Európa jövője

Arról se legyen senkinek kétsége, hogy az Európai Bizottság, amely ezt a vitát nagyvonalúan elindította, saját álláspontját a témában már régen kifejtette, de a demokratikus vita látszatára sokat adó, valójában antieurópai elitnek szüksége van az ilyen kirakatlegitimációra. Azt viszont a legtöbben így is értik, hogy a fenti kérdésről a végső döntés Brüsszelben már 2015 nyarán megszületett.

Ezért is olyan fontos, hogy az eurokraták kvázidemokratikus blöffjét minden erőfeszítésünkkel egy őket leleplező valódi demokratikus vitává alakítsuk át, és ezt a kezdeményezést ne engedjük ki kezünkből. Ez az utolsó esélyünk arra, hogy saját jövőnkbe, pontosabban annak fennmaradásába beleszólhassunk. Mi, magyarok és egyes szomszédaink kiváltságos helyzetben vagyunk, társadalmainkban még szabad vita folyik arról, hogy megőrizzük-e azt a nemzeti együvé tartozást, ami biztosítja számunkra a kontinuitást a múlt és a jövő között. Mert milyen az a jövő, európai jövő, amelynek nincs múltja, amit giccsideoló­giák szültek, és amely történelemhamisítás útján gyárt le az épp felmerülő ideológiai igények számára hamis értékeket?

Hogyan is vitázhat egy átlag nyugati polgár Európa jövőjéről egy olyan politikai környezetben, ahol elvesztheti munkahelyét, ha nem vesz részt egy fehérek ellen uszító érzékenyítő képzésen, kiközösítik, ha nem ismeri el a multikulturalizmus dogmájának felsőbbrendűségét, vagy ha büntetőeljárás indul ellene, mert azt állítja, hogy csak két nem létezik? Mert az Európa jövőjéről induló társadalmi vita tőlünk nyugatra már azon a premisszán alapul, hogy az európai őshonos lakosság csak megtűrtként vehet részt e jövőkép kialakításában, az ő szerepe itt csupán abban rejlik, hogy csendben becsukja maga mögött az ajtót, és ellenállás nélkül átadja a kulcsot a most érkezőknek.

A jövőkép, amelyet a nyílt társadalom prófétái Európa számára készítenek, nem tartalmaz téged vagy engem, sem a gyermekeiteket vagy unokáitokat. Amit Brüsszelben előkészítettek meglékelt kontinensünk számára az már se nem Európa, se nem jövő. Ami őket illeti, ti már csak egyetlen opcióra szavazhattok, magatok ellen.

Amit követelnünk kell egy európai jövőkép kialakításánál, az két látszólag ellentétes, de valójában egymást kiegészítő dolog: határok és szabadság. Az elsőnél nem csak országhatárokra kell gondolni, hanem erkölcsi határokra is, arra, hogy a nyílt társadalom morális és ideológiai anarchiájával szemben egy konszenzust állítunk fel, amelyben megállapodunk azokról a szabályokról, amelyek közösségünket összetartják, és amelyeket betartatunk mindenkivel, aki velünk szeretne élni. Határt kell szabni egy önkényes globális elit hatáskörének, amely jogot formál arra, hogy felülírja törvényeinket, de lelkiismeretünket is. Határok nélkül nincs európai jövő.

Másrészt viszont ragaszkodunk egy szabad jövőhöz is, amely nem az egyén obszcén szükségleteit helyezi előtérbe, hanem amely egy közösség iránti tiszteletben és kötelékekben formálódik. Közösség nélkül nincs és sosem volt szabadság. A nyílt társadalom elve ezért semmilyen körülmények közt nem lehet a kiindulópont, mivel ez közösségek helyett paralel társadalmakat tud csak kialakítani. Ez a szabadsággal gyökeresen ellentétes fogalom. Ragaszkodunk tehát a nemzethez, az ennek keretein belül kialakult szabadság fogalmához, ennek fizikai, jogi és erkölcsi határaihoz. Nálunk itt indul a vita Európa jövőjéről.

(A szerző újságíró)