Nagy Ervin

Vélemény és vita

LMBTQ-gyermekkísérlet

Ragaszkodunk-e ahhoz, hogy a gyermekek nevelése a szülők elidegeníthetetlen joga, kötelessége és felelőssége, vagy megengedjük-e azt, hogy a gyermekek egészséges testi, lelki és erkölcsi fejlődését megbolygassa a genderideológia globális kísérlete?

Ez a parlamenti választások napjára kiírt népszavazás tétje. Erről tart Magyarország Európában először referendumot. Erről mondhatunk véleményt.

A gyermekvédelmi törvény körüli vita három dimenzióban folyik. Van egy jogi, egy politikai és végül egy filozófiai szembenállás. De mindez csak akkor lesz kerek és érthető, ha pontosan feltárjuk azt a kulturális törésvonalat, amelynek egyik oldalán a nyílt társadalom eszméjének erőszakos ideológiája, a másikon a keresztény kultúra erős sziklára épített bástyája néz farkasszemet.

A nemzeti közösségek, a férfi és a nő, a felnőtt és a gyermek közötti határokat felnyitni akaró progresszív szellemiség és a hagyományos családmodellt védő, a több mint két évezredes normalitás feszül egymásnak a nyugati civilizáció bölcsőjében, Európában. Antagonisztikus szembenállás ez, ami mára egy globális hibrid háborúvá szélesedett. Ez a „szép új világháború” (Békés Márton) egyik leglátványosabb lokális küzdelme, amiben már nem a hagyományos harci eszközök és a kiismert harcmodor lesz a döntő. Sokkal inkább a média és a tömegkultúra válik a 21. század legélesebb dárdájává, előbb ugyanis „a háborúból lett látványosság, aztán a látványosság vált háborús eszközzé”.

A jogi vita első szintje az uniós jog felsőbbrendűségének vitája is egyben. A magyar kormány azzal érvel ugyanis, hogy a köznevelési törvény, a családvédelem és a büntető törvénykönyv (amelyeket a gyermekvédelmi és pedofilellenes törvénycsomag módosít) nemzeti hatáskörbe tartozik. Az uniós szerződések szerint ez így is van. Ezzel szemben a bizottság véleménye az, hogy az uniónak mégis kell hatáskör, hisz szerintük az LMBTQ-személyek jogait magasabb szinten kell óvni, mint egy nemzetállam. (Mintha ugyanezt az elvet nem lehetne a gyermekek védelmére is kinyilatkoztatni – de hát kinek mi és ki a fontosabb!)

Persze ez a vita nem csupán erre az egy esetre vonatkozik, ne legyünk naivak: ebben a kérdésben is a progresszív baloldal politikai fogságába esett bizottság lopakodó hatáskörelvonását láthatjuk, aminek egyetlen végcélja van, a nyílt társadalom kizárólagos ideológiájára alapozott európai egyesült államok megteremtése.

A jogi vita másik lényeges része az, hogy míg az unió bizottsága szerint a magyar pedofilellenes és gyermekvédelmi törvény korlátozza a genderideológiát tartalmazó könyvekkel, filmekkel és más egyéb információhordozó termékekkel való szabad kereskedést, a szabad piaci viszonyokat, addig a kormány álláspontja szerint ez nem igaz, hisz a jogszabály kikötései csak és kizárólag a 18 éven aluli gyermekek körében érvényesek.

A kiskorúak védelme pedig „magasabb” érdek, mint az áruk szabad áramlásának uniós alapelve – teszi hozzá az Orbán-kormány. Ahogy ez az alkohol, a pornográfia és az olyan könyvek vagy filmek esetében is így van, amelyekre rákerül az a bizonyos 18-as karika.

(Pécsi Rita neveléskutató teszi fel az egyébként borzasztóan magától értetődő kérdést. Hogy is jut egyáltalán bárkinek is eszébe az, hogy azoknak a kiskorúaknak, akiknek számos kérdésben a természetes fejlődésük részállomásai miatt korlátozva vannak bizonyos döntésekhez való jogaik, a szülők beleegyezése nélkül a születéstől eltérő nemi átalakításra adjunk lehetőséget? Ha egy felnőtt szülő kell számtalan döntéshez, akkor a szexuális nevelésből milyen jogon lehetne kihagyni őket, és rábízni illetéktelen ideológiai csoportokra a gyermekeket?)

