Vélemény és vita
A kiengesztelődésről karácsony idején
A rendkívül felületes bocsánatkérés legfeljebb a másik lábára lépésekor elmondott „pardon”-nak felel meg
Kiengeszteletlen társadalom vagyunk – erről tanúskodik a válások nagy száma, a még mindig évi több mint húszezer abortusz, a tömeges magány, az ebből fakadó keserűség, az indulatos, durva, gátlástalan közbeszéd, az, hogy a legkisebb sérelem is túlzott indulatot gerjeszt, de még a közterületek gazdátlansága is ebbe a körbe tartozik. Ez persze sommás megállapítás, hiszen látunk harmonikus kapcsolatokat, amelyekben például nem ér véget az este a férj és feleség kiengesztelődése nélkül, látunk pozitív megszólalásokat is a közbeszédben, amikor nem olajat öntenek a tűzre, hanem békét teremtenek a békétlenségben.
A kiengesztelődéssel egy friss hír miatt is foglalkozunk: „Megegyezéssel fejeződött be az a közel hatéves pereskedés, amit keresztény jogvédők indítottak azt követően, hogy abortuszpárti tüntetők Budapesten a szentáldozást karikírozták egy tiltakozó performance közben” – áll Frivaldszky Editnek, az Emberi Méltóság Központ igazgatójának a beszámolójában, miszerint az Alkotmánybíróság kimondta: túlmutat a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának határán az, hogy Jézust abortusztablettával azonosítsák. Az ügy előzménye, hogy 2016 áprilisában a lengyel nagykövetség előtt tartott tiltakozáson a tüntetők egyike katolikus főpásztornak öltözött, és abortusztablettával „megáldoztatta” társait, mondván, hogy az „Krisztus teste”.
A CitizenGo civil jogvédő közösség azonnal aláírásgyűjtésbe kezdett, bocsánatkérésre szólítva a botrányos akcióban résztvevőket, de a több mint tizenkétezer aláírás (a cikk írója is aláírta a kezdeményezést) nem volt elegendő arra, hogy átgondolják tettüket. Ezután egy per kezdődött, amelynek elindítói Lábady Tamás volt ítélőtáblai bíró, alkotmánybíró, címzetes egyetemi tanár, Frivaldszky Gáspár jogász és Zarka Rozina egyetemista életvédő voltak. Lábady Tamás fájdalmas elvesztése után felesége, Lábady Tamásné csatlakozott a nemes ügyhöz, belépve a felperesek körébe. Zarka Rozina
és a Lábady házaspár jogi képviseletét Sobor Dávid látta el.
A pert első fokon elvesztették, másodfokon megnyerték, majd a Kúria ismét elutasította a keresetet. A felperesek ezért az Alkotmánybírósághoz fordultak, mert a Kúria ítélete alkotmánysértő módon kötelezte a katolikusokat a vallásgyalázó performance eltűrésére. A jogi szempontból „kacskaringós” ügynek az Alkotmánybíróság egyhangúlag hozott döntése szabott új irányt azzal, hogy megsemmisítette a mind a Kúria, mind a Fővárosi Törvényszék ítéletét. Kimondta, hogy a Jézust abortusztablettával azonosító megnyilvánulás túlmutat a szólás- és véleményszabadság határán, és az adott ügyben a katolikus közösség méltóságának védelme csorbát szenvedett.
Az Alkotmánybíróság döntése a per újratárgyalását vonta maga után, hiszen tarthatatlannak bizonyult a Kúriának az alperesek szólásszabadságát a katolikus közösség méltóságának rovására érvényesítő alapfeltevése. A több éve tartó per elindítói ekkor egy utolsó esélyt kívántak adni az alpereseknek arra, hogy az Alkotmánybíróság döntése után borítékolható pervesztés helyett megegyezéssel zárják ezt az áldatlan jogvitát.
