G. Fehér Péter

Vélemény és vita

Németek

„Szegény, öreg Németország, túl nagy Európának, túl kicsi a világnak” – Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszternél jobban senki sem tudná megfogalmazni Európa legnépesebb és gazdaságilag legerősebb államának mindenkori ellentmondásos helyzetét

álláspont

A geopolitika kényszerű adottsága egy nehezék tehetetlenségi nyomatékával löki előre Németország európai dominanciáját, amióta 1871-ben megtörtént az egyesülés. Azóta újabb és újabb német Európa létrehozási kísérleteinek vagyunk tanúi, úgy is mondhatnánk, elszenvedői.

Százötven évvel később, napjainkban, az új német kormány megalakulásának idején ismét a régi szelek fújnak, éppen akkor, amikor Berlinnek mostanra már nagyobb a befolyása Európára, mint bármikor az előző korszakokban. Ez azonban nem elég, legalábbis így látszik az új kabinet programját olvasva. Szinte kiadták a jelszót: Európa a miénk lesz. Mintha már félig-meddig nem az övék lenne.

Egy zűrzavaros, több elemből összegyúrt, újmarxista filozófia nyomvonalát követve a német „újhullám” teljesen maga alá akarja gyűrni a kontinenst, szétzilálva a családokat, az etnikai és felekezeti közösségeket, még több illegális migráns betelepítésével kevert lakosságot akar létrehozni. A cél: az Európai Unióból egy föderatív európai szövetségi államot kreálni. A nemzetállami kormányok romjain létrejövő végrehajtó szerveknek legfeljebb annyi hatalmuk maradna, hogy eldönthetik: melyik utca melyik járdáját újítják fel.

Most kapnak igazán értelmet Margaret Thatcher szavai, aki óva intette a két szuperhatalmat a második világháború után kettészakított Németország újraegyesítésétől. A Downing Street 10., a brit miniszterelnöki rezidencia falai talán még most is visszhangozzák szavait: „kibírhatatlanul erősek lesznek”. Előzőleg már sokan látták a német újraegyesítésből fakadó geostratégiai egyensúly – a francia és brit fékhatás – felborulását. „Imádom Németországot, és örülök, hogy kettő is van belőle” – emlegették egyre gyakrabban François Mauriac Nobel-díjas francia író szavait a nyugati vezetők.

Honfitársának, François Mitterrand francia elnöknek sem tetszett az újraegyesítés gondolata, de végül is úgy látta: a németek „megfékezhetők” azáltal, hogy szorosabban bekapcsolják őket az európai intézményrendszer vérkeringésébe. Hiába volt az optimizmus, mert ha a jelenlegi, a parlamenti választások után most alakuló berlini kormány programját vesszük figyelembe, akkor a német befolyásszerzési ösztönök felszínre kerülése okán aligha lehet azt mondani, hogy Németországot Európa megfékezte.

Mitterrand elképzelése a németeknek az európai intézményekbe való erősebb integrálásáról mérséklő erőként nem jött be. A németek hatalmas tömegüknél fogva „megszállták” az uniós rendszert, és ezen az európai közös valuta sem segített, mert az euró adta lehetőségeket kihasználva alapos hasznot szedtek be, főleg a mediterrán államok gyengébb gazdaságainak kárára.

Mindezzel talán, még ha nehezen is, de együtt lehetett volna élni, de akkor most jön Annalena Baerbock, a Zöldek „sztárüdvöskéje”, kinevezett külügyminiszter, egykori toronyugró, aki korábban – mondhatni – kreatívan kezelte az önéletrajzát, plágiummáglyát rakott, így írt könyvet, és „véletlenül” elfelejtette jövedelme egy részét az adóhatóságnak bevallani – fejezetek egy, a jogállamiságért tűzzel-vassal és a jogos juttatások elvonásával fenyegetőző, demokratikus, fejlett nyugat-európai politikus életéből –, és közli, hogy mostantól kezdve nem fog kesztyűs kézzel bánni Magyarországgal és Lengyelországgal. Baerbock ezzel úgy ugrott fejest a medencébe, hogy nem nézte meg előzőleg, milyen mély a víz.

A mérce tíz centit mutatott.

(A szerző lapszerkesztő)

Kapcsolódó írásaink

László Tamás

László Tamás

A pénznek nincsen szaga?

ĀVespasianus császárhoz kötik a mondást, aki a nyilvános illemhelyeket megadóztatta

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Kezdhet-e új életet Európa?

ĀHogy miért fogalmazódik meg bennünk – sokunkban – a címben feltett kérdés, azt a becsületes többségnek nem kell magyarázni