Egy összeesküvés-elmélet halála

Bodnár Zoltán, Király Júlia vagy éppen Bod Péter Ákos nem csak abban hasonlítanak egymásra, hogy folyamatosan kritizálják a kormány és a jegybank tevékenységét, hanem abban is, hogy mindegyikük aktívan részt vesz a politikában a baloldali összefogás jelenlegi, illetve korábbi tanácsadójaként, esetleg programalkotójaként. A közös bennük az, hogy korábban mindhárman a Magyar Nemzeti Bank magasrangú tisztségviselői voltak, és bár a szigorú jegybanki függetlenség már rég nem köti őket, a szakmai véleményük kapcsán viszont így mégiscsak felvetülhet az elfogultság vádja, hiszen nem titkolt céljuk a kormány leváltása, emiatt pedig láthatóan minden szakmainak látszó érvet és politikai taktikát igyekeznek bevetni.

Az egyik visszatérő elem például az is, hogy megpróbálják a kormányzattal és a bankrendszerrel is stratégiai szövetségben működő jegybank tekintélyét aláásni, ennek érdekében már évekkel ezelőtt megjósolták a várható monetáris katasztrófák sorozatát, ám ezek a jóslatok az évek múlásával végül csak nem akartak beteljesülni.

Legújabban vádjaikat egy összeesküvés-elméletbe csomagolják, amely alapján a kormányt és a jegybankot egy olyan boszorkánykonyhaként szeretik lefesteni, amely a világban megjelenő magas inflációt a magyar kormány és a Magyar Nemzeti Bank fő felelőseként jeleníti meg.

Ezt a mostanság többször is a közbeszéd tengerébe hajított állítást legutóbb az „inflációgyáros” Surányi György dobta be, aki teljesen belesimul a fentebb felsorolt ex-jegybankárok sorába, hiszen amellett, hogy az MNB-t a maga által kreált rémképeivel támadja, közben éppen Márki-Zay Péternek és a baloldali összefogásnak osztja a tanácsait. Surányi György azt a kijelentést is megengedte magának, hogy az MNB tudatosan és túlzó mértékben értékelte le a forint árfolyamát. Nos, hát szokás mondani, hogy mindig az kiabál a leghangosabban, akinek a háza ég, ugyanis, ha volt olyan elnöke a Magyar Nemzeti Banknak a rendszerváltás után, akinek a vezetése alatt brutális mértékben romlott a magyar fizetőeszköz értéke, akkor az nem volt más, mint éppen Surányi György.

Surányi első elnöksége alatt 95 százalékkal, második elnöksége során pedig 78 százalékkal értékelődött le a forint (összehasonlításképpen, mintha most közel 700, majd 1000 forint felett lenne egy euró). Ha megvizsgáljuk az 1990 utáni jegybankelnöki ciklusokat, élesen és világosan kirajzolódik, hogy nemzeti valutánk nem máskor, mint éppen Surányi György vezetésének időszakaiban mutatta messze a legnagyobb mélyrepüléseket.

Ezek a leértékelődések – különösen az első Surányi-elnökség alatt, a Bokros-csomaggal közösen – olyan károkat okoztak az országnak, amiket a magyar jegybank korábban és később sem engedett meg magának. A Járai-korszakot például összességében enyhe felértékelődés jellemezte, hiszen a fiskális alkoholizmust magas kamatokkal kellett kezelni, ennek köszönhetően közel 5 százalékot erősödött a forint nominálisan az euróval szemben. De még Simor András elnöksége alatt is csak közel 18 százalékos volt a forint leértékelődése. Matolcsy György jegybankelnök első mandátumának idején, ahol el kellett kerülni a deflációt és vissza kellett állítani a pénzügyi stabilitást, mindössze 6 százalékról beszélhetünk, a második elnöki ciklusában pedig mostanra 12,6 százalékos volt a leértékelődés, amelynek a legnagyobb részét – csaknem 9,5 százalékot –a járvány kitörését követő egy hónapban, a szinte teljes lezárás idején szenvedte el a forint árfolyama, így meglehetősen egyértelmű, hogy mi volt a kedvezőtlen árfolyamváltozás oka.

Látva a kormány és a jegybank eddig tett gazdaságpolitikai tevékenységeit megnyugodhatunk, hiszen minden olyan képzelgés, ami a tudatosan elkövetett forintgyengítésről fantáziál, minimum dillettáns szakmai féltékenységről vagy rosszindulatú politikai támadásról árulkodik.

(A szerző közgazdász)