„Korábban mindig vajas kiflit reggeliztem kakaóval.” Ez volt az első mondat, amit Joó K. leírt a naplójába. Előző nap vásárolta, bár az árát sokallta, megtette volna egy iskolai füzet is. A munkahelyi büfés hölgy adta a naplóírás ötletét, mert így jobban megismerheti magát, utána pedig könnyebb lesz másokkal ismerkednie.
Joó K. nem tudta, hogyan folytassa, mert rögtön két hibát is észrevett. A „korábban” meglehetősen pontatlan fogalmazás. Helyette azt kellett volna írni, hogy „régen” vagy hogy „nagyon régen”, hiszen általános iskolás volt; és az sem igaz, hogy „mindig”, mert szombaton bundás kenyeret, vasárnap kolbászos tojásrántottát reggelizett.
„A kifli ára közben felment.” Ez lett a második mondat, eszébe jutott a folytatás. Reggel az utca elején lévő pékségben kezdte a napot, legalább négy éve nyitott, de még soha nem járt bent, a szupermarketben vásárolja a zacskós kenyeret. Az egyik kosár alatt meglátta a „retró kifli” feliratot, és kért belőle kettőt. Amikor fizetett, igen meglepődött, hogy darabja 95 forint.
„Gyerekkoromban még csak 40 fillérbe került.” Most pontosan fogalmazott, elégedett volt. Aztán kiszámolta az áremelkedést, figyelembe véve a retró kifli nagyobb méretét. Így is majdnem kétszázszor többe kerül, s az nem lehet, hogy ő ennyit öregedett volna! „A kifli nem olyan, mint egy naptár.” Ezt a mondatot frappánsnak vélte.
Az apja nem keresett sokat, mert nem volt párttag, mégis vagy ötezer kiflit lehetett venni a fizetéséből. Persze, nem kiflire költötték az összes pénzüket, de Joó K. ezt megfelelő számítási alapnak gondolta. Most ő sem keres sokat, aminek az okát eddig még nem sikerült megfejtenie, de csak kétezer retró kiflire volna elég a nettó bére. „Hová tűnt az a háromezer kifli?”
Észre sem vette, hogy ezt a kérdést is beleírta a naplóba, így öt mondat után a szövege kissé összefüggéstelennek tűnt. Egy pszichológus biztosan messzemenő következtetéseket vonna le belőle. Joó K. csak a munkahelyi pszichológust ismerte. Akkor küldte el hozzá az osztályvezető, amikor fizetésemelést kért, de nem tett rá jó benyomást. Kissé hegyes füle és golyószeme volt, beszéd közben az orrát szívta, és fél óra alatt elrágott három fogpiszkálót.
Szerencsére rajta kívül senki más nem fogja olvasni a naplót, ő is csak azért, hogy jobban meg tudja ismerni önmagát. Ezért muszáj valami egészen személyeset is a bejegyzés végére írni. „A zsömle ára is 40 fillér volt.” Ez ugyan még nem személyes, de Joó K. próbálta logikusan megfogalmazni a mondandóját. „A büfés Eszternél 250 forint egy sonkás sajtos zsömle. Viszont megéri, mert a büfés Eszter beleszámítja az árba a mosolyát is.”
Joó K. becsukta a naplót, és mielőtt leült a tévé elé, elhatározta, hogy másnaptól ő is többet fog mosolyogni.
(A szerző irodalomtörténész)
