J. Károly úgy határozott, mégsem fordul nőgyógyászhoz a saját szülési lehetőségeit illetően. Bár kissé naiv volt, sok mindent elhitt, amit hivatalos helyről mondtak. Azt a lehetőséget is megfontolta, hogy esetleg ő is szülhet, a petefészek viszont már neki is sok volt, tudniillik, nem volt neki egy sem. S a hiszékenysége nem terjedt odáig, hogy emiatt rögtön úgy érezze: egy menthetetlen fehér rasszista, aki képtelen haladni a korral.
Látott ugyan már petefészket, serdülő fiúkorában az egyik padlászugban talált rá az Orvos a családban című könyvre, és különösen a női nemi szerveket illusztráló színes mellékletnél időzött el, bár hiányérzete volt, mert nem találta élethűnek az ábrázolást. Később a Házasélet ábécéjét szerette volna kikölcsönözni a könyvtárból, de a könyvtáros, aki tanítónő volt és lelkészfeleség, elpirult, és be kellett érnie a Gólya hozza? című felvilágosító füzet egyetlen példányával.
Ezek a könyvek már mind elavultak, gondolta búsan és komor nosztalgiával, még az új biológia-tankönyveket is be fogják tiltani. A betiltás veszélye J. Károlyt nem fenyegeti, ám elővigyázatosnak kell lennie, hogy a társkereső hirdetésben ne nevezze magát hagyományos férfinak. S hogy mire gondol, azt úgysem tudják lehallgatni, mert az ő régi telefonját az algoritmusok nem képesek feltörni.
Az egyik munkatársa a minap arról panaszkodott, hogy nemcsak a keresési előzmények és beszélgetések tartalma jelenik meg a neki célzott hirdetésekben, hanem már az is, amire csupán gondol. J. Károly nem tartotta kizártnak, hogy az új mobiltelefonok alkalmasak rá, hogy hozzákapcsolódjanak az ember agyához.
Gyanúját megerősítette a látvány, hogy reggelente a villamos tele van mobiltelefonnal, és az emberi testek hatalmas szerves antennáknak tűntek.
Elgondolkodott viszont azon, hogyan lehetne belőle egy modern és haladó J. Károly. Ekkor jutottak eszébe a csigák. A csigákról halvány emlékei voltak az általános iskolából, hogy hímnősek. Egyszerre hím- és nőneműek. Ezt akkor nem igazán értette, most azonban megvilágosodott előtte minden.
A kiscsigához nem elég egyetlen nagycsiga, mert kell a csigának is egy pár, egy másik hermafrodita csiga. Az egyik a másikat kölcsönösen termékenyíti meg, így két csiga egyszerre tud két apa és két anya lenni. Itt van ez az LMB-izé. J. Károly nem volt képes megjegyezni a sok, számára semmitmondó betűt, nyilvánvalónak gondolta viszont, hogy a mozgalomnak egy csiga lehetne a jelképe.
Idáig jutott, mikor gyanús reccsenésre lett figyelmes a talpa alatt. J. Károly széttaposott egy csigát, nem vette észre a nyirkos avarban. Nem volt semmilyen lelkifurdalása, inkább bosszankodott a nyálkás ragacs miatt a cipője talpán.
(A szerző irodalomtörténész)
