Boros Imre

Vélemény és vita

Globalista és patrióta gazdaságpolitika Magyarországon (részletesebben 1945 és 2020 között)

Amikor erősödik a globalisták hatalma Magyarországon, az együtt jár a vagyonok és jövedelmek nagyarányú átcsoportosításával a hazaiak terhére, a külföldiek javára. Nincs különbség a kommunista és a balliberális globalista rendszer között

Szükséges rögzíteni, hogy a globális szó és a belőle képzett szóköltemények (globális tőke, globalizmus, globalista stb.) a magyar köznapi nyelvben csak nemrég honosodtak meg. Először az emberiséget érintő problémák megjelöléseként, mint az éghajlat, az energiaforrások elérhetősége, túlnépesedés, eladósodás, a világbéke megőrzése stb. kezdtünk globális ügyekről beszélni. Az ENSZ is a várható világméretű problémák konszenzusos kezelése céljából jött létre, szakosított szerveivel, mint a WHO, az IMF vagy éppen a WTO.

Hazánkban a rendszerváltozás utáni években volt először hallható új értelemben – elsősorban az egyre erősödő nemzetközi gazdasági integráció kapcsán – a globalizmus, globális tőkebefektetők stb. Globalistákról, mint a globális ügyek mozgatóiról azonban szinte nap­jainkig nem volt politikailag korrekt szólni, pedig megjelenésük sokkal régebbre tehető, mint a globalitásból adódó mai problémák nemzetközi szinteken történő tömeges észlelése.

Ők azok, akik mintegy három évszázad óta nagy igyekezettel azon munkálkodnak, hogy a világ lakóinak minél nagyobb hányadát tereljék be egy általuk uralt birodalomba. Hosszú ideig szakrális berendezkedésű államokban titokban végezték tevékenységüket. Végül a magánpénzrendszer és a magánpénz-kibocsátás megkaparintásával (magántulajdonban lévő jegybank) indították el máig tartó rohamukat először a „forradalom” utáni Angliában.

A globalista rohamok az érintett államokban (Anglia, Franciaország) kiugró sikerrel és a szakrális államszerkezetek végleges felszámolásával jártak. Történelmi tapasztalat mutatja: csak módszertani megközelítés, hogy a globalisták céljaik eléréséhez a pénzhatalom vagy a nyers erőszak, lázadás, felforgatás és a fegyverek erejét használják. Rejtőzködő, megtévesztő magatartásukra jellemző, hogy évtizedekig azzal áltatták az embereket, hogy létezik két, egymással összeegyeztethetetlen célokat követő világrend (kommunizmus és kapitalizmus). Ma már világos, hogy arról volt szó: hol, melyik módszer alkalmasabb a birodalmi törekvések megvalósítására. A tapasztalat azt mutatja, hogy a kettő közötti módszerváltás is nagyon rugalmas. Ahelyett, hogy a volt Szovjetunió bukását véres események követték volna, az átmenet sima volt. Hasonlóan történt hazánkban is harminc éve.

A kommunista globalista rendszer simán átsiklott a liberális globalista rendszerbe, gondosan megőrizve és átmentve a máig tevékeny globalista „humán tőkét” a legfontosabb pontokon, mint az állampénzügyek vagy éppen a média. Az Egyesült Államokban pedig éppen folyik egy új – marxista felforgató „forradalom” –, felhasználva a demokratikus államrend adta visszaélési lehetőségeket, beleértve a választási rendszer meghekkelését is.

A globalistáknak problémájuk mindig csak a szilárd nemzetállamokkal akad, a fegyverek és az erőszak itt lép rendre színre. Így történt ez az angol és a francia forradalomban, hasonlóképpen Oroszországban 1917 után és hazánkban is 1919-ben, 1945 és 1949 között nemkülönben. Oroszország is csak Putyin óta problémás a szemükben, Jelcint imádták.

