Korábban ugye arról volt szó, hogy már hétfő reggeltől gőzerővel zajlik az előválasztás, online módon is, hiszen a haladárok maguk a 21. század! Kezdetben ugye voltak apró problémák – konkrétan: összeomlott az egész rendszer.
Elébb a páratlanul hatalmas érdeklődésre gyanakodtak, aztán gaz kínai hackerekre, végül szokás szerint Orbán Viktor ármánykodására. De most már minden csodás! Vagy mégsem. Továbbra is káosz az egész, százezer online voksolóról álmodnak a résztvevők, de nincs elég operátor, aki feldolgozná az adatokat.
Állítólag gőzerővel dolgoznak a probléma megoldásán, de a Párbeszéd szerint nem minden párt érdekelt a voksolás felgyorsításában. Erre rögtön megszólalt a DK, hogy ők bizony igen – ebből világosan tudni lehet, hogy ők a gyanúsítottak. Tehát megy a cicaharc, talán még a számítógépek sem értik, mit csinálnak körülöttük ezek a hiteltelen emberek. Van, aki ezek után elhisz majd bármiféle végeredményt?