Heinrich István

Vélemény és vita

Merkel hagyatéka és a német választások

Úgy látszott, hogy a CDU/CSU szerzi meg a választásokon a legtöbb szavazatot. Azt már a párt szavazói sem remélhették, hogy abszolút többséget érnek el. Azok az idők már elmúltak

Most, hogy Merkel kancellár hamarosan elhagyja a politika porondját, egyre több méltatást olvashatunk róla. Ezekben többnyire elismerően nyilatkoznak egyéniségéről és pragmatikus kormányzási stílusáról. Azt hiszem, ez így van jól, akit búcsúztatunk, annak elsősorban az erényeit illik kiemelni.

Nyilván kétségtelen az is, hogy tíz év múlva más szavakkal fognak megemlékezni róla. Történeti visszapillantásban az elhibázott döntéseket fogják számon kérni rajta. Ez is rendjén van. Akik hatalmat gyakorolnak, felelőséggel tartoznak azért, amit hátra hagynak. Merkel kancellárt különösen azokért a döntéseiért fogják elmarasztalni, melyeket nem tévedésből, hanem a valós helyzet ismeretében, valamely hátsó szándéktól vezérelve vagy személyes meggyőződésből, helytelenül hozott meg.

Wolfgang Münchau, a Financial Times Deutsch­land egykori főszerkesztője már most kijelentette, hogy a leköszönő kancellár korunk leginkább túlbecsült politikusa volt. Ha Angela Merkel valóban a Nyugat vezető szereplője lett volna, akkor egy erős, összekovácsolt Európai Unió létrehozásán kellett volna munkálkodnia. Ehelyett egy megosztott, vezetés nélküli, sőt talán alig vezethető uniót hagyott hátra. Ami Németországot illeti, a szétforgácsolódott társadalom és egy határozott irányvonal nélküli kereszténydemokrata párt tűnik szemünkbe. Ez Merkel hagyatéka.

Szeptember 26-án a parlamenti választás mellett Berlinben és Mecklenburg-Előpomerániában tartományi választásokat is tartottak. A szociáldemokraták nemcsak a parlamenti választásokat nyerték meg, hanem Berlinben és különösen Mecklenburg-Előpomerániában is az élen végeztek. A magyarországi tudósítók már az előzetes hivatalos eredmények ismeretében röviden és tömören úgy nyilatkoztak, hogy a szo­ciáldemokraták megnyerték a választásokat. Mintha ez előre látható lett volna. Azonban érdemes közelebbről is szemrevételezni az eseményeket. Itt most elsősorban a parlamenti választásokra szorítkozom.

Foglaljuk össze a választások eredményét. A parlamentbe hat párt került be a következő szavazati aránnyal. Szociáldemokraták (SPD) 25,7 (+5,2) kereszténydemokraták (CDU/CSU) 24,1 (–8,8), zöldpárt 14,8 (+5,9), szabaddemokraták (FDP) 11,5 (+0,8), alternatívok (AFD) 10,3 (–2,3), baloldali párt (Linke) 4,9 (-4,3) százalék. (A zárójelben szereplő számok a 2017-es választásokkal szembeni növekedést vagy csökkenést mutatják.)

A parlamenti választás előtti utolsó hónapokban, sőt inkább hetekben sok meglepetést okozott a közhangulat hullámzása a pártok kedveltségét illetően. Utólag visszatekintve különösnek tűnik, hogy ez év április végén és május elején a vasárnaponkénti körkérdések alapján a zöldpárt megelőzte a kereszténydemokrata uniót. Ezekben a hetekben a szociáldemokraták harmadikként még közelében sem voltak a 20 százalékos aránynak. Szinte hihetetlen, mi minden okozott gyökeres hangulatváltást a pártok megítélésében.

A Zöldek szárnyalását erőteljesen megakasztották kancellárjelöltjük, Annalena Baerbock ballépései. Igyekezett néhány adattal megszépíteni az életrajzát, melynek valótlanságát a sajtó azon nyomban felfedte. Volt egy másik kísérlete is, amely szintén balul sült el. Szerette volna elismertségét egy könyv publikálásával gyarapítani, azonban hamarosan kiderült, hogy könyvében terjedelmes szövegrészeket plagizált. Ezáltal Baer­bock népszerűsége erősen megcsappant, és pártja elismertsége visszaesett a korábbi idők mértékére. A legnagyobb meglepetést a választási kampány vége felé talán a szociáldemokraták előretörése okozta.