A második dimenzió, azaz a politikai vita úgy érthető meg, ha előtte leszögezzük, hogy bizony a demokráciában vannak olyan helyzetek, amikor két szabadságjog egymással szembekerül, és ilyenkor nem tudjuk úgy megoldani a problémát, hogy ne foglalnánk állást bizonyos politikai értékek mentén. Ebben az esetben az LMBTQ-személyek véleménynyilvánítási joga az iskolában (ami önmagában nonszensz, de fogadjuk el, hogy erre is lehetne jogot barkácsolni) kerül szembe a gyermekek egészséges testi, lelki és erkölcsi fejlődésével, illetve a szülők neveléshez való kizárólagos jogával. Ebben az esetben is – ahogy minden hasonló helyzetben – a politika lesz a döntőbíró.

 A politika dönti el, hogy mi a fontosabb, egy civil szervezet véleménynyilvánítása egy iskolában vagy a gyermekek és a szülők jogai. A progresszív baloldal szerint az előbbi, a jobboldal szerint az utóbbi. A baloldal azzal érvel, hogy igenis szükség van a gyermekek körében érzékenyítést végezni, mert hasznos, hisz „jobb emberré” válik az, aki már gyermekként megismeri a különböző szexuális irányultságok mellett a nem önazonos szexuális identitások széles tárházát.

Tiltani pedig azért nem lehet, mert ezzel sérülnek a „széles tárház” tagjainak jogai… Ezzel szemben a jobboldal azt mondja, hogy a gyermekek nevelése csak és kizárólag a család (értsd: klasszikus családmodell) feladata. A férfi-apa és a nő-anya joga, kötelessége és felelőssége a gyermeknevelés, ebbe senki más nem szólhat bele.

A baloldal politikai és kulturális nyomásgyakorlással küzd a saját igazáért, felhasználja az ideológiai fogságba ejtett Európai Bizottságot, hogy kötelezettségszegési eljárás induljon Magyarországgal szemben. A jobboldal, ebben az esetben a magyar kormány pedig népszavazást kezdeményez, és rámutat arra, hogy ha egy jogi vitát csak politikai vitával lehet megvívni, akkor annak eldöntése a demokráciában a nép dolga. Döntse el a magyar nemzet, hogy mit gondol a gyermekvédelemről és az LMBTQ-jogokról – ez az Orbán-kormány legfontosabb politikai fegyvere.

Milyen világban akarunk élni? Milyen legyen a közösség, amiben élünk? A nyílt társadalom eszméje érvényesüljön, azaz „nyissunk meg” minden közösséget, „nyissuk fel” a nemzetet és a családot? Töröljük el a határt a nemzetek, a férfi és a nő vagy a felnőtt és a gyermek között?

A jobboldal, a magyar kormány válasza az, hogy ne tegyük ezt. Szükség van nemzeti határokra, szükség van férfi és nő, felnőtt és gyermek közötti különbségre, mert ezek nélkül szétesnek a körülöttünk lévő természetes közösségek. Kidőlnek morális és biztonságos létünk tartópillérei, és belezuhanunk a nagy semmibe, a szellemi nihilbe. A döntés a miénk lesz, jövő év áprilisában, amikor a pártokra szavazunk, ebben a kérdésben is dönthetünk. 

(A szerző a XXI. Század Intézet kutatója)

Kapcsolódó írásaink

Bogár László

Bogár László

Mindhalálig covid

ĀAz elmúlt 666 nap során több mint kétszázötvenmillió ember kapott igazoltan covidfertőzést, és több mint ötmillióan bele is haltak a betegségbe

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Gyászmagyar

ĀFricska. Emlékszünk még Eötvös Pálra? Igen, ő az, aki 1971-től dolgozott a Népszabadságnál. A rendszerváltás után az egykori pártlap főszerkesztőjeként is fungált, az ő országlása alatt követték el az újkori sajtótörténet leggusztustalanabb cselekményét