Úgy gondolom, hogy a tisztánlátás érdekében vázlatosan egy kissé vissza kell menni a történelemben, legalábbis a mai értelemben vett modern Magyarország megteremtéséig, ami az 1867-es kiegyezéssel vette kezdetét. Hazánk impozáns gazdasági fejlődése nagyon is kétarcú volt.

Miközben a fejlődést mutató növekedési számok ígéretesek voltak, mögöttük a hazai történelmi tulajdonosi osztály komoly vagyonvesztése húzódott meg. A finanszírozó banktőke ízig-vérig magán hordozta a globalizmus minden jegyét, hiszen a hazai pénzpiacot a kiegyezés pillanatától kezdve a Rothschild-érdekeltség, immáron ide települve uralta. Nehéz lenne mást állítani, mint hogy a korai globalizmus oszlopai voltak. Korábban ezt Bécsből tették.

A jegybankból való kényszerű évtizedes távol tartásunk is ennek fényes bizonyítéka. A két világháború közötti időszakban is csak részlegesen sikerült közömbösíteni a globalista hatást. Továbbra is a Rothschild-alapítású Általános Magyar Hitelbank volt a vezető pénzintézet, a jegybankot már sikerült önálló magyar intézetként létrehozni, noha ehhez is a magántulajdonban lévő Bank of England pénzügyi segítségére volt szükség.

Mi sem természetesebb, mint hogy a szándékai és cselekedetei szerint patrióta gazdaságpolitikát folytató hazai politikai rendszert részben kommunista globalista segítséggel (szovjet megszálló csapatok), részben a demokratikus rend meggyalázásával (1947-es kék cédulás választási csalás), de a nyílt erőszakot sem mellőzve sikerült felszámolni, bizonyítékát adva az alapszabálynak, vagyis a globalizmus, ha arra módja van, elsöpri a patrióta kezdeményezéseket, mert nagyon is útjában vannak.

Végül térjünk rá a Trianon utáni és főként az 1945-öt követő globalista és patrióta gazdasági korszakok értékelésére. Ennek legfontosabb mérőszámai egyrészt a gazdaság teljesítményének növekedése, amit jobb híján a GDP éves növekedési százaléka jelez, de nagyon fontos azt is tudni, hogy közben a nép jóléte miként alakul, azaz a megtermelt javak mekkora része jutott hazai fogyasztásra.

A trianoni sokk után hazánkra a felívelés 1924 és 1938 között, az utolsó békeévig köszöntött rá. Az 1924 és 1988 közötti időszakban átlagosan majdnem évi háromszázalékos növekedési ütemmel, érezhető jóléti fejlődéssel, intenzív családtámogató programokkal (pl. ONCSA-házépítések). A háború után a belépő kommunista globalizmus ugyan impozáns növekedési számokat produkált (ötszázalékos átlag), de a hazai fogyasztás jó tíz százalékkal volt a korábbi Horthy–Bethlen-korszakbeli átlag alatt. Nem kérdés, hogy hova tűnt a létrehozott többlet, elnyelték az „internacionalista”, azaz globalista kötelezettségek. A deviza- és pénzforgalmi állami monopólium és a kiismerhetetlen könyvelés beszántotta a nyomokat.

Még klasszikus marxi értelemben is ebben az időszakban valósult meg a dolgozó tétegek legnagyobb mértékű kizsákmányolása. Rövid, akár patrióta jellegű felvillanásként is értékelhetnénk az 1968 és 1979 közötti korszakot, ha éppen nem lett volna kedvcsináló a háttérben készülődő átmenetre a liberális kapitalizmusba. Akkor azonban, 1979-től már elkezdte intenzív működését a liberális pénzszivattyú, egyre többe került a külföld fele kialakított adósság, de haszna nem volt semmi.

