Domonkos László

Vélemény és vita

Wir schaffen das

Aki nem beszél németül, 2015–2016 körül az is megtanulta egy német tőmondat, a „Wir schaffen das” jelentését: megcsináljuk

Angela Merkel hírhedetté vált migránssimogató védjegye, szlogenje fél évtized alatt véres, már-már hétköznapi valósággá lett, tessék erről megkérdezni itt a közelben, mondjuk, az észak-bánsági magyarokat, Rábé, Majdán, Egyházaskér, Oroszlámos lakóit. Hogy mi mindent is csinált meg Angela Merkel és bandája – inkább hagyjuk, írnám a legszívesebben, hozzátéve, söpörjünk inkább a magunk háza táján, az észak-bánsági magyarokkal meg a többivel együtt van errefelé más szemrevételezni való jócskán. Csakhogy miközben éppen ezt tettem – akkor jött velem szembe újra a merkeli mondat. Ám egészen másféle összefüggésekben, más megvilágításban és legfőképpen – mások főszereplésével.

Ezek a mások mi magunk vagyunk. Magyarok. Magyarok mindenfelé a Kárpát-medencében, Gyimesben a kocsmában, egy kastélyban a Felvidéken, alföldi gyógyfürdőben, borospincében a Dunántúlon vagy – éppenséggel – a békemeneten Budapesten.

Kiskunhalason jártam a minap, ide már Szabadka van közel meg Soltvadkert – de 1956 világcsodája is, jobban, mint gondolnánk. Jó néhány éve ezeken a hasábokon idéztem meg egy régi-régi választást, ami a maga nemében páratlan volt, nemcsak Magyarországon, de világviszonylatban is: éppen most volt 65 esztendeje, hogy itt Halason egy rendkívüli ember – fajtánk egyik gyönyörű reprezentánsa – jóvoltából, egy nemzeti forradalom és szabadságharc kellős közepén, az ország függetlenségét kimondó nyilatkozat napján – Mindenszentek napján, midőn a budapesti ablakok ezreiben égtek a gyertyák („Budapest gyászolja elesett gyermekeit”, idézi meg azt az estét Karinthy Ferenc, hozzáképzelve, hogy a néptelen utcákon valahol a távolban egy talán kissé kapatos hang fújja, hogy süvegeljék meg a magyart, és legyen úgy, mint régen volt), igen, ezen a november elsejei napon a Duna–Tisza közén egy városban választásokat tartanak.

Úgy, ahogyan az a nagy könyvben írva vagyon. Szabályosan megrendezve, megszervezve, lebonyolítva. Ahol a nemzeti erők olyan elsöprő arányban győznek, hogy azt csak a Fidesz 2010-es eredménye közelíti meg valamennyire. És ahogyan Nagy Szeder István – így hívták a magyarság e ragyogó képviselőjét, csillogó, meghatott tekintetek simogatták most a szobrát ott, a halasi téren – megszervezte, lebonyolította és a szó szoros értelmében – akkor! – MEGCSINÁLTA mindezt: elérte azt is, hogy világraszóló példájával végre végképp magyarrá tehetjük, meg- és elmagyarosíthatjuk a merkeli mondatot.

Igen. Megcsináltuk. MI csináltuk meg. Megcsináltuk, hogy a magyar életképesség, a döbbenetes politikai intelligencia és érettség, a közéleti tálentum, az erkölcsi érzék és a természetes népi intellektus teljes és tökéletes egységben érvényesülhessen, bebizonyítván: ezek vagyunk. Így és ennyire. Megcsináltuk és megcsináljuk.

Évszázadokig mondták, tanították, hogy ne higgy, magyar, a németnek, akármivel hitegetnek – most, kérjük, ez egyszer ők higgyenek nekünk (bár meglehet, már úgyis mindegy nekik): wir schassen das. Ja. Wir. Nur wir. Allein. Igen, mi. Csak mi. Egyedül. Magunkra hagyatva, senki által nem segítve. Erre vagyunk képesek. Ennyit érünk, ezek vagyunk, tetszik nektek vagy sem, akkor is. Stimmt?

Halas sem 1956-ban nem számított, sem manapság nem számít valami nagy, jelentős városnak a Kárpát-medencei világban, a halasi csipkén kívül legföljebb ha annyit tudnak róla, hogy Kiskunság meg Alföld meg (esetleg) a nagybányai festők a helybéli Thorma János Múzeumban. Azt még mindig nem, hogy a kínzó jelenhez vezető szörny­mondat itt vált, itt fordíttatott át emberszabásúvá. És a miénkké. Követendő, tisztelgést követelő, örök példa gyanánt. 

(A szerző író)

Kapcsolódó írásaink

Rácz Zsófia

Rácz Zsófia

Mit kaptunk Glasgow-ban?

ĀEzen a héten kezdődött és egészen november 12-ig tart az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) éghajlatváltozásról szóló csúcstalálkozója a skóciai Glasgow-ban, amelyen Magyarország is képviselteti magát

Vitéz Ferenc

Vitéz Ferenc

Látni

ĀMár nyáron is úgy járt a strandra, hogy a látáshoz használt szemüvegre rátette a napszemüveget. Nem zavarta a napfény, és bámészkodni is jól tudott