Neo-Habsburgok

Ez is azzal érvelt, hogy mi, mosdatlanok magunktól úgysem vagyunk képesek civilizált európai népként viselkedni, nem tudunk rendet tartani saját udvarunkban, és úgy lesz nekünk jó, ha inkább követjük felvilágosult uraink példáját.

Érdekes módon azért ez a birodalmi államalakulat valamiféle lojalitást tudott gerjeszteni az alattvalókban, a jobbágyi-kispolgári szolgalelkűség biztonságot, kiszámíthatóságot talált ebben a rendszerben, és őszinte hitbuzgósággal akasztotta ki a Kaiser képét a falusi kocsma vagy kisvárosi hivatal falára.

Ugyan a monarchia, amelyet inkább a tekintély és erő blöffjével, mintsem ennek valóságos megteremtésével tartottak össze, már rég szétesett, mégis ez a mentalitás máig él, és a magyarok egy nem elhanyagolható hányada számára még mindig kizárólag Nyugaton kel fel a nap.

Ma sajnos az Európai Unió egyre inkább kezd hasonlítani ehhez az erő és tekintély blöffjével összetapasztott, önmagát túlértékelő birodalmi alakulathoz és a Habsburgok külsőségekkel és merev jogrendszerével uralkodó arisztokráciájához. A gond csak az, hogy a brüsszeli arisztokrácia minden egyes megnyilvánulásával egyre kevesebb érvet talál az európai polgár arra, hogy tagságát ebben a klubban megindokolja magának. Ahányszor kinyitják a szájukat, az ember olyan dolgot hall, amellyel nem ért egyet, és amivel semmilyen körülmények között nem tud azonosulni, mert az önfelszámolás mámorában tetszelgő uniós projekt már lassan a fizikai fennmaradásunkat is veszélyezteti.

Csak pörgesse vissza a kedves olvasó, az utolsó egy évtizedben mikor hallott Brüsszelből valami olyat, amit egyetértéssel idézni tudna, amely motiváló felhívásként maradt meg emlékezetében? Mikor hangzott el az „új-Habsburgok” szájából valami olyasmi, amire azt mondta volna, „de szép gondolat, ezt az irányvonalat kell követni”? Mint a Hofburg volt lakói,
a brüsszeli üvegpaloták urai sem értik meg azt, hogy fenyegetések, büntetőeljárások, a nemzetállamok történelmi jelentőségének lekicsinylése és egy ajtók mögött döntő érdekarisztokrácia semmiféle lojalitást nem éleszt szabad népekben.

Az európai szuperállamra ugyanaz a jövő vár, mint a Habsburg-birodalomra. Egy reformra vagy önreflexióra képtelen hatalmi tömb, amely nem tiszteli az erkölcsiség, kultúra és közös nyelv által összekovácsolt nemzetközösségeket, elkerülhetetlenül felfalja önmagát. Ennek van egy teljesen egyszerű oka: nemzetek feletti identitás, valós közösségeket helyettesítő globalista vagy páneurópai identitás csak a propaganda- és divatszlogenek szintjén létezik, de ennek valóságalapja nincs. Egy ilyen nyílt társadalmakból összeállított szuperállamot nem tudunk gyermekeinknek átadni, az ilyenhez nem lehet az emberi természethez elválaszthatatlanul tartozó kötődéseket kialakítani.

Akaratunk ellenére újra egy európai végvár lettünk, csak most nem keletről, hanem Európa szívéből érkeznek az ostromlók. A magyar értelmiség és alkotmányos képviselőink legfontosabb feladata a következő évtizedek tekintetében az lesz, hogy kialakítson egy iszlám lakosságú Nyugat-Európa szomszédságában elhelyezkedő magyar léttér számára elfogadható jövőképet. Nem bízhatunk már abban, hogy múltunk majd továbbra is összetart, sürgősen szükség van egy új jövőképre, amelyben otthonra találunk. Ezen, szinte elfogadhatatlanul lesújtó tények ismeretében kell elképzelnünk, megálmodnunk a jövő Magyarországát, és ettől a kötelességtől ne hagyjuk magunkat eltéríteni.

(A szerző újságíró)