Hetekkel azelőtt a pártot egy zátonyra futott, balra dőlt hajóroncsként vették számba. Az SPD valóban a baloldali szárny befolyása alatt állt és áll, amely komolyan mérlegelte, hogy koalícióra lépjen-e a keletnémet kommunisták utódpártjával, a neomarxista balpárttal (Linke). Olaf Scholz nem tartozott a kedvelt politikusok közé, a pártelnökség választásakor szóba se került. Kancellárjelöltnek azért nevezték ki, mert semmi reményük nem volt arra, hogy pártjuknak esélye lenne a kancellárság elnyerésére.

Aztán megkezdődtek a televíziós viták a három kancellárjelölt, Laschet, Baerbock és Scholz között. Ezek a viták, amelyeken három szereplő vívott egymással, Scholz sikerét hozták. Scholz sikerét látva a párt közkedveltsége a választók körében egyre emelkedett. Az utolsó televíziós vitaest egyértelműen azzal zárult, hogy Scholz esélye a kancellárságra a legvalószínűbb. Az SPD baloldali emberei (Saska Esken és Kevin Kühnert) fegyelmezetten vették tudomásul Scholz sikerét. Nyilván tudták, hogy ez a pártnak kedvez. Csupán az a kérdés, hogy ha a párt majd netán kormányt alakít, mennyire mérsékli magát a baloldali szárny a kancellár elképzeléseit illetően.

Eleinte úgy látszott, hogy a kereszténydemokrata unió (CDU/CSU) szerzi meg a választásokon a legtöbb szavazatot. Azt már a párt szavazói sem remélhették, hogy abszolút többséget érnek el. Azok az idők már elmúltak. Még a keresztényszocialista unió (CSU) sem számíthatott erre. A CSU, mely csupán Bajorországban van jelen, hosszú időn keresztül valóban abszolút többséget élvezett a tartományban. Uralkodó pártként sokáig nem szorult arra, hogy valamelyik kisebb párttal koalícióra lépjen.

A kereszténydemokraták voltak 2017-ben a legerősebb párt, a szavazatoknak 32,9 százalékát érték el. A szociáldemokraták 20,5 százalékkal a második helyen végeztek. Ezzel az eredménnyel jelentős előnyben voltak a kis pártokkal szemben, holott a 2013-as választásokhoz képest már mindkét néppárt erősen visszaesett.

A jelenlegi választási eredmények alapján a politikai megfigyelők arra az álláspontra jutottak, hogy feltehetően a nagy pártok korszaka lejárt Németországban. A kereszténydemokraták és szociáldemokraták által mindeddig lehetséges nagykoalíció már nem képez többséget, így vezetőik belátták, hogy akár együtt szándékoznak kormányozni, akár külön, ezt csak akkor tehetik meg, ha valamelyik kisebb pártot vagy pártokat magukhoz édesgetnek.

Miért veszítik el a súlyukat és stabilitásukat a néppártok? – Az az elképzelés, hogy egy pártnak kicsiben egy társadalmi közösséget kell leképeznie a párt keretein belül, ma egyre nehezebben valósítható meg. Korunkban egyre többfajta miliő, egyre több különböző életstílus, egyre több individualizmusból fakadó nézetkülönbség és érdekellentét alakult ki ahhoz, hogy ezt a sokféleséget egy elv alapján egységbe lehessen fogni. Ezért szaporodnak el a pártok, melyek egyéni ötleteket kínálnak fel az igazságos és valós társadalom kialakításához, bármit is jelentsenek ezek a kifejezések.

A szociáldemokratákat választó alapközösség, mely valaha jól képzett szakmunkásokból, szakemberekből és a „társadalmi igazságot” kereső elkötelezett emberekből állt, ma már megtalálja elveit és érdekeit a Zöldeknél vagy éppen az alternatívoknál is. A kereszténydemokrata párt pedig, amely a keresztény lelkületet már csak a párt nevében tartja fenn, szintén nélkülözi az eredeti elhivatottságot, amely a közösséget összefogta. Ezek azok a mélyebben rejtőző tényezők, amelyek a nagy pártok gyengüléséhez vezettek.

