Evakuálják a demokráciát

Ez talán az egyik legjobb tanács, amit párválasztás előtt adhat az ember, de ha a kijelentést kivetítjük egy össztársadalmi dimenzióba, ennek aktualitása rendkívül kézenfekvő lesz.

Minden társadalom kicsit olyan, mint egy házasság – a sikeres együttéléshez itt is feltétlenül szükséges az, hogy a társadalmi csoportok a maguk változatossága és különbözősége ellenére mégis találkozzanak egy közös jövőképben, közös értékekben és legfőképpen egy közös hitben. A nyílt társadalom – vagy ennek szinonimája, a multikulturális társadalom – ennek az alapelvnek a szöges ellentéte.

Ennek erőltetői olyan ellentétes értékrendű népcsoportokat próbálnak valami homályos utópia alapján együttélésre kényszeríteni, amelyeknek nincs közös céljuk, történelmi tapasztalatuk, közös értékrendjük, de legfőképpen közös hitük nincs. A rossz házasság mintájára az ilyen társadalmak generációkra kiterjedő szenvedést készítenek elő maguknak. A nyílt vagy multikulturális társadalom valójában a demokratikus fejlődés válsága.

A gyakorlatban ilyen csak fehér többségű társadalmakban létezik, a multikulturalizmus ugyanis alapvetően a fehér középosztály, az új nyugati arisztokrácia ideológiája. Multietnikumú társadalmak léteznek persze máshol is, de a nyílt társadalom ideológiája elsősorban nem egy etnikai többszínűség megvalósítója, hanem az értékfosztás vallása, amely a valódi közös értékek helyett egy összeolvadást kínál. A nyílt társadalom valójában egy valláspótló ideológia, amely a diverzitás és az arc nélküli egyenlőség bálványa előtt hajlong.

Amint az etnikai viszonyok kezdenek átbillenni a nem európai eredetű népesség javára – ahogy ezt látjuk egyes nyugat-európai országokban vagy legfőképpen az Egyesült Államokban –, nagyon gyorsan nyilvánvalóvá válik, hogy a különböző értékrendű etnikai és kulturális csoportok harmonikus együttélése nagy robajjal véget ér. A fehér, konzervatív értékeket valló nyugatiak nagy része ma már egy kulturális és politikai apartheidban él, míg baloldali társaik azzal próbálnak maguknak még egy kis időt nyerni, hogy minden erejükkel segédkeznek a demográfiai folyamatok új nyerteseinek felszámolni önmaguk kultúráját és létterét.

Eközben Afgánisztánban épp most pakolják vissza repülőgépeikre a nyílt társadalom misszionáriusait, akiknek a jelek szerint még most sem esett le a tantusz, hogy nézeteik az emberiség számára nem magától értetődőek, nem univerzális értékűek. Továbbra is azt hiszik, hogy minden szabad társadalom spontán elfogadja azokat a nézeteket, amelyeket vallanak, és ha valamelyik nem így tesz, az annak jele, hogy ezt valami külső visszatartó erő miatt nem teheti.

Ezért próbálják bebizonyítani azt is, hogy Magyarországon nem voltak szabad választások, és elnyomás van, mert nem bírják feldolgozni, hogy egy nép szabad akaratából ne az ő dogmáikat válassza. Velük ellentétben az afgánoknak vannak közös értékeik, amelyekhez ragaszkodnak, van közös hitük is, csak történelmileg és politikailag nincsenek olyan fejlettségi szinten, hogy ezeket demokratikusan, az emberi jogok keretén belül fogalmazzák meg.

De azzal nem teszünk nekik szívességet, ha mesterségesen felosztjuk őket áldozatokra és elnyomókra, majd az első csoportot feltuszkoljuk a repülőgépeinkre, végül egy kulturális kényszerházasságba helyezzük őket, amely ellen csak lázadni tudnak, mert sosem találnak benne valódi elfogadásra.

(A szerző újságíró)