Adósaink vagytok!

Figyeltem a sorban álló előválasztókat, időseket, fiatalabbakat, és furcsa mód nem is az a kérdés merült fel bennem, hogy miért zavarja őket az, hogy Németországhoz hasonlóan az utcáinkat nem árasztja el a müezzin hangszórókon felerősített, imára szólító hangja, vagy hogy az iskoláinkban deviánsok miért nem mutogathatják magukat gyermekeinknek. A kérdés, amely teljesen spontán felmerült bennem, az volt, vajon a sorban állók közül hányan voltak devizahitelesek?

A Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormányok szinte felmérhetetlen kárt tettek az országban sorozatosan elhibázott döntéseikkel és azzal, hogy a lumpen-baloldali ideológiák által vezérelt mozgalmakhoz híven a nyomor egyenlő elosztását tették meg legfőbb célkitűzésüknek. De ezek a sorok nem róluk szólnak, a Homo őszödikuszban nincs megbánás, nincs lelkiismeret, nincs kötelességtudat, ezért hiába is várnánk valamiféle bocsánatkérést a svájci frankos mutyiért.

Ezzel szemben a hazai és legfőképpen a külföldi bankok még feltétlenül tartoznak a magyar polgároknak egy őszinte és terjedelmes bocsánatkéréssel, amiért csaknem egy évtizeden keresztül egy éjjel-nappal hazudozó politikaikalandor-kormánnyal karöltve részt vettek a magyar emberek szisztematikus kifosztásában.

A nyugati bankok manapság egymással versengve kérnek bocsánatot mindenféle vélt és valós történelmi bűneikért, a gyarmatosítástól kezdve a melegek elnyomásáig, vagy mert túl sok fehér bőrű alkalmazottjuk van. Akkor miért nem kértek még bocsánatot azért a rablógazdálkodásért, amit itt éveken keresztül folytattak a szocialisták által teljesen magára hagyott magyar polgárok között?

Felmérések szerint majdnem1,2 millió magyar ember került kilátástalan adósságcsapdába a devizahiteles panamázás miatt. Miért nem ér meg egy „sajnáljuk”-at az a sok ember, aki gyermekeivel vagy idős korában földönfutóvá vált, amíg a bankmenedzserek és politikai cinkosaik a zsebüket tömték? Miért nem kapott erkölcsi elégtételt annak a sok embernek a hozzátartozója, akik saját életüket dobták el reménytelen egzisztenciális helyzetükben? Miért nem kér senki bocsánatot azoktól a fiataloktól, akik lemondtak a gyermekvállalásról, mert a bankok által ígért családi otthon helyett a valóságban egy adósságjobbágyságban találták magukat?

Félreértés ne essék, itt nem valami joghézag kihasználásáról volt szó, esetleg a kapitalista piaci farkastörvények érvényesüléséről. Nem, a bankok egyszerűen lehetőséget fedeztek fel abban, hogy 2003-tól kezdve szocialista kormányok sora tudatosan csökkentette a hitelek mennyiségét, mert a demográfiai mutatók rontása és az ország vagyonának fillérekért való elárverezése a baloldal politikai ösztöneihez tartozik. A bankok cinikusan kihasználták azt is, hogy nincs, aki politikailag kiálljon az emberek védelmében. Pontosan tudták, hogy egy erkölcsileg bukott rezsim falaz nekik, amíg ők elhappolják a magyarok egy egész generációjának nehezen összekuporgatott vagyonát.

Amikor aztán a második Orbán-kormány bezárta a bazárt, bocsánatkérés helyett csak fenyegetőztek, mondván, kisétálnak a magyar piacról. Aggasztó, hogy a tíz éve késlekedő bocsánatkérés a népkifosztásért annak az egyértelmű jele, hogy ezek a pénzintézetek máig nem határolódtak el a vízágyúval kormányzók idejében képviselt gyakorlatuktól. Más szóval, ha Brüsszelnek jövőre sikerülne ledózerolnia a magyar demokráciát, csak idő kérdése, mikor vehetik majd fel újra lakáshiteleiket a kis sátracskáknál sorakozó előválasztók egy ágyúgolyó sebességével emelkedő értékű valutában.

(A szerző újságíró)