Leszbika és a „vegetáriánus farkas”

A meseregényeket tárgyaló gyermekirodalom-kurzus elején, amikor Milne Micimackóját értelmezzük, rendszeresen fölteszem a kérdést, hogy az egyetemi hallgatók melyik szereplőt tartják hím- és melyiket nőneműnek. Róbert Gida kivételével ugyan mindegyik játékfigura, mégis egyértelmű nemi jellegzetességeket mutatnak. Az eredmény általában egységes: Kanga testesíti meg az anyatípust, ő az egyetlen női alak, az összes többi a kisfiús, kamaszos vagy felnőtt férfiét, még Zsebibaba is.

Az egyetlen kérdőjel Malackánál mutatkozik, mindenesetre „fiúsan” barátkozik Micimackóval (alias Kovács Jánossal), akit Karinthy csak a regényszöveg nyersfordítását készítő, Micinek becézett Emília nevű nővére iránti tiszteletből nevezett el így. Abban is megállapodunk, hogy a játékfigurák társadalmában szükség van egy nőre, aki valamilyen matriarchális rendet sugall a valóságot modellező képzeletbeli világban, az iskolába készülő Róbert Gida pedig saját szereplehetőségeit is próbálgatja általuk. Kangával nem azonosul, őt inkább kívülre, illetve a többiek fölé helyezi. Mondhatni, bár gyakran abszurd módon, viccesen, de mindenki „normálisan” viselkedik, saját esetlegességével, valamint erényeivel együtt.

A megelőző kurzuson a klasszikus tündér- vagy varázsmeséket és a magyar népmeséket vizsgáljuk, és ott még inkább egyértelműek a férfi- és női szerepek, ugyanúgy, mint például Weöres Sándor gyermekverseiben, amelyek szinte mindegyikének létezik felnőtt olvasata is. Változó nehézségű metaforikus vagy allegorikus kódolással az olyan, a valóságos életben létező tabutémák is megjelennek a mesékben, mint a csonka család, a mostohagyermek sorsa, a testvérféltékenység, a félelem a szeretet megvonásától vagy a szexualitás (Hamupipőke), a serdülőkorból való nővé érés (Csipkerózsika), a primitív oralitástól megszabadító felnőtté válás (Hófehérke), illetve a pedofília (Piroska és a farkas).

A mesék tudatalatti hatását meggyőző érveléssel bemutató, klasszikussá vált Bettelheim-könyvben (A mese bűvölete és
a bontakozó gyermeki lélek) mindezeken kívül az önmagáért való örömelvtől az autonómiához szükséges tudatosság felé vezető utat is látjuk (A három kismalac), és az önmegvalósítás nehézségeivel kell szembenéznie a legkisebb fiúnak, aki gyerekként indul el otthonról, de a mese végére felnőtté válik. Nem emlékszem, hogy bármelyikben szerepelnének leszbikák és egymást szeretve ölelő királyfik, a transzneműség sem jelenik meg, legföljebb a metamorfózis (békából királyfi, hattyúból/hollóból királylány stb.), ahol az átkot a bizalom és a hősiesség töri meg.

A kimondatlanul is értékszocializációt tükröző mesei példák még hosszan sorolhatók (és akkor nem beszéltünk a már említett Weöres Sándor „gyermekköltészetéről”, amely a nyelvi és társadalmi tabuk ironikus vagy groteszk kontextusba helyezése mellett határozottan rögzíti a nemi szerepeket, ráadásul még politikai allúziókat vagy filozófiai útmutatásokat is tartalmaz). Mindenesetre a másság széles körű elfogadásának köntösébe rejtett genderideológia jegyében átírt vagy kreatív módon megírt mesék (újabban pedig az ábécéskönyvek) az évszázadok óta rögzült társadalmi mintákat és nemi szerepeket egyetlen generáció alatt szeretnék semmissé tenni, ezért kell a folyamatot már az óvodában elkezdeni. (Mivel pedig magam egy olyan intézményben tanítok leendő tanítókat, ahol a keresztény értékrendet követjük, hivatásom
és erkölcsi felelősségem egyaránt azt diktálja, hogy az ilyen veszélyekre is figyelmeztessek.)

A címben idézőjelbe tett „vegetáriánus farkas” kifejezést Bárdos József mesekutató irodalmár és főiskolai tanár 2015-ben megjelent könyvéből kölcsönöztem (Piroska és a vegetáriánus farkas). Címadó írásában a Perrault- és Grimm-mese gátlástalan átdolgozásait teszi kritika tárgyává. Az egyikben a nagymama elrejtőzik, mielőtt a farkas még bemenne hozzá és megenné, így a szekrényből nézi végig, hogy a szerepébe bújt farkas miként próbálja bekapni, azaz magáévá tenni unokáját, de az utolsó pillanatban betoppan a favágó, és elzavarja a farkast. Egy másikban a farkas ugyan megeszi a nagymamát, de Piroskát már nem tudja, mert a vadász lelövi. Itt legalább elpusztul a farkas, viszont egy harmadik átirat szerint mindenki életben marad, a farkas megjavul, és megfogadja, hogy vegetáriánus lesz.

A mese lényege, alaprétege és szimbolikus üzenete semmisül meg mindegyik változatban. Piroska még kislány, ezért veszélyes a farkassal (jelképesen a pedofil ragadozóval) való találkozása. A vadásznak ki kell szabadítania a nagymamával együtt Piroskát is a farkas hasából, hogy szimbolikusan újjászülethessen, felnőtté válhasson, a farkas büntetése pedig saját mohósága kell, hogy legyen: a gyomrába varrt kövek súlyától belefullad a vízbe. S a nagymama lenyelése arra szolgál, hogy bár Piroska szegte meg az anyai intéseket, ő csábult el, nem szabad mindenért a gyereket felelőssé tenni.

Ez a világ pedig, ahol farkasok lesnek Piroskákra, lobbisták törnek be óvodákba, iskolákba és családi magánszférákba, igenis veszélyes. A gyermek természeténél fogva érzékeny a kiszolgáltatottakkal vagy sérültekkel szemben, nincs szüksége kívülről jövő érzékenyítésre, és mivel folyamatosan kérdez is, mert szeretné megismerni a világot, felkészült pedagógusokra és harmonikus családi légkörre sokkal inkább.

(A szerző irodalomtörténész)