Vári F. Teofil

Vélemény és vita

Quo vadis, Domine?

Ami Moszkvának nem sikerült Keleten, azt Brüsszel megvalósítaná Nyugaton (ha hagyjuk)

Bátran és mindenáron ellen kellene állnunk a brüsszeli elit legújabb törekvéseinek, amellyel meg akarja változtatni keresztény hitünk és ünnepeink tartalmát, vagy újra akarja értelmezni csak azért, hogy Istenről alkotott képünk és a hozzá kapcsolódó vallásgyakorlatunk helyett elkorcsosított világszemléletük szerint gondolkodjunk, éljünk és beszéljünk.

Az Il Giornaléban Francesco Giubilei, a Nazione Futura (Jövő Nemzete) konzervatív mozgalom elnöke írt elsőként a Helena Dalli egyenlőségért felelős biztos nevéhez köthető őrületről. Az említett hölgy (nem tudom, szabad-e őt így szólítanom) készíti elő az Európai Bizottság új kommunikációs irányelveit, amelyek többek között tiltják majd a karácsony kifejezést, valamint a hagyományos európai keresztény nevek használatát is.

Az új irányelvek karácsonyi időszak helyett a téli szünet kifejezés alkalmazását írják elő, és a nevek említése esetén például a Mária helyett a Malikát javasolják, de a János név is tiltólistára kerül. Az új verdikt szerint nem szabad majd angolul mr. és mrs. megszólítást használni, hacsak az érintettek nem egyeznek bele.

Tilos lesz a szóhasználatban a nyelvtani hímnemet részesíteni előnyben, nem lehet olyan találkozókat rendezni, amelyeken kizárólag azonos nemű résztvevők jönnek össze. Aztán az urak és hölgyek megszólítás helyett a kedves kollégák kifejezést írják elő. Ennek legfőbb oka a liberálisok abszurditássá fokozódott politikai korrektsége, amellyel korlátozni, sőt megváltoztatni akarják hitünket, sőt magát a normális emberi kommunikációt is.             

Ugyanis a dokumentumnak csúfolt fércmű célként tűzte ki, hogy mindenki hasonló elismerésben és tiszteletben részesüljön nemtől, származástól, kortól, vallástól, meggyőződéstől, szexuális orientációtól függetlenül, kiemelt figyelemmel az LMBTQ-közösség tagjaira. A cikk szerint az új irányelvek a befogadás erősítését kívánják szolgálni a belső és külső kommunikációban egyaránt. Európa nyugati fele már évekkel ezelőtt annyira befogadóvá vált, hogy az általuk összetákolt értékrendbe minden deviáns magatartásforma belefér.

Az egyneműek közötti házasságkötés, a marihuána szabad fogyasztása, a pedofília legalizálá­si szándéka és a gendermánia mind-mind belefér abba a befogadási, egyenlőségesdi keretbe, amely nem más, mint egy szellemi szemétdomb. Az abszurd azonban igazán az, hogy a karácsonyfa és a betlehemi jászol közterületi jelenléte vagy a karácsony szó, netán Szűz Mária nevének a megemlítése már sokkal nagyobb veszélyt jelent számukra az előbb említett de­viáns, sőt beteges magatartásformáknál. Izgatottan várom, hogy mikor kérdezi meg már valamelyik uniós vezető politikus az Európai Bizottságtól, hogy vajon az új brüsszeli irányelvek tiszteletben tartják-e a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához való jogot?

(Az Európai Bizottság a Vatikán erős tiltakozása nyomán visszavonta a fentebb ismertetett belső kommunikációs irányelvet, Helena Dalli pedig bejelentette : „Az iránymutatások egyértelműen több munkát igényelnek.” A szerk.)

A nyugat-európai polgárok, akik nem éltek közel fél évszáza­dos szovjet típusú pártállami diktatúra elnyomása alatt, és nem volt részük vallásüldözésben, észre sem veszik, fel sem ismerhetik, hogy a napjainkban tapasztalható létező liberalizmus a jellegét tekintve nem más, mint a bolsevizmus reinkarnációja. Hiszen amit most csinálnak a brüsszeliták a karácsonnyal, az semmiben sem különbözik attól, amit a bolsevikok műveltek néhány évtizeddel ezelőtt a legszentebb ünnepünk fenyőünnepre történő átfestésével. Érdemes megfigyelni azt az ördögi igyekezetet, ahogyan farizeusi izzadmányként kreált, álhumanista ideológiai tételeikhez akarják igazítani hitünk és ünnepeink tartalmát, a hozzájuk kapcsolódó releváns kifejezéseket, szóhasználatokat.

Nem kétséges, keresztény hitünk és ünnepeink veszélyben forognak. Meggyőződésem, hogy amennyiben ez a tendencia nyugaton folytatódik, akkor rövidesen a karácsonyról vagy akár a húsvétról is csupán régi könyvekből, filmekből és visszaemlékezésekből értesülhetnek majd a fiatalok, esetleg még azoktól, akik éltek a valódi ünnepek korszakában. Amit a bolsevikoknak nem sikerült elérniük a kommunizmus ideje alatt, azt most a brüsszeli szellemi törpék megvalósítanák. Lenin és Sztálin Kádárral karöltve elégedetten dörzsölné a tenyerét.

