A megérzésről

A vallomás pedig arról szól, hogy egy szegedi kiállítás megnyitására hívták, de az indulás előtt két nappal az agya, a szíve, a teste azt súgta. „Nem mehetsz Szegedre!” „Miért?” – kérdezte magától, és nem volt rá válasz. Mintha egy boszorkány szállta volna meg az agyát, aki folyton azt súgta: „Okod nincs rá elfogadható, de nem mehetsz Szegedre!” Azt a hazugságot, hogy beteg, elvetette. Félőrült állapotba került. Veje felajánlotta, hogy leviszi kocsin. „Nem.” Lánya a vonatot ajánlotta. „Nem és nem”. A szegedi múzeum táviratozott, hogy küld érte kocsit. Visszatáviratozott, hogy köszöni, nem kéri. A beszédét feladta expressz a múzeumnak, és azt javasolta, hogy valakivel olvastassák fel.

A festőművész megérzése azt súgta: a szóban forgó napon ne lépjen ki az utcára.

A legtöbb embernek vannak megérzései, intuíciói, amikben hisz, mégsem tartja lényegesnek őket. Tagadni azonban nem tagadja, hogy lépten-nyomon beléjük botlik. Sőt, néha beléjük is kapaszkodik, amikor szupergyors mérlegelésre késztetik. Vannak, akik egyenesen arra biztatják a homo sapienst, hogy igenis kövesse megérzéseit, ahogy a régi hajósok követték a csillagokat, amelyek az irányt mutatták nekik. Hallgass az ösztöneidre! – kapjuk a tanácsot. A megérzések mindig tudják, mire van szükséged. Bízz a megérzéseidben, mielőtt utadban áll az eszed!

Az intuíció egy belső hang, amely megsúgja az elmének, hogy mit cselekedjen. Néhanapján valóban érdemes arra figyelni, hogy mit súg a megérzésünk. És ezek a gondolatok nem fogalmazhatók meg szavakban. Persze a megérzést ne tévesszük össze a reménnyel. Valahol olvastam, hogy van, aki megérzi az esőt, a többiek pedig egyszerűen megáznak. A tréfás megjegyzés misztikus sejtéseket feltételez.

Az intuíció a lelki tevékenység előidézője, amely ott lapul valahol az elménkben. Megfigyeltem, hogy a nőknek jobban működnek az ösztöneik, mint a férfiaknak. Adott esetben a nők jobban hisznek a megérzéseikben, mint az értelmükben. Barátjuk a belső ösztönük. Arthur Conan Doyle brit író és orvos megerősít ebbeli véleményemben: „Egy nő megérzései többet érhetnek, mint egy analitikus gondolkodó következtetései” – állította. Adódnak aztán olyan vészhelyzetek, amikor az ember tanácstalan, hogy mit cselekedjen, és ilyenkor átveszi az irányítást a megérzés, amely természetesen nem helyettesítheti a tapasztalatot. De segíthet az útvesztőből kitámolyogni.

A megérzés adomány, de átok is lehet, ezért bizonyos esetekben jobb nem törődni vele. A közfelfogás úgy tartja, hogy az első megérzés mindig a legfontosabb, mert az idő elhomályosítja az ítélőképességet. Egyes vélemények szerint a megérzések hazudnak, mert azt sugallják az embernek, amit hallani akar, és nem az igazságot közvetíti. De Paulo Coelho brazil író szerint vannak pillanatok, amikor az ember kénytelen vakon megbízni a megérzéseiben. A tudós embert például számtalan ismeretlenség veszi körül, ezért nagyon fontos számára a megérzés. Vagy az orvos megérzés nélkül nem tekinthető jó orvosnak. És így tovább.

Kevesebbet bíbelődni, meghallani, felfogni, elismerni, tolerálni, nem elégedetlenkedni, birtokba venni, becsben tartani, megtanulni, hinni, segíteni, átkarolni, elbocsátani, újra meglelni, rajongani, szeretni, bőgni, megérezni…
Ennyi volna az élet? Talán csak ennyi. De ez sem kevés!

(A szerző újságíró)