Régi szavak – új szótárak (9.)

Eszembe jutott, hogy itt is a régi és az új elmeháborodott ötvözetével van dolgunk. Éppen 1811. február 24-i halálának 210. évfordulója után lapoztam föl Bessenyei György műveit és a róla szóló munkákat. Bihari remetesége előtt Bessenyei már a magyar felvilágosodás atyja volt, aki a latin genus és fluidum szavakat jól ismerte, de ha már akkor is lettek volna genderfluidok, biztos a remeteséggel kezdi életét bakonszegi birtokán. 1772-ben (az irodalmi pálya- és irodalomtörténetikorszak-kezdő évben) négy műve jelent meg Bécsben, ahol Mária Terézia magyar testőrségében szolgált, és református ügynök volt.

Az Eszterházi vigasságok, Az embernek próbája filozó-fiai költemény, a Hunyadi Lászlóról szóló verses tragédia mellett az Ágis tragédiája közül az utóbbi, a hatalom és az alattvalók közti viszonyt taglaló klasszicista mű indította el a hazai felvilágosodást. A királynő jóváhagyásával, aki bizonyára egyetértett azzal, hogy az uralkodó szándékai nem vagy nehezen lesznek ismertek, ráadásul az ítélkezés sem könnyű dolog, ha az igazság „hamis színnel” és a hamisság „igaz formával” jelenik meg a beszédben. Most, amikor a totalitá-rius uralomra vágyó, „haladó” közbeszédben az abnormálist akarják normalitásként feltüntetni, az erkölcsi rend helyébe a káoszt emelni, és már a „tudós társaságok” felé sem lehet „jámbor szándékkal” közeledni, érdemes fölidézni a Magyar Irodalomtörténeti Társaság 1939. évi jelentését.

Innen tudjuk, hogy előző évben hangzott el a Bessenyei és a tragikus gondolat című előadás, és itt méltatják Pintér Jenő irodalomtörténetét, amelynek első két kötete (Bessenyei fellépéséig) éppen harminc évvel korábban jelent meg. „…irodalmi tudásunk lelke az a történelmi fluidum, mely mint valami láthatatlan folyam áramlik ki a múlt idők minden adatából”, így lesz bennünk mindig időszerű „és tovább sugárzó élet.” Hogy a mai „fluidok” nem az életet szolgálják, abban én biztos vagyok, de lássuk mindezt a Bessenyeihez kapcsolódó kifejezések közé helyezve!

Genderfluid. Két, eredetileg latin szó összetétele, amely nem a latin, hanem az angol, illetve az éghajlatváltozásnál is gyorsabban elbutuló nyugati és világelit (?) révén vált nemzetközivé. A genus a nemet jelenti, amely a gender alakjában társadalmi nemmé változott. Hiába vannak ellene egész társadalmak, a nemzetek feletti, nemzeteket megszüntetni akaró, a normalitással az együttélést lehetővé tevő normákat is fölégető genderpárt (vagy LMBTQ-lobbi) Hitlert és Sztálint is megszégyenítő módon szeretne megsemmisíteni mindent és mindenkit, ami és aki nem áll be az elfeketülő szivárvány alá.

A fluidum jelöli a látható folyadékot és a láthatatlan áramlatot, amelyek közül az utóbbi a veszélyesebb. Fluidum lehet a testnedv (ezek egy része a hormonkezelés hatására megváltozhat, eltűnhet), a földben áramló nyersanyag, és ezzel a névvel illették az ideológiai áramlatokat, de a pozitív pszichológia adott tevékenységben elmerülő flow élménye is a lelki fluiditás kreatív megtapasztalása.

A hagyományos férfi és nő a kabarék rossz tréfáiban tudná csak elképzelni a genderfluid (már majdnem azt írtam, hogy) embert, akinek a „megélt neme” akár naponta változhat, és egyszerre több nembe is besorolja magát. Azért legyünk óvatosak az „ember” szóval, mert egy ultraprogresszív multigender legutóbb arról számolt