Surányi sikertelen mutatványa

Mióta ez nyilvánosságra került, az inflációgyáros Surányi egyre meredekebb állításokat fogalmaz meg a gazdaságpolitikával kapcsolatban, és annak egyre több területére terjeszti ki a saját maga által gyártott, alternatív valóságot. Feladata és szándéka egyértelmű: feje tetejére állítani a számokat, megmásítani a sikereket, megkérdőjelezni az egyértelműt és meghamisítani a nyilvánvalót.

Mondjuk ki, nem szép, sőt inkább dicstelennek nevezhető feladat ez egy magát független szakembernek mutató közgazdásztól. De ha a cél – a visszatérés a hatalomba – úgy kívánja, fel lehet csapni számbűvésznek, és olyan terepre merészkedni, ahol még senki sem járt. A 2010 utáni gazdaságpolitika, a magyar modell és út sikeres makrogazdasági mérlegének utólagos cáfolatára ugyanis eddig az Orbán-kabinetek legvérmesebb kritikusai sem vállalkoztak. Surányi minapi próbálkozása sem sikerült, ugyanakkor nem jó, ha hamisítási kísérlete válasz nélkül marad.

Lassan már történelem, de azért érdemes felidézni, hogy milyen állapotban várta az ország a 2010-es országgyűlési választásokat. Ez azért is fontos, mert Surányi György erre a feledésre apellál, amikor azt állítja, hogy 2010 és 2020 között a magyar gazdaság teljesítménye nem nevezhető kiemelkedőnek, éves átlaga az évtized során a három százalékot sem érte el. Íme a valóságot kifordító számbűvészet kiváló példája: a 2010-es évek elején azért volt hosszabb a gazdaság talpra állása, mert esetünkben a szakadék széléről kellett visszatáncolnunk.

Amikor azonban az egyensúly helyreállt, azaz 2013-tól a GDP emelkedése már átlag feletti volt. Ezt a szárnyalást próbálja most Surányi György elrejteni a két időszakot egybemosó átlagadatával. De a számbűvész igyekszik elfedni, hogy a 2002 és 2008 közötti, teljesen elhibázott gazdaságpolitika kudarca és azt követő hibás válságkezelés a 2010-es váltást követően súlyos teherként nehezedett a magyar gazdaságra.

A baloldalnak köszönhetően sokkal rosszabb helyzetből indultunk, mint a régió többi országa, hiszen magasabb volt az államadósság (az IMF- és az EU-hiteleket ne is említsük), hatalmas az ország külső adóssága, a családok vállát pedig a devizahitel nyomta. A hazai foglalkoztatás az egyik legalacsonyabb volt az EU-ban, a költségvetés hiánya pedig már jóval a válság előtti években is magas volt (2002–2006 között átlagosan közel 8 százalék!), ezért nem volt a büdzsében mozgástér a válság hatásainak ellensúlyozására. Ebből az összeomlásközeli állapotból sikerült három esztendő leforgása alatt kiemelkedni úgy, hogy a 2013 és 2019 közötti időszak már a felzárkózásról szólhatott: a 3,7 százalékos átlagos magyar GDP-növekedés több mint duplája volt az EU átlagának (1,8 százalék).

A magyar állam eladósodottsága 2020 végére formailag körülbelül ugyanannyi, mint tizenkét évvel ezelőtt volt – ezt a jól ismert ellenzéki lemezt is elővette Surányi György a következő mutatványához. Elsőként azt szögezzük le, hogy a magas magyar államadósság-ráta rendszerváltozás előtti – Kádár-kori – örökség, amelynek leküzdéséért az Orbán-kormányok tettek eddig a legtöbbet.

Fontos visszaidézni, hogy a 2010 közepén mért, közel 84 százalékról 2019-re 65 százalékra csökkent az adósságráta. Amit most a dilettáns Surányi György számon kér a magyar kormányon, az a koronavírus-járvány hatása, ami enyhén szólva sem nevezhető stílusosnak. Azon túl, hogy a költségvetési kiadások megemelésével sikerült egészségügyi és gazdasági szempontból is megvédeni az országot, a rendkívüli járványhelyzet nemcsak nálunk, hanem az Európai Unió átlagában is emelte az adósságot.

Nézzük is csak meg ebben a tükörben a jelenlegi hazai számokat: míg 2010-ben a hazai adósság szintje megegyezett az unió átlagával (80 százalék), 2019-ben számottevően az alá csökkent, 2020-ban pedig a járvány ellenére is 10 százalékponttal alacsonyabb maradt az adósságunk az Európai Unió átlagánál.

Kettőből tehát semmi – mondhatnánk pestiesen, miután Surányi György két próbálkozását szembesítettük a valósággal. De most jön a harmadik, ami minden eddigit felülmúl.

Surányi György a következő bűvészszámban ugyanis az alma és a körte összepárosítására vállalkozik, amikor azt a meggyőződését osztja meg velünk, hogy a jelenlegi magyar államadósságot azért kellene magasabbnak tekinteni 2010-hez képest, mert időközben megszűntek a magánnyugdíjpénztárak. Ez szerinte olyan helyzet, mintha a kilencven-kilencvenöt százalékot is elérné a GDP arányában mért adósságrátánk.

Ennél a pontnál érhető tetten a leginkább, hogy Surányi György szándékosan hamisít. Szakmailag ugyanis ő sem gondolhatja komolyan, hogy Magyarország adósságához ilyen formában hozzáadható a nyugdíjasok felé fennálló kötelezettség. Nem lehet összeadni mindent mindennel, csak hogy egy számunkra kedves szám jöjjön ki a végén. Két külön dologról van szó, amit, ha csak nem teljesen dilettáns, valószínűsíthetően ő is tud, vagy egyszerűen dilettáns, és akkor nem is sejt. Nem is tudni, melyik a rosszabb. A magyar társadalombiztosítási nyugdíjrendszernek természetesen van – közös
európai módszertan szerint számított – kötelezettsége a jövő nyugdíjasai felé, ami minden modern polgári állam felelősségéhez hozzátartozik. Reméljük, most nem fosztottuk meg Surányi urat ennek a ténynek a felfedezésétől.

Úgy tűnik, a választási kampány fokozódásával Surányi György egyre jobban igyekszik megfelelni az ellenzéki pártok elvárásának, és emiatt úgy érzi, hogy rendszeresen félre kell magyaráznia a tényeket. Nem sok jóval kecsegtet, ha hozzá hasonló számbűvészek felelnek a baloldal gazdasági programjáért.
(A szerző közgazdász)