A gyalázatot a nép túlfogyasztására kenték, amiből egy szó sem volt igaz, hiszen sorozatban jöttek és 2010-ig meg sem álltak a megszorítások, az életszínvonal-csökkentések. Jó két évtized megszorításokkal és stagnálással volt tarkított (1980–1990 átlag 1,1 százalék, 1990–2000 átlag 0,3 százalék növekedés). Rövid megszakítás csak 1998 és 2005 között következett be 4,2 százalékos átlagolt növekedési ütemmel és a hazai jövedelmek dinamikus növelésével (a minimálbér több mint megduplázódott). Külön ki kell emelni a 2002 után következő balliberális globalista éveket annak okán is, hogy ismét, szinte személy szerint is ugyanazok készülnének kormányzati pozícióba.

Az emblematikus nyolc évet átlagban 0,33 százalékos növekedés kísérte, gyakorlatilag az 1980 és 2000 közötti stagnálás tért vissza. Ezek az évek alapozták meg nemcsak a fejlettebb nyugati országoktól való további leszakadásunkat, de a korábban még magunk mögött tudott térségi országok is messze megelőztek bennünket (Szlovákia, Szlovénia, Csehország, Lengyelország), sőt a tőlünk messze lemaradó Románia is a nyomunkba került. Amióta a hazai jegybank is a gazdaságot támogató politikát folytat (2013), ismét elkezdődött egy felívelő fejlődési szakasz.

A 2014 és 2018 közötti időszakban a gazdaság úgy nőtt átlagban 2,54 százalékkal, hogy ebben benne van a pandémia által okozott –4,9 százalékos visszaesés is. A hazai jövedelmek dinamikus növekedése kézenfekvő. A legutóbbi globalista balliberális kurzus átlagbére éppen a mai minimálbéreknek felel meg. A kormány túlteljesítette a vállalását a nyugdíjasokkal szemben, hiszen a reálérték megőrzésén túl még növelésekre is futotta.

További mintegy hatszázalékos reálnyugdíj-emelésnek is nagy a valószínűsége a közeli hónapokban, a kiugró növekedés okán.

Összefoglalásként:

– A globalista pénzhatalom hazánkban az ország középkori összeomlása óta folyamatosan jelen van. Meghonosodása együtt érkezett a Habsburg-uralkodóházzal. Kezdetben a Fugger-pénztőke, később, Napóleon legyőzése óta a Rothschild ház képviseli a globalista tőkét.

– Amikor erősödik a globalisták hatalma Magyarországon, az mindig együtt jár a vagyonok és jövedelmek nagyarányú átcsoportosításával a hazaiak terhére, a külföldiek javára. Nincs különbség a kommunista és a balliberális globalista rendszer között.

– A jövedelem- és vagyonátcsoportosítás akkor a legintenzívebb, amikor a kormányon és a jegybankban is globalista szemléletű vezetés van (1994–1998 és 2002–2010) Minden idők legnagyobb vagyon- és jövedelemvesztése 1994 és 1998 között valósult meg. Hajszálon múlt, hogy a globalizmus végső győzelmét nem foglalták alkotmányba is, hiszen ehhez 72 százalékos többséggel rendelkeztek a parlamentben.

Az akkortájt még létező kis­számú, de elkötelezett baloldali patrióta ellenállásán bukott meg a nagy terv.

– A legutóbbi, a covidpandémia által okozott válság fő tanulsága, hogy a nemzeti pénzrendszerek sokkal jobban védnek a válság hatásától, így a jövedelmek és vagyonok átcsoportosításától is, hiszen kevésbé vagyunk kitéve a kamatok és árfolyamok káros hatásainak, amit a globalisták vezényelnek. 

(A szerző közgazdász) 

Kapcsolódó írásaink

Brém-Nagy Ferenc

Brém-Nagy Ferenc

Vesztesek

ĀJól halad Gyurcsány Ferenc projektje – ennyi talán elmondható a baloldali előválasztásnak nevezett, akadozva előadott show-műsorról

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Jakab-bukta

ĀFricska. Hát ennyi volt, Jakab úr! Game over, a játéknak vége! Nem akarok politológusi szerepben tetszelegni, de az elmúlt hónapokban többször is megjósoltam csúfos bukását e hasábokon