Bertha László

Vélemény és vita

Az Európai Néppárt is a CDU sorsára juthat

A német kereszténydemokratákkal párhuzamosan ment végbe az Európai Néppárt balratolódása is

A jelenlegi folyamatoknak intő jelként kell szolgálniuk mindazon pártoknak, amelyek feladták keresztény–konzervatív elveiket azért, hogy a nép helyett inkább globalista érdekcsoportokat képviseljenek.

Az európai politikára, azon belül pedig az Európai Néppártra is komoly hatást gyakorolhat a vasárnapi Bundestag-választás kimenetele, hiszen a felmérések szerint jó esély van rá, hogy baloldali kancellár lépjen a tizenhat éve kormányzó Angela Merkel helyébe. Mindez alapvető változásokat hozhat a német külpolitikában, amely a CDU/CSU-pártszövetség brüsszeli pozíciójának meggyengülését is előidézheti.

Ennek egyik előszele a korábban nagy álmokat szövögető, majd a bizottság vezetéséért folytatott küzdelemben a magyar szavazatokról lemondó, és ezért kudarcot valló Manfred Weber bejelentése, miszerint nem pályázza meg az Európai Parlament elnöki székét, noha azt a korábbi megállapodások alapján a ciklus második felétől a néppárt vehetné át a szociáldemokratáktól. Weber döntését a német média meglepőnek nevezte, amely az erőviszonyok átalakulásával is magyarázható. A néppárt azon reménye, hogy saját jelöltjük és egy alapító tagország adhatja a következő elnököt az EP élére, még korántsem számít lefutott mérkőzésnek.

Hogy miképpen jutott el idáig Merkel vezetésével a jelenlegi német kormánykoalíció legnagyobb ereje, az leginkább azzal a politikai fordulattal írható le, amely a 2015-ben kirobbant bevándorlási válság után bontakozott ki Németországban. A jobbközép pártszövetség bevándorláspárti politikája ugyanis a balratolódás legmeghatározóbb jele volt, amely ma is vízválasztónak tekinthető. A migráció baloldali szemléletű kezelése (vagy inkább nem kezelése) egy olyan folyamatot indított el, ahonnan számukra már nem volt visszaút.

Az uniópártok lemondtak az AfD javára a politikai tábor jobbszéléről, helyette célba véve azokat a szavazókat, akik az egyre erősödő zöldpárt legfőbb társadalmi bázisát jelentették. Ennek eredménye, hogy a kereszténydemokraták elvesztették eredetiségüket és önazonosságukat a választók szemében. Emellett az uniópártok arról a szerepükről is lemondtak, hogy meghatározzák azon problémák és ügyek halmazát, amelyek a politikai közbeszéd tárgyát képezik. Cselekvők helyett követőkké váltak.

A baloldali tematikához való merev és már-már megalázó alkalmazkodás azóta nemcsak a bevándorlás kérdésében, hanem többek között az LMBTQ-lobbi (melegházasság törvényesítése) és az energiafordulat (doktriner klímapolitika) ügyében is radikális mértéket öltött.

A német kereszténydemokraták és a bajor keresztényszocialisták mostanra – néhány másod- és harmadvonalú politikus üde kivételétől eltekintve – csak a nevükben viselik azt a fajta keresztény–konzervatív gondolkodásmódot és értékrendet, amelyet a párt hosszú évtizedekig határozottan és megnyerő módon képviselt a németek körében, gondoljunk akár Konrad Adenauer vagy Helmut Kohl korszakára. Az uniópártok politikai pálfordulása az európai politikai életben betöltött súlyuknak köszönhetően a néppárt irányvonalát is nagyban meghatározza.

A CDU/CSU berkein belül lezajló változás így gyakorlatilag párhuzamosan ment végbe az Európai Néppárt soraiban is, felerősítve ezáltal a pártcsaládon belül eleve meglévő, korábban kisebbségnek számító liberális törpepártok hangját. Ennek a folyamatnak a számlájára írható az is, hogy a néppárt eredeti szellemiségét megőrző Fideszt hirtelen nemcsak baloldali, hanem „baráti” össztűz alá vették. A magyar kormánypárt kilépése a néppárt számára aligha írható le sikertörténetként, hiszen a frakció súlya csökkent, a Fidesz helyén keletkező űrt pedig nem voltak képesek betölteni.

Amennyiben a német kereszténydemokraták a közvélemény-kutatások által jósolt eredményt érik el a szövetségi választáson, úgy a történelmi vereségük újabb csapást jelent az Európai Néppártnak is. Az európai politikai küzdőtér Brüsszelben is folyamatos átalakuláson megy keresztül, amelyet nagyban meghatároz a tagállamok belpolitikai helyzete is.

A magyar, a lengyel és az olasz jobboldal által életre hívott értékplatform nagy visszhangot keltett idén júliusban, hiszen a manifesztumhoz összesen 16 nemzeti–konzervatív párt csatlakozott. A „konzervatív tizenhatok” pártjai olyan értékekben osztoznak, mint például a nemzeti szuverenitás és a keresztény kultúra megőrzése. Az új politikai értékplatform egy későbbi frakcióalapítás esetén akár a második legnagyobb politikai erő szerepét is betölthetné az Európai Parlamentben, ami alapjaiban formálná át a hatalmi viszonyokat.

Hogy van-e visszaút a baloldalra sodródó néppártnak és a német kereszténydemokratáknak, vagy új pártcsaládok és pártok lépnek a helyükbe, az talán a következő évek egyik legnagyobb kérdése. 

(A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elemzője)   

Kapcsolódó írásaink

Bogár László

Bogár László

Alternatíva Németországnak?

ĀNémetország választ. A választék nagyjából az vagy ugyanaz. Van egy angol betűszó, ami akár egy női becenév is lehetne, és ez úgy hangzik, hogy TINA, ám ez valójában egy akroníma, ami annak a rövidítése, hogy There Is No Alternative

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Állati hangok

ĀFricska. „Most Müller Cecília győzött. De nagyon remélem, hogy nem véglegesen, és egy kormányváltás esetén újra elkezdhetem vizsgálni a projektjét!” Ezt írta Hadházy Ákos, a már mindenkivel összeveszett képviselő a világhálón