Kék szemű jaziditák

Amikor végre sikerült elmenekülnie, és remélte, hogy itt, a demokratikus Nyugaton elmondhatja a világnak, mi történik több ezer hozzá hasonló jazidita lánnyal, elhallgattatták, mondván, iszlamofób nézetei vannak.

Nadia Muradnak ezután Európában a kezébe nyomtak egy béke Nobel-díjat, ugyanazok, akik egyben meggyötrői előtt is megnyitották a kontinens kapuit. Gondolták quid pro quo, ezután már elvárásokat is támaszthatnak irányába, és a központilag szentesített iszlám narratívát fújathatják vele. Elmondatják vele, hogy van jó iszlám, lásd a nyugati liberális propaganda agyszüleményével összeegyeztethető kép, és van rossz iszlám, ami valójában nem is iszlám, mert mivel az iszlám a béke vallása, a magát Iszlám Államnak nevező csoport, Koránt olvasó, Mekka felé imádkozó tagjai nem is muszlimok. Persze a nyugati elit jogosultságot érez ahhoz is, hogy ő döntse el, ki muszlim, és ki nem.

Azt, hogy a Torontói Iskolai Tanács letiltotta a fiatal jazidita nő könyvbemutatóját, iszlamofóbiára hivatkozva, is csak azért tudhattuk meg, mert annak egyelőre még van némi visszhangja, ha Nobel-díjasokat aláznak meg, és olyan személyt akarnak kioktatni arról, mi is az iszlám radikalizmus valósága, aki megfogalmazhatatlan gyötrelmeket szenvedett el muszlim fanatikusok kezében.

A konzervatív polgári gondolkodással szembemegy az, ha más világvallásokat pocskondiázunk, és azoknak, akiktől elvárjuk a tiszteletet saját hitünk iránt, mi ezt nem adjuk meg. Azt viszont le kell szögezni, hogy a baloldali politikai progresszivizmus és a radikális iszlám különös frigye ma a nyugati civilizációt leginkább veszélyeztető erő. Ennek legfontosabb mechanizmusa a nyílt társadalom dogmája, amely kvázi erkölcsi alapot ad az európai őslakosság elsorvasztására, és egy új népesség betelepítéséhez.

Az iszlamofóbia dogmája a nyílt társadalom legdurvább, de egyben leghatékonyabb eszköze is. Megtiltja azt, hogy társadalmi vita nyíljon arról, amit kivétel nélkül minden egyes közösség, ahol az iszlám nagyobb számban gyökeret vert, megtapasztal. Egyúttal e tapasztalatokat a befogadó társadalmak előítéleteinek, gonoszságának számlájára írja, anélkül, hogy az érkezők felé bárminemű elvárásokat támasztana.

A szélsőséges iszlám és a nyugati baloldal frigye történelmileg egy precedens nélküli jelenség. Még egy civilizáció sem adta át helyét egy másiknak harc nélkül, anélkül, hogy bármiféle esélyt, jövőképet hagyott volna gyermekei számára. Sosem láttunk még olyat, hogy egy nép saját értékei iránt közömbös kultúrát invitált volna létterébe, és az érkezőket önmaga ellen uszította volna úgy, hogy azok mindenkiben ellenségképet lássanak, és minden felkérést a helyi közösségek értékeinek tiszteletben tartására támadásnak tekintsenek.

Arra viszont már igenis van precedens, hogy mi történik a leigázottakkal, a másfél évezrede tartó iszlám terjeszkedés veszteseivel. Egyelőre még vádolnak, követelőznek, kioktatnak és büntetnek, de ha a történelem prizmáján keresztül nézem őket, csak a nem is olyan távoli jövő kék szemű, szőke európai jaziditáit látom. Ennek a folyamatnak mai lelkes kiszolgálói áltatják magukat, ha azt hiszik, árulásukért valami méltányosságot, kegyelmet kapnak. Jobb lenne, ha inkább meghallgatnák azt, amit ez a fiatal nő mondani akar, hogy amikor kilépnek Párizs, Stockholm, London vagy Berlin utcáira, tudják, mivel állnak szemben.

(A szerző újságíró)