Berlin fölött az ég

Lengyelország a fasiszta, náci és Putyin-barát internacionálé irányítója és támogatója – írta pár hete a lengyel vezető balliberális hetilap, a Newsweek Polska főszerkesztője egy Twitter-bejegyzésben. Nagy tetszést aratott vele. A lengyel parlamentben, a szejmben a baloldali ellenzék hasonló jelzőkkel illette a Jog és Igazságosság Pártját (PiS) az európai konzervatívok varsói csúcstalálkozója alkalmából.

Internacionalista náci? Ki hallott még ilyet? Szegény Lengyelország! Nagy baj lehet ott a balos fejekben. Egy kalap alá berángatni a lengyel ember számára elfogadhatatlan minden létező politikai irányt a kormánypárt lejáratása érdekében nem művészet, hanem ostoba aljasság.  A lengyelek ugyanis máig nem felejtették, hogy jobbról a fasisztának bélyegzett németek, balról az oroszok a kommunista internacionálé szellemében, közösen fosztották meg őket államiságuktól. Egy nemzeti párt, mint a PiS, nem békél meg sem a nácikkal, sem a bolsevikokkal.

Épp a lengyel ellenzék az, amely nemzetközi zöld-vörös és szivárványos zászlók alatt vonul, kérve a németeket és Brüsszelt, büntessen, amennyire csak lehet, pénzelvonással, hetes cikkellyel, napi másfél millió euróval, hátha beledöglik a kormány. Az sem számít, ha erre rámegy az ország stabilitása. Tisztára, mint nálunk. A nemzeti-konzervatív kormány a maga módján védekezik. Például kiplakátolta Varsó utcáin az új német (szerintük fasiszta) kormányt, a plakátokon az új arcok mellett néhány ismerős régi is látható, Goebbels, Hitler, Merkel. Mert a kormányprogramból a negyedik birodalom tervét olvasták ki, bürokratikus központosítást, Európa átalakításának kísérletét, és ebből nem kérnek.

A kormányprogram nyelvezete és a német politikusok nyilatkozatai egyértelműen mutatják, úgy tekintenek rájuk, mintha valamiféle német protektorátus lennének. „Fejezzék be Lengyelország szapulását! Söprögessenek kicsit a saját házuk táján, például a bíróságok működése kapcsán! Soha nem fogjuk a német dominanciát elfogadni!” – nyilatkozták a sajtónak a lengyel kormánytagok.

A németellenes hangulatkeltéstől a németek térde kicsit megroggyant, mert pont most kellett az új kormány külügyminiszterének és a kancellárnak is a megbékélés hagyományainak jegyében rövid látogatásra Varsóba utaznia.

A lengyelek nemcsak plakátokkal, hanem politikai igényekkel is készültek a két vizitre. Mert a politikusok külön utaztak, azt is mondhatnám, hogy külön utakon járnak. A zöld külügyminiszter, Annalena Baerbock, úgy tűnik, közös érdekek helyett pártja érdekeit képviseli, vagy csak azt tudja szajkózni, amit a kampányra olyan ügyesen betanult.

Próbált magabiztos lenni Varsóban, hiszen mégiscsak ő a német diplomácia vezetője, de önbizalma szép lassan elpárolgott. Lengyel kollégája, Zbigniew Rau – eredetileg jogászprofesszor – jóindulatúan, de kissé lekezelően bánt vele, mint professzor a csacska, felkészületlen diákjával. „Örülünk, hogy a külügyminiszter asszony elismerte a német–lengyel kapcsolatok fontosságát az EU jövőjének szempontjából. De kérjük, konkretizálja kijelentéseit. Elvárjuk öntől a lengyel fél érveire való nyitottságot, a tárgyalási hajlandóságot” – mondta Rau.

