Vélemény és vita
Szembejött, és elütötte az ellenzéket a valóság
Még az önmaga számára szervezett háziversenyt sem tudta megnyerni az ellenzék
Gyurcsány főnök maradt, kritikus tömeg továbbra sem látszik, szüntelen folyik a marakodás. Ami a hétvégén történt, és amit azóta hallunk, sok mindennek nevezhető, de győzelemnek semmiképp.
Mi az oka annak, hogy az előválasztásoknak nevezett színjátékban állítólag több mint félmillió, az október 23-i pártrendezvényen viszont alig kétezer ellenzéki szavazó vett részt? Túl nagy a különbség. Kifogyott a szufla, egymásnak tesznek keresztbe, vagy éppen eddig is hazudtak reggel, éjjel meg este? Talán történelmi trükk volt az egész? Kipukkadt a lufi? Volt egyáltalán valaha lufi?
Bárhogy is legyen, erős a gyanú, hogy az „előválasztásokon” bemondott szám erősen kozmetikázva volt. De jogosan gyanakodhatunk arra is, hogy a baloldalon többen akadnak olyanok, akik inkább a térfelük leuralására, mintsem egy bizonytalan kormányváltásra készülnek. Inkább fognak pozíciót, és nyomják le a „szövetségesüket”, mintsem egy megjósolhatóan hosszú távon bukásra ítéltetett, messziről jött embert segítsenek hatalomra.
Egy ilyen pártvezető biztos van: fantomként kísért ma is a parlamentben.
Gondban van a kormány, retteg a Fidesz. Olyan sokan vettek részt az ellenzéki „előválasztásokon”, ami zavarba hozta a kormány kommunikációs gépezetét. Erre még Orbán Viktor sem számított. Olyan sok fiatal ment el előválasztani, hogy ismét fellángolt a remény. Ha tartja ezt a tempót a baloldal, akkor 2022-ben még kétharmad is lehet belőle. Ilyen és ehhez hasonló kárörvendő vagy éppen örömittas „jelentést” hallottunk, olvastunk az elmúlt hónap során a baloldali sajtóban. Aztán vasárnap érkezett a valóság, és elütötte az ellenzéket.
Szembejött a valóság! Október 23-án több százezren vonultak a Békemeneten és hallgatták Orbán Viktort, míg a Gyurcsány irányította baloldalra és a „politikai outsider” karaktert építő Márki-Zay Péterre alig kétezren voltak kíváncsiak.
Lapozzunk csak vissza két hetet! Azt mondják az ellenzéki pártvezetők, a politikai gondolkodók, a megmondóemberek és a „függetlenségüket” egy rövid időre (legalábbis az előválasztások néhány hetére) felfüggesztő baloldali médiumok, hogy a menetrend tűpontosan lett kiszámolva. Az „előválasztás” okozta izgalmak felhajtóereje a második fordulóra erősödik, és az október 23-i nagygyűlésen fog kiteljesedni.
Ha nincs elfogadható válasz a tragikusan alacsony október 23-i ellenzéki jelenlétre, akkor jogosan merülnek fel kételyek az eddigi eredményekkel kapcsolatban. A nagygyűlés kudarca megkérdőjelezi az összefogás legitimációját. Ha a második forduló felhajtóereje nem volt elég arra, hogy erőt demonstráljanak a forradalom napján, akkor mi lesz az, ami ’22-ben milliókat vesz rá arra, hogy vegyék cipőjüket, kalapjukat, és elsétáljanak a szavazófülkéhez?
Talán hazudtak a résztvevők számáról, talán csaltak a statisztikával. Meglehet, hogy az ellenzéki pártok átvertek mindenkit, mikor közjegyző nélkül összesítették az előválasztásoknak nevezett színjátékon bejelentkezőket. Amíg nincs elfogadható magyarázat arra, hogy miért voltak ennyire kevesen a szivárványkoalíció október 23-i rendezvényén, addig véget nem érő módon sorakoznak a kínosabbnál kínosabb feltételezések. Tegyük hozzá: jogosan.
Vagy a Jobbik és a DK tagjai lehetetlenítették el Márki-Zay Pétert azzal, hogy szándékosan távol maradtak? Lehet, de nem logikus. Ha így lett volna, akkor Jakab Péter és Dobrev Klára nem lép a színpadra, nem égeti le magát ország-világ előtt. Nem álltak volna oda néhány ezer ember elé bohóckodni, miközben mindketten az ellenzék legerősebb részének vélelmezik magát.
De azért sem logikus az a magyarázat, hogy a nagy pártok betartottak Márki-Zay Péternek, ezért voltak olyan kevesen, hisz ha így is lenne, akkor is ott kellett volna látnunk azon fiatalok százezreit, akik eddig nem voltak aktívak, és akiket állítólag Márki-Zay Péternek sikerült megszólítania.
Így vagy úgy legyen, szülessen vagy sem logikus magyarázat a jövőben, tény marad, hogy valami nem stimmel az összefogással. Pontosabban nem világos a képlet, nem egyértelmű a társadalmi támogatottság, nem egyértelmű a túlfűtött választói hangulat. Lehet, hogy mégsem a kormányváltás lebeg minden ellenzéki pártvezető szeme előtt. Lehet, hogy mégis fontosabb némelyiküknek az ellenzéki térfél irányításának megszerzése, mintsem egy bizonytalan kormányváltás egy messziről jött ember vezetésével?
(A szerző a XXI. Század Intézet kutatója)
