Jó migráns, rossz migráns

Mi tagadás, nem kell a szomszédba mennünk azért, hogy példákkal igazoljuk a fentieket.

A lopakodó hatáskörelvonás hosszú évek óta tény, már a 2016-os Brexit-népszavazást kiíró – és a kilépést amúgy nem támogató – David Cameron volt brit kormányfő is kifogásolta. Brüsszel nyilvánvalóan nem tanult a britek távozásából, vagy legalábbis egészen furcsa tanulságokat vont le belőle, mert az uniós intézmények egymás és a tagállamok kárára is folyamatosan terjeszkednek. Az Európai Parlament egy balliberális aktivista szervezetté vált, az Európai Bizottság pedig egyre gyakrabban fogalmaz meg ajánlásokat, fenyegetőzik, gyakorol nyomást és zsarol olyan kérdésekben, amelyek tagállami hatáskörbe tartoznak.

Egyes tagállami vezetők, mint a holland Mark Rutte, lelkesen támogatták a jogállamiság politikai zsarolóeszközzé alacsonyítását a költségvetési tárgyalásokon, leginkább azért, hogy elterelve a figyelmet az úgynevezett fukar országok lobbijáról – vagyis arról, hogy a holland vezetés alapvetően kevesebb pénzt akart költeni, ami a járványhelyzet közepén nem tűnik kedves dolognak – inkább mást állítson be rosszfiúnak.

Ami Brüsszel közelgő darabokra hullását illeti, a helyzet világos: a dolgok nem úgy működnek, ahogy kellene. Az uniós sikerpropaganda persze elhallgatja mindezt, a vakcinabeszerzést is úgy emlegetik már, mint egy diadalt. Kevés látványosabb példája van azonban a tehetetlenségnek, mint a vissza-visszatérő, de leginkább soha el nem múló migrációs válság.

Ismét a miniszterelnököt idézve, „naponta százával fogjuk el az illegális határátlépőket, láthatjátok a tömegjeleneteket a lengyel határon, miközben a tenger felől egyre-másra kötnek ki az Afrikából érkezőket szállító, Soros-féle NGO-k hajói”. Ez a helyzet 2015 óta, az Európai Bizottság pedig makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy ha törik, ha szakad, ők nem adnak pénzt kerítésre és szögesdrótra, még akkor sem, ha a tapasztalat azt mutatja, mindez elengedhetetlen a hatékony határvédelemhez.

Egyértelmű jeleit látjuk annak, hogy uniós tisztségviselők a migrációs válságban is kettős mércét alkalmaznak. Magyarországot hat éve folyamatosan büntetik, amiért megvédi az uniós határt, egymást érik az eljárások. Hadat üzentek a tranzitzónáknak, mert a Magyarország által védett schengeni zóna irányába nem távozhattak szabadon a migránsok, csak biztonságos déli szomszédaink felé.

De persze azzal sem elégedettek, ami most van. Ha a jelenlegi szabályozás megváltozik, ne legyenek illúzióink, abba is belekötnek, egészen addig, amíg nem jön el a Soros-hálózat által áhított anarchia, de akkor pedig nyilván az lesz a baj, hogy miért megy tovább annyi ember.

Az Európa déli részére érkező migránsok megállításáról láthatóan már letettek, idejöhet fél Afrika gumicsónakkal, akkor is csak széttárják a kezüket. A lengyel–fehérorosz határon kialakult helyzet miatt viszont úgy próbál meg keménykedni az EU, hogy semmi sincs a kezében. Szöveg van, de a tényekkel való szembenézés ezúttal sincs.

Pedig érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy az unió szankciós politikája csak annak nem árt, aki ellen irányul, ellenben rendre visszaüt. Ha az elmúlt hat évben csináltak volna valami értelmeset azon kívül, hogy a kvótán kínlódnak, most nem lehetne hülyét csinálni az EU-ból. Sopánkodni kissé késő.

(A szerző főmunkatárs)