A vallásgyalázó akció résztvevői elfogadták a felperesek ajánlatát, és bocsánatot kértek, eljuttatva az alábbi nyilatkozatot a felperesekhez, akik pedig eltekintettek a hatszázezer forintos sérelemdíjtól: „Alulírottak bocsánatot kérünk azoktól a katolikus hívektől, akiknek megsértettük a hitbéli érzékenységét, amikor 2016. április 10-én, a Lengyel Nagykövetség épülete előtt tartott demonstrációnkon – számunkra fontos politikai véleményt kifejező, részvételünkkel zajló performance során – abortusztablettával imitáltuk az áldozást.” Az aláírók: Türei Dénes (aki püspöknek öltözve abortusztablettával áldoztatott) biológus, érdeklődési területe a genderelmélet, feminizmus, az elnyomottak, a hajléktalanok képviselete (megjegyzés: a legkiszolgáltatottabb emberi magzat védelme nem fér bele az érdeklődési körébe, sőt…); Barna Emilia szociológus, a Budapesti Műszaki Egyetem Szociológia és Kommunikációs Tanszék adjunktusa, a Nőkért Egyesület alelnöke; Antoni Rita szabadúszó újságíró, nőjogi aktivista, a Nőkért Egyesület elnöke.
Az olvasóra bízom annak megítélését, hogy ez a „bocsánatkérés” vajon megfelel-e valódi bocsánatkérésnek? Tudatában vannak-e annak, hogy mi a sérelem lényege, amivel kapcsolatban – alapvetően az Alkotmánybíróság mint legmagasabb bírói fórum döntése által kényszerítve – megtették a nyilatkozatukat? Sőt továbbmegyek, a levelük elindít-e kiengesztelődést, aminek az alapja az ép lelkiismeret, a belénk oltott erkölcsi ítélőképesség, amellyel felelősségteljesen reflektálunk gondolatokra, döntésekre, vágyakra és tettekre.
A kiengesztelődés lépései személyes vétkek esetén: 1. felismerem és megvallom a vétkemet azzal, hogy „vétkeztem az ég ellen és mások ellen”; 2. a másik/mások bocsánatát kérem, ez én-te kapcsolatban úgy szól, hogy „bocsáss meg, fogadj vissza újra a szeretetedbe”; 3. bocsánatot nyerek azzal, hogy a másik fél megbocsát még abban a tudatban is, hogy esetleg később újra vétkezni fogok ellene;
4. látható jelekkel kiengesztelődünk egymással – én-te kapcsolatban megöleljük, megcsókoljuk egymást… Ezek nélkül ez a rendkívül felületes bocsánatkérés legfeljebb a másik lábára lépésekor elmondott „pardon”-nak felel meg.
A felperesek azonban – keresztényi nagyvonalúságról tanúságot téve – elfogadták a bocsánatkérést. Tudva, hogy az alpereseknek úgyis egy felsőbb bírói fórumon kell majd elszámolniuk a lelkiismeretükkel, ugyanakkor a keresztényüldözéstől sújtott Magyarországon a vallásos személyek emberi méltóságát a középpontba emelő alkotmánybírósági ítélet az erkölcsi értékek fényes győzelmét jelenti.
Sobor Dávid ügyvéd úgy nyilatkozott, hogy „az elmúlt évtizedek magyar jogfejlődésében ez a per és a benne született alkotmánybírósági határozat mérföldkőnek fog számítani a keresztény emberek emberi méltóságának védelmét illetően. A döntés és az alperesek bocsánatkérése után nagyon nehéz helyzetbe került mindenki, aki ezután a hitünk szimbólumait felhasználva akarja támadni a közösségünket”. Ez az ítélet a hitében megrendült Európának is üzenet. Az Alkotmánybíróság döntése minket, hívő embereket erősít meg annak kimondásával, hogy a vallásgyalázásnak vannak bizonyos határai.
Ez az eset rávilágít arra, hogy hiányzik a kiengesztelődés kultúrája, tanítani kellene már az óvodákban, az iskolákban. Tudatosítani kell, hogy a kiengesztelődés hihetetlen erőforrás, nemcsak az én-te kapcsolatokban, a tágabb családok életében, de a közösségekben is, hiszen ez a társadalom kötőszövete. Meg kell keresnünk azokat, akikkel megszakadt a szeretet köteléke, és valódi, mélyről fakadó bocsánatkéréssel forduljunk feléjük. Most a karácsony és az újév ideje kiváló alkalom az újrakezdésre. Sőt a megbocsátás készségének már akkor meg kell lennie bennünk, mielőtt még az ellenfél vagy az ellenség az engedékenység, megbocsátás vagy a kibékülés jelét adta volna. Társadalmi program a választáshoz közeledve…
(A szerző építész, volt országgyűlési képviselő)
