Visszahódítás

Ami a dolog pártpolitikai vonatkozását illeti, a francia jobboldali szavazók kapkodhatják a fejüket, akkora lett hirtelen a kínálat: a legmarkánsabb nemzeti jelölt eddig Marine Le Pen volt, ám nála radikálisabb hangot üt meg Zemmour, ráadásul a hétvégén új mozgalmat hirdetett À droite, azaz Jobbra – hova máshova? – néven Eric Ciotti, aki alulmaradt a jobbközép Köztársaságiak elnökjelölt-állító szavazásán a liberális Valérie Pécresse-­szel szemben. Nem egyszerű!

Hogy kit vagy kiket emelnek fel igazán a francia nemzeti oldal szavazói, az jövő tavaszig kiderül. Zemmour üzenete azonban addig is bőven szolgál számunkra érdekességekkel. A publicista kampányát nem ok nélkül hasonítják elemzők Donald Trumpéhoz, még ha nem is a legjobb indulattal teszik. Zemmour szövege jó, érthető, felemelő, megmozgató.

Azt ígéri, visszaveszik Franciaországot a tömeges bevándorlástól, a globalizációtól, a túlterjeszkedő uniós intézményektől. Ezek mind olyan problémák, amelyeket Európa-szerte átérzünk, igaz, ami a tömeges migrációt és az abból fakadó integrációs és biztonsági problémákat illeti, a közép-európai nézőpont szerencsére azért eltérő. Egyelőre legalábbis, és ha észnél vagyunk, így is marad. Ma Franciaországban a bevándorlásból fakadó problémák olyan nagyok, hogy államférfi legyen a talpán, aki az ígérgetésen és kapkodó tüneti kezelésen túl is fel mer lépni velük szemben.

Egy nappal Zemmour nagy visszhangott keltett gyűlése előtt Le Pen pedig Varsóban tárgyalt az európai konzervatív pártok vezetőivel. A megfogalmazott célok hasonlóak: meg kell védeni a nemzeti szuverenitást, a határokat, és fel kell lépni az illegális bevándorlással szemben, amíg még nem túl késő.

A varsói csúcstalálkozó mérlegét különbözőképpen vonják meg az elemzők, valamint az összefogás sikeré­ben érdekelt és ellenérdekelt politikusok. Az biztos, hogy tető alá hozni egy új európai jobbol­dali pártcsaládot nem egyszerű. Óriási az igény rá, hogy közösen fellépve hatékonyabbak legyenek, hiszen sok millió európai vesztette el a politikai képviseletét azzal, hogy az Európai Néppárt a jobbközépről végképp átcsúszott a balliberális oldalra.

Az összefogás sikerében ellenérdekelt erők minden követ megmozgatnak, hogy akadályozzák a közös munkát, a sajtóban naphosszat hangsúlyozzák, mi minden különbség van a szövetségre lépni kívánó pártok közt, mi minden választja el őket.

Magyar szempontból nézve ez nem ismeretlen, hiszen évek óta tapasztaljuk, miként akarnak kívülről éket verni a V4-ek közé. Hasonló a helyzet a jobboldallal is.

A balliberálisok azonban szükségszerűen félreértik a szuverenista, konzervatív pártok összefogásában rejlő lehetőségeket és kihívásokat egyaránt. Vannak nagy véleménykülönbségek, amelyeket egy politikai döntéssel, a különbözőségek tiszteletben tartásával kezelni lehet, és vannak apró akadályok, amelyek makacsabbnak bizonyulhatnak a nagyoknál. Ez egy nagy munka, széllel szemben.

Varsóban fontos lépést tettek előre, és okkal feltételezhetjük, hogy lesz még több is a közeljövőben.

Visszatérve a franciákhoz, bárki vagy bárkik is lesznek végül az európai szuverenisták harcostársai Párizsban, Zemmour jelszavát, azaz a visszahódítást a Varsóban tanácskozók is kitűzhetik a zászlajukra.

A liberális elit uniformizáló, végső soron önfeladást hozó nyomulásától ugyanis nem csak Franciaországot, hanem egész Európát vissza kell venni.

(A szerző főmunkatárs)