Hét, hat, öt

Ma József Attila nem különösképpen közismert, ám annál remekebb verstöredékét idézem. Miközben – talán méltatlanul – az ellenzéki bolhacirkuszra gondolok. „Hétért – magamat kérdem – adsz-e hatot? Játszom. Azé az érdem, ki játszhatott.” Mert most bizony már ott tartunk, hogy Márki-Zay nevét lassan ki sem ejti Gyurcsány, az ördögi konspirátor, a végtelenül cinikus „kapitányozásnak” is vége, legutóbb már csak hat pártról beszélt, a hódmezővásárhelyi eszement álombéli hetedik frakciójáról szót sem ejtett.

Persze, amúgy lehetne hetedik, nyolcadik, kilencedik is. Minden felmérés világosan megmutatja, hogy ő lesz itt a ballib főnök, a többieket részint kivégezte, részint kiszolgáltatott talpnyalóvá tette, a Városháza-botrányban vergődő Karácsonyt, a minden szint alatti Jakabot, a „nem tudom” Fekete-Győrt, az MSZP és az LMP pedig már inkább csak egy-egy villámtréfa. József Attila szívbe markoló sorai így váltak komé­diává. És a hat után jön az öt, a négy, a három.