Vélemény és vita
Egy baloldal van
Nem volt itt semmiféle ellenzékváltás, ahogy két baloldal sincs, egy van csak, az is a történelmünk szégyene
Ők azok, akik tizenhét évvel ezelőtt megalázták a határon túli magyarokat, majd rá két évre a demokrácia legsötétebb pillanatait hozták el. Gyűlöletet szítottak magyar és magyar között, majd békés ünneplőkre vezényeltek rendőrrohamot, csak hogy eltereljék figyelmünket az Őszödön kiderült hazugságaikról. Ez az egy baloldal létezik, több, és más nincs ezenkívül.
De vigyázat! A megtévesztés nagymesterei ők. Azt hazudják, hogy megújultak, hogy két baloldal van, és hogy túl vagyunk egy ellenzékváltáson. Pedig csak kibővült a szereplőgárda (Momentum, PM), találtak egy Messiás-tudattól fűtött vezetőt (Márki-Zay), néhányan pedig átálltak (Jobbik), de ugyanazok vagy leszármazottjaik, illetve politikai örököseik ígérnek most is erőszakos leszámolást, verést a jobboldaliaknak, alkotmánypuccsot az országnak. Ugyanazok alkotmányoznának feles többséggel, zárnának börtönbe bírósági ítélet nélkül állampolgárokat, akik 2004-ben elárulták a határon túli magyarokat, 2006-ban pedig rátámadtak a szabadságunkra.
Színjátékot látunk csupán. Ellenzékváltást hazudnak, de semmi sem változott. Muszáj lesz beszélnünk erről, mert közben felnőtt egy generáció, amelynek nincs eleven, élő emléke a baloldal valódi természetéről, és azért is, mert igaznak bizonyultak Ady sorai: „Ki egyszer rúgott a magyarba, szinte kedvet kap a rúgáshoz.” Végül pedig azért, mert a baloldal ma sem a haza, hanem egy másik birodalom szolgálatába szegődött.
Talán a szükségszerűség csalfa játéka, talán a történelmet alakító személyek gyarlósága miatt, de a baloldal megújulása valójában félresiklott. Pedig volt egy évtizedük rá. Miközben a jobboldal korszakot épített, kaptak egy „kegyelmi” időszakot arra, hogy megszabaduljanak a bukásuk után a régiektől, hogy ők is építsenek valami újat, valami jobbat, morálisan magasabb minőséget. De ugyanott vannak, ahonnan indultak. Közöny vagy gyűlölet a határon túli magyarokkal szemben és cinizmus, felsőbbrendű szemlélet a demokráciáról.
Milyen jogon beszélnek történelmi megújulásról azok, akiknek mit sem változott a határon túli magyarokhoz való viszonyuk? Milyen alapon sajátítják ki a demokratikus jelzőt azok, akik egykor ünneplő tömegbe lövettek, most meg alkotmánypuccsra készülnek?
Tizenhét évvel ezelőtt, a kettős állampolgárságról tartott népszavazás során a baloldal megmutatta, hogy mit gondol a magyarságról, 2006-ban pedig azt, hogy mit a demokráciáról. És ez ma sincs másként. Annyi változott csupán, hogy maguk mellé állították a baloldal új generációját, ami semmiben sem különb, ha nemzeti kérdésekről van szó. A magyar nemzet lelkét sebezte meg a baloldal 2004-es kampánya – mondta Schmidt Mária a Hír TV-ben, majd hozzátette, hogy a határon túli magyarok második Trianonként élték meg a történteket, de a népszavazás eredménye nemcsak őket, hanem az itthon élőket is megsebezte. „Azt kellett megélnünk, hogy nincs bennünk testvéri érzés, és nincs bennünk szolidaritásérzés és ami leginkább borzalmas ebben, hogy nekünk is szégyenkeznünk kell a baloldal miatt.”
A baloldali internacionalizmus, amelynek ma is fontosabb egy illegálisan ideérkező muszlim férfi, mint egy határon túl élő magyar család, mindent, de tényleg mindent letarolt akkor. A politikát, a kultúrát és ezáltal a közhangulatot. Tehette, mert 2004-ben övé volt a média, és ők birtokolták az összes kulturális intézményt. És persze volt egy Gyurcsány Ferencük, aki a folytonosságot képviselte. És képviseli ma is! Akkor azt hirdette, hogy a baloldal sokadszor (most már tényleg) megújul, elzavart néhány őskommunistát, majd ugyanazt a mintát követte, mint a 20. század során a nemzetközi (internacionalista vagy kozmopolita) baloldal mindig is követett. 2004-ben a magyarokba rúgott egy jókorát, majd 2006-ban a demokráciába.
A probléma ma az, hogy felnőtt egy generáció, aki nem élte át sem a 2004-es hazaárulást, sem a 2006-os demokráciatiprást. Nem ismeri a mindent leromboló, mindenbe belerúgó baloldal valódi természetét. Nincs valódi, élő emléke sem a rendszerváltoztatás előtti kommunista bűnökről, sem az az utáni szégyenteljes cselekedetekről. Nekik akarják elhazudni, hogy két baloldal van, hogy megtörtént az ellenzékváltás.
De sokat tanultunk mi is azóta. Megtanultuk a leckét: egyetlen percre sem adhatjuk fel az összetartozás érzését, és nem engedhetjük meg azokat a rúgásokat sem, amelyekre most készülnek. Mert – ne felejtsük el Ady ostorozó szavait: „Ki egyszer rúgott a magyarba, szinte kedvet kap a rúgáshoz.”
(A szerző a XXI. Század Intézet kutatója)