyzi: „Az élet nagy párharcát még a válságos pillanatokban is, csak az udvariasság fegyvereivel szabad megvívni.” Hiú ábránd, amit az író javasol. Mintha az udvariasságot az emberek az egymás iránt érzett ellenszenvük és gyűlöletük elrejtésére használnák fel. És ne örüljünk a túlzásba vitt udvariasságoknak sem, mert ezek a csalások különböző fajtái. Ahogy a „köszönöm” szót és a „szép napot” szófordulatot is sok esetben érzés nélkül ejtik ki, nem maradnak le mögöttük a pardon emlegetői sem. A politika küzdőterén pedig – Magyarhonban legalábbis – ismeretlen fogalom a bocsánatkérés, a pardon!

Miközben mondhatnók, hogy a szó varázsige. Bocsánatot kérni azt jelenti, hogy begyógyíthatjuk vele a nyílt sebeket, és képesek lehetünk helyrehozni a szavainkat, a tetteinket. Kétségtelen azonban, hogy bocsánatot kérni nem egyszerű dolog. Harcban áll az ember a büszkeségével és a bűnbocsánatával; és ha nem őszinte, akkor minden bocsánatkérés hazugnak hat. Érdekes, hogy a francia eredetű pardon szinonimája, az „elnézést” milyen messzire esik a pardontól. Nincs benne semmilyen melegség. Halványnak érzem, erőtlennek, holott a bocsánatkérésnek éppen az lenne a célja, hogy közelebb hozzon egymáshoz embereket és közösségeket.

Elgondolkoztató, hogy Mária Terézia lánya, Marie Antoinette, aki könnyelmű, önző és erkölcstelen nőként élt a köztudatban, s akit a guillotine-hoz vezető úton szidalmazott és leköpött a nép, milyen tartással, büszkén és elszántan lépett a vérpadra. Még Jacques Hébert, a radikális jakobinusok vezetője is kénytelen volt elismerni, hogy „a szajha mindvégig bátran, szenvtelenül viselkedett”. Stefan Zweig pedig azt írta a királynéról szóló könyvében, hogy „a drámai feszültségű korral sem Marie Antoinette, sem XVI. Lajos nem tudott lépést tartani; becsülettel meghalni tudtak, erősen és hősiesen élni nem”.

Ennek a fényében ítélhetjük meg a királyné pardonját, utolsó szavát, amelyre aligha lennének képesek – ha még volna kivégzés hazánkban – napjaink gátlástalan bűnözői. George R. R. Martin kortárs amerikai regényíró így vélekedett: „A hatalom íze akkor a legjobb, amikor megédesíti egy kis udvariasság.” Vajon érezte-e ezt a királynő, amikor a hóhér lábára lépett?

Márai Sándor így fejezi be az udvariasságról írott gondolatait: „Mikor mindenki a másik zsigereiben vájkál, szenvedélyes szeretettel vagy eszelős gyűlölettel: te maradj udvarias.” Ez a ma emberének szóló üzenet is. 

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Bán Károly

Bán Károly

Kékszalagos blöffök

ĀA kormánypártok a héten tették nyilvánossá egyéni képviselőjelöltjeik nevét, akik április 3-án harcba szállnak a parlamenti helyekért

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

Maszek

ĀMég egy kósza évfolyam Előre című romániai magyar újságot is beköttettem a Ceausescu-érából, mert úgy gondoltam, ezek valamikor aranyat érnek majd