Önfelmentő Mutti

Ez válasz volt saját udvari médiájának, a Deutsche Welle riporterének azon kérdésére, hogy vajon a migránsválság csúcsán elhangzott kijelentése, a hírhedt „Wir schaffen das” (megcsináljuk) beteljesült-e. Hát igen, kétségtelenül megcsinálta, kancellár asszony, ahogy erről az Európát elárasztó erőszakhullám, terrorizmus és iszlamista radikalizmus is tanúskodik.

Az interjút követő német sajtóriport úgy jellemezte a politikust, mint aki „nyilvánvalóan békében volt önmagával”. Ez a „nyilvánvalóan” azért még mindig egy kicsit megüti a német sajtó propagandájához szokott füleket is: ugyan mitől is támadhatnának Merkelben bármiféle kételyek, ne adj’isten lelkiismeret-furdalás, Európa amúgy is rohamosan zajló iszlamizációját évtizedekkel felgyorsító, egyoldalú döntésének kapcsán? Afölött már persze teljesen átsiklik az ember, hogy az interjúban az újságíró még mindig nyolcszázezer menekültről beszél a 2015-ös migránsinvázióval kapcsolatban, amikor tudjuk, hogy csak 2015-ben 1,3 millióan lépték át az EU határait törvénytelenül, és azt is, hogy ezeknek csak töredéke volt valódi menekült.

Persze, amikor már minden remény elveszett, hogy Merkel belássa, talán nem volt olyan jó ötlet elárasztani Európát több millió olyan emberrel, aki szentül hiszi, hogy a nő a férfi tulajdona, és a nem muszlimokat alsóbb rendű népnek tartja, a kancellár mély megbánással kijelentette, hogy azért „nem ment minden ideálisan”.

Igen, amikor egy újévi kültéri partin megfogdosnak és kirabolnak egyszerre több száz nőt, amikor a karácsonyi vásárban sorakozókon padlógázzal végighajt egy kamion vagy fényes nappal valaki Allahu Akbart kiabálva leszúr három nőt, köztük egy gyermekét védő anyát, akkor igen, talán lehet úgy fogalmazni, hogy nem ment minden ideálisan. Nem meglepő, hogy a Bild napilap felmérése szerint a németek 53 százaléka nem ért egyet Merkellel, hogy a bevándorlási krízist sikeresen oldotta meg, csak 36 százalék gondolja úgy, hogy igen.

A németek mint nemzet csak akkor találhatnak kollektív megbékélést, ha megtanulják saját gyermekeiket jobban szeretni, mint amennyire félnek múltjuk bűneitől. De a múlttal nem lehet kiegyezni úgy, hogy elszigeteljük magunkat a jelen valóságtól és tetteink közvetlen következményeitől. Merkelt az sem menti fel az egyre súlyosbodó következmények alól, hogy a német média, amit a helyiek a kölni tömeges szexuális erőszak eltussolása után „lügenpresse”-re, hazug sajtóra kereszteltek át, szinte egyként kiállt a kancellár minden egyes, a német bűntudat fűtötte, kriminálisan naiv álláspontja mellett. Egy politikusnak nem szabad megengednie, hogy egy aktivista sajtó elringassa, ezáltal pedig orránál fogva vezesse, miközben a valódi problémákkal küszködő utca emberének a hangját ignorálják vagy fenyegetések által elhallgattatják.

Merkel akkor bukott meg igazán kancellárként, amikor kezdte elhinni az őt körülvevő csodálói által róla kialakított mítoszt. Ebben még az önérdekből migránspárti magyar politikustársainál is rosszabb, hiszen ők legalább tudatában vannak annak, hogy amihez hozzányúlnak, az vagy eltűnik vagy tönkremegy, és legalább egymás közt bevallják, hogy éjjel-nappal hazudnak, még ha abbahagyni nem is tudják. A jövőre nézve történelmi katasztrófát jósol az, hogy egy ilyen politikus, mint Merkel mindenfajta jogi, erkölcsi vagy politikai felelősségre vonás nélkül vonulhat ki a közéletből. Ennek Európában rövid időn belül nagyon komoly böjtje lesz.

(A szerző újságíró)