És a húszperces sajtótájékoztatón ráolvasta a lengyel sérelmeket és követeléseket, például a határvédelem meg a jogállamiság kérdésében, felemlegette a második világháborús kártérítési igényeket, az Északi Áramlat–2 kérdését és egyáltalán az energiaellátási káoszt. Nagyon ravasz a lengyel külügyminiszter, mert tudja jól, hogy a Zöldek véleménye a német kormány elképzeléseitől több pontban eltér.

Például az orosz gázvezeték kérdésében. Behúzták a csőbe Baer­bock külügyminisztert, aki a hivatalos német állásponttal szemben bizony Varsóval értett egyet. Tapasztalatlanságát a lengyelek azonnal kihasználták, és még csak elítélni sem lehet őket ezért. Látszik, hogy a koalíciós tárgyalásokon pártkvóta, politikai hatalomszerzés alapján osztották szét a tárcákat. A rátermettség, szakmai tudás vajmi keveset számított, és Baerbock nem jártas a diplomáciában, bizony összevissza beszél, tanácsadói pedig nem kísérhetik el mindenhova.

Jól elő lett készítve ezzel az újsütetű kancellár másnapi látogatása. Scholz tudta, hogy oroszlánbarlangba érkezik, rezzenéstelen arccal hozta le a protokollt, a kényes kérdéseket kerülte. Baerbockot majd a kormányülésen felelősségre vonja, mert a gáz az kellene, az oroszok kevésbé, és a lengyelek által emlegetett, Európát fenyegető orosz veszély német szemszögből nem látszik akkora súlyúnak.

Morawiecki Scholzot kancellárnak kijáró módon fogadta, de a háborús jóvátétel kérdését bizony nem vette le a napirendről. A lengyel apák vére, az anyák könnye és persze a sok elrabolt vagy megsemmisített kultúrkincs, a második világháború alatt elkövetett (náci?) bűnök milliárdos kártérítésért kiáltanak. Hogy mennyi pénzre váltható a sok szenvedés, azt is kiszámolta egy lengyel parlamenti bizottság. (Ilyet már a görögök is kiszámoltak az államcsőd idején, pont akkora összeg jött ki, amekkora a görög államadósság volt 2015-ben.)

A lengyelek viszont nincsenek csődben, sőt az európai gazdaság húzó motorjának számítanak. Ők a jog és igazságosság alapján követelnék a kártérítést. „Ne nehezítsük kapcsolatainkat, ne hánytorgassuk a múltat, mikor a közös jövőt építjük – mondta az új kancellár. – Az EU értékközösség, és mi, németek nagyon magas hozzájárulást fizetünk az EU költségvetésébe. Ebből pedig nettó haszonélvezőként Lengyelország profitál a legjobban.”

Ismerős ez a méltatlan érvelés. És ismerős a lengyel válasz is, hiszen ennek a pénznek jó része a Németországgal való gazdasági kapcsolatok miatt visszaáramlik, és valójában Németország profitál a lengyel gazdasági növekedésből. Csakúgy, mint nálunk.

Nagyon durva, ízléstelen dolog a világháborús jóvátétel és az uniós alapok kérdésének összekapcsolása. Ha az új német közlekedésilámpa-koalíció így fog villogni, az nem sok jót ígér Európának, de Németországnak sem. Az euró­pai diplomáciai mozgás, a V4-ek határozott összetartása, a fran­-ciák kapcsolatépítési próbálkozásai mind azt mutatják, hogy a német arroganciából Európa nagyobb fele nem kér, az általuk vizionált német vezetésű klíma- és gendersemleges, migrációbarát,  globalizált „Jövő Európája” baloldali álom marad.

Nem lesz rajta áldás. Hogyan is lehetne, mikor ez a német kormány nem is kér áldást tevékenységére. Az igazinak mondott német demokráciában a kancellár és hét minisztere az eskü szövegéből elhagyta, mert elhagyhatta az „Isten engem úgy segéljen!” formulát.  Majd meglátjuk, mire mennek nélküle. Mi, magyarok mindenesetre egy keresztény, európai értékalapú Németország mellett tesszük le a voksunkat. 

(A szerző történész)