Joó K. arra ébredt, hogy nem kap levegőt. Az orra teljesen bedugult, száját összeszorította. Talán még az ajkát is véresre harapta a nagy elhatározásban.
Úgy aludt el, teli daccal, hogy két fogsora közé még egy szálkát sem lehetett volna bepréselni, már ha nem hiányzott volna néhány foga lentről is, fentről is. Hiába határozta el, ez a tény megakadályozta, hogy gyakrabban mosolyogjon. Pedig olyankor még az októberi égbolt is elfeledte, hogy ólomszínűvé kellene válnia, ezzel is fokozva Joó K. életének egyhangúságát. Napközben nem lehet dacos, mert nem tud levegőt venni, legfeljebb csak a foghíjain keresztül.
Félre kell tennie a sértettségét.
Ez amúgy nem került volna jelentős erőfeszítésébe, hiszen Joó K. meglehetős gyakorlatra tett szert megaláztatásainak elfelejtésében. Ami azonban az előző napon történt, azt nehéz lett volna a szőnyeg alá söpörni. Az irodai asztalon egy csinos kis doboz várta, piros selyemszalaggal fölbokrétázva, és egy „Szerető szívvel” feliratú ajándékkártya fityegett rá barna szemüvegtokjára. Joó K. arcán a meglepetés és az ijedtség színei váltakoztak. Csak egy titkos hódolója lehet, gondolta, aztán pedig, hogy biztosan összetévesztették az asztalt.
Nem merte kinyitni, hátha jön valaki a dobozért, sőt még le is szidja, hogy mit keres másnak az ajándéka az ő asztalán. Délutánig azonban nem kereste senki, csak a szomszédos irodából jött át többször is az egyik munkatársa, kíváncsi pillantásokat vetve a selyemszalagos dobozra. Egyszer meg is jegyezte, hogy reggel látott itt egy vörös hajú nőt, épp csak elkerülte őt Joó K. Feltűnő sminkje volt, tette hozzá a kolléga, és gyanúsan mosolygott.
Joó K. végül engedett a csábításnak, remegő ujjakkal bogozta ki a szalagot és nyitotta föl a dobozt. Ám abban a pillanatban el is ejtette.
Egy döglött egér volt benne.
A megvilágosodás könnyekkel együtt költözött szemébe. Azonnal tudta, hogy nem járt itt semmilyen vörös hajú nő, azt viszont nem értette, hogy miért szolgált rá erre a megalázó tréfára. A dobozt undorodva dobta a kukába, majd kifújta az orrát. Estére két csomag papír zsebkendőt használt el.
Álmában egy óriási egér üldözte, majd utolérte, mert Joó K. lábai belezsibbadtak a kockás konyhakőbe, leteperte, és ráült a mellkasára.
Az egérnek vörös haja volt.
(A szerző irodalomtörténész)
