Lengyel példa

Az új nemzeti ünnep az 1918. december 27. és 1919. február 16. közt zajló, a németek ellen indult felkelésre emlékezik, amely jelentősen hozzájárult Lengyelország újjáalakulásához, a lengyel területek visszaszerzéséhez.

A nemzeti szuverenitás védelme a németekkel szemben visszatérő cél a lengyel történelemben, és ma is napirenden van. Ami a kétoldalú kapcsolatokat illeti, folyamatosan téma a második világháborús kártérítések ügye, de alapvetően amikor a nemzeti önrendelkezés megóvásáról van szó, a fő színtér az Euró­pai Unió.

Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormányzó Jog és Igazságosság, vagyis a PiS párt elnöke nemrég egy lapinterjúban arra figyelmeztetett, Németország kísérletet tesz arra, hogy föderális, német negyedik birodalommá alakítsa az Európai Uniót. Megjegyezte, ha a lengyelek egyetértenének ezzel a modern kori alávetettséggel, lealacsonyodnának.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, a PiS alelnöke is világosan fogalmazott, amikor Olaf Scholz, Németország új szociáldemokrata kancellárja Varsóban járt. Morawiecki utópisztikusnak és ebből fakadóan veszélyesnek nevezte a német koalíció terveit a föderális Európáról.

A lengyel aggodalom nem alaptalan, hiszen a szo­ciáldemokraták, a liberálisok és a zöldek alkotta új német kormánykoalíció nyíltan kimondta, hogy célja az uniós szuperállam létrehozása. Figyelembe véve, hogy Németország alapvető mértékben befolyásolja, merre megy az Európai Unió, a Berlinben elhangzó terveket érdemes komolyan venni.

Már csak azért is, mert Brüsszelben régóta ebbe az irányba haladnak. A különbség az, hogy az uniós bürokraták ezt nem mondják ki ennyire egyértel­műen. David Cameron volt brit kormányfő – aki a népszavazás kiírásával végül elindította a Brexit folyamatát – noha maga nem akart kilépni az unióból, idejekorán figyelmeztetett arra, hogy az egyre szorosabb integráció, a lopakodó hatáskörelvonás elidegeníti az uniótól a briteket, és úgy általában véve veszélyes tendencia. Cameron hiába próbált kialkudni országának kedvezőbb feltételeket, Brüsszelben akkor már javában a centralizáció felé robogtak.

A 2014-es európai parlamenti választás után két tagállami vezető volt, aki az Európai Tanácsban nem szavazta meg Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökségét: David Cameron és Orbán Viktor. Bizonyára a mai lengyel kormányfő sem szavazta volna meg, de akkor még Donald Tusk liberálisai voltak hatalmon Varsóban. Junckerékkel magas fokozatra kapcsolt a központosítás, az Európai Bizottság a szerződések őréből önálló politikai aktorrá vált. Ehhez csatlakozott az Európai Parlament is, amely a 2019-es választás után végképp úgy kezdett viselkedni, mint egy szélsőliberális aktivistacsoport.

Varga Judit igazságügyi miniszter a múlt héten a Die Weltnek nyilatkozva üzente meg a balliberális német vezetésnek, hogy minden nézetkülönbség ellenére a magyar kormány kész az együttműködésre, ők pedig tartsák tiszteletben Magyarország szuverenitását, beleértve a család- és a migrációs politikát is. Nem írhatjuk elő nekik, mit csináljanak, de a saját rossz döntéseiket legalább ne erőltessék másra.

Az új lengyel ünnep egyúttal Európának szóló jelkép is. A jövő évet az eddigieknél is intenzívebben fogja meghatározni a szuverenitásért folytatott harc. Magyarország és Lengyelország nincsenek egyedül, egyre többen ébredeznek. Ne feledjük, a szuperállam kialakításának megakadályozása létkérdés.

(A szerző főmunkatárs)