Angela Merkel elhíresült jelmondata a 2015-ös migrációs krízis alatt: „Wir schaffen das”, „mi megcsináljuk”, azaz: nekünk sikerülni fog, mármint a bevándorlók tömegeit integrálni, nem vált valóra, mint ahogy aligha várható, hogy a jövőben valamikor is valóra válhat.

Merkel népszerűsége érezhetően megcsappant. A 2017-es parlamenti választások, de különösen a 2018-as tartományi választások eredményei Bajorországban és Hessen tartományban arra késztették a kancellárt, hogy visszavonuljon. De ezt nem tette azonnal. Kijelentette, hogy a 2018. decemberi pártkongresszuson nem indul a pártelnöki tisztségért, viszont kancellár marad a választási ciklus végéig, azaz 2021 szeptemberéig.

Ezzel a lépésével súlyos terhet akasztott a megválasztandó pártelnök nyakába. Kancellári hatalmánál fogva befolyásolni tudta, hogy ki kövesse őt a pártelnöki székben. A párt megújulásra várt. De hogyan viselkedjen az új pártelnök, akinek egyrészt a Merkel-féle politikai vonalon változtatnia kell, másrészt a kancellárral együtt kell működnie? – Merkel első jelöltje, Anna­gret Kramp-Karrenbauer egyéves próbálkozás után lemondott a pártelnökségről. Armin Laschet, aki 2021 januárjában nyerte el a pártelnöki tisztséget, szintén nem érezheti magát sikeresnek, miután a parlamenti választáson Olaf Scholz mögé szorult.

Bennfentes politikai szakértők szerint Friedrich Merz lett volna az a pártelnök és kancellárjelölt, aki sikerre vihette volna a választásokat és ezáltal a CDU/CSU nyerhetett volna. A pártelnökségi választáson az első körben vezetett Laschet előtt, de a második körben a delegáltak mégis Laschet mellett voksoltak. Nem kell titkolni, hogy Angela Merkel ennek örült. Holott Merz népszerűsége jelentősen meghaladta a többi pályá­zóét és fellépése a kancellárjelöltek vitaestjein nyilván őt hozták volna ki győztesnek Scholzcal szemben. – Csakhogy a feltételes mód gyenge fegyver a tények ellenében.

A választások lezárultak, de hogy mely pártok együttese hozza létre az új kormányt, az a koalíciós tárgyalások kimenetelétől függ. Mivel a két nagyobb párt, a CDU/CSU és az SPD nem szándékozik koalícióra lépni egymással, mindkét párt arra törekszik, hogy elnyerje a két kis párt, azaz a Zöldek és a liberális FDP hozzájárulását a koalícióhoz. A közbeszédben tehát a pártszíneknek megfelelő „közlekedési lámpa” (SPD, FDP, Zöldek) vagy a „jamaicai” koalíció (CDU-CSU, Zöldek és az FDP) létrejötte a cél.

Mint látható, a két kis párt „királycsinálónak” nevezheti magát. Szeretik kiemelni, hogy együttes arányuk számban nagyobb, mint akár az SPD, akár a CDU/CSU által elért százalékos arány. Ezzel arra utalnak, hogy a koalíciós tárgyalásokon komoly követelésekkel állhatnak elő bármelyik nagy párttal szemben.

A koalíciós előtárgyalások már megkezdődtek. Sok múlik azon, hogy a két kis párt milyen megegyezésekre jut egymással. A nagy pártokhoz való viszonyukról megállapítható, hogy az FDP inkább a CDU/CSU politikai irányához áll közelebb, a Zöldek ezzel szemben az SPD felé húznak. Csakhamar kiderül, hogy a kis pártok melyik koalíciót tekintik maguk számára előnyösebbnek.Hazai szempontból számunkra a „jamai­cai” kombináció kedvezne. A német közhangulat viszont egyértelműen a piros-sárga-zöld kombinációt részesíti előnyben.

Sajnos. 

(A szerző agrárközgazdász)

Kapcsolódó írásaink

Bogár László

Bogár László

Előválasztási látványtechnika

ĀAz erőforrások a nyertesek és vesztesek számára egyaránt szűkülnek, mégpedig azért, mert maga a globális rend is egyre szorultabb helyzetben van

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Vége a dalnak

ĀFricska. Karácsony összeomlása és Jakab Péter végvonaglása után Fekete-Győr András is elkullogott a Momentum éléről, így tehát lassan összegezni lehet az események tanulságait