Pedig az unió történetét tekintve azt látjuk, hogy a keresztény szellemiség fontos serkentője volt az európai integrációnak. Az alapító atyák, Robert Schuman, Konrad Adenauer és Alcide de Gasperi (1945 és 1953 között olasz miniszterelnök) hangsúlyozottan keresztény politikusokként tették meg az első lépéseket az egységes Európa megteremtéséért. Az integráció egyik első gazdaságpolitikai teoretikusa, Ludwig Erhard pedig alapvető gondolatait a katolikus társadalomteológia világából merítette.

Vitathatatlan tény az is, hogy az 1940-es évek végén a sorsdöntő jelentőségű német–francia kiengesztelődést neves katolikus teológusok készítették elő. Hasonlóan történt az 1970-es német–lengyel megbékélés előkészítése, amikor is a két ország bíborosainak párbeszéde nyitotta meg az utat a két nemzet közeledéséhez. Ma már nem vitatható az sem, hogy a katolikus egyház komoly szerephez jutott Kelet-Európa 1989-es fordulatának előkészítésében. Az 1990-es évek egyházi megnyilatkozásai azt jelezték, hogy a katolikus egyház továbbra is érintettnek és illetékesnek tartotta magát az integrációs folyamat formálásában.

Az egész Európa sorsát korszakos és meghatározó személyiség­ként alakító Szent II. János Pál pápa a keleti kommunista blokk összeomlása utáni években kiadott Centesimus annus kezdetű enciklikájában Európa keleti és nyugati felének kapcsolatát a fejlődés keresztény értékeken alapuló víziójaként határozta meg. A Veritatis splendor kezdetű enciklikájában a kontinens új evangelizációjának szükségességéről írt. Élete vége felé kiadott Európa-enciklikájában pedig véleményt formált a kontinens keresztény jövőjéről.

Látható tehát, hogy vörös fonalként húzódik végig az európai integráció történetében az a spirituális meghatározottság, amelyet keresztény szellemiségnek, keresztény társadalomteológiának nevezünk, és amely sikerre segítette egészen az utóbbi évekig a kontinens egységesülését. Ma pedig eljutottunk oda, hogy Brüsszel azon fáradozik, a keresztény kultúrát és a keresztény értékrendet visszaszorítsák és száműzzék. Azon fáradoznak, hogy Istent kiutasítsák Európából. Az európai modernitás a keresztény gyökerekből született, de a Brüsszel által preferált, mai uniós polgári magatartás életstílusát tekintve nihilista, erkölcse dekadens.

Európa az 1968-as tekintélytabuk elleni lázadások hatására megszülte hűtlen gyermekét, a saját kontinensét elpusztítani képes ideológiát, a mindent és mindenkit leuralni akaró totálliberalizmust. A totálliberalizmust megtestesítők, a radikális szeku­larizációt hirdetők nem titkolt célja elszakítani az állampolgárokat keresztény gyökereiktől, a keresztény vallást elválasztani a társadalomtól, száműzni a közéletből. Ennek egyik jele a vallási szimbólumok és keresztény ünnepek, azok elnevezése és szóhasználata kiiktatására tett kísérlet. Ezzel azonban éppen a keresztény emberek alapjogai sérülnek.

Tulajdonképpen nem történik más napjainkban, mint Brüsszel támogatásával a devianciák preferálása a kereszténységgel szemben, vagyis keresztényellenes diszkrimináció. Ugyanis a devianciákkal szemben kierőltetett tolerancia a keresztény hit nélkül élő polgárok részéről a kereszténységgel szembeni intoleranciához vezet.

Mi, magyarok megelőztük Euró­pát, sőt az egész világot. Az 1568-as tordai országgyűlés törvénye elsőként hirdetett ezen a földgolyón vallásszabadságot. Ma sem adhatjuk alább, védjük meg azt, amiben világelsők voltunk. A karácsony békés és hagyományőrző, és senki se akarja azt elvenni tőlünk vagy megváltoztatni, amiben és ahogyan kétezer év óta hiszünk.

Vegyük észre, hogy Brüsszel hamvában holt beteges szándéka annak a nyugati erkölcsi hanyatlásnak a következménye, amely szerint a korábban nekünk oly fontos dolgok – a család, a nemzet, a hivatás – elszakadtak attól az erkölcsi alaptól, amelyet a kereszténység biztosított számunkra.

A történelem is arra tanít minket, hogy a nagy társadalmak spirituális alapjaiknak és identitásuk megőrzésének köszönhették tartós jólétüket. Ezért van szüksége az uniónak arra, hogy visszaforduljon erről a pusztulásba vezető útról, hátha még felismeri azt, akivel folyamatosan szembemegy, és még van lehetősége megszólítani őt: Quo vadis, Domine? 

(A szerző jogtanácsos)

Kapcsolódó írásaink

Őry Mariann

Őry Mariann

Visszahódítás

ĀReconquête, azaz Visszahódítás néven alapít pártot Éric Zemmour francia jobboldali államfőjelölt, aki ezt hétvégi nagygyűlésén jelentette be

Vitéz Ferenc

Vitéz Ferenc

Mancika

Ā„A hirdetésre jöttünk” – mondta a házaspár J. Károlynak az ajtó előtt toporogva, mikor a férfi, némi szorongással a gyomrában, kinyitotta az ajtót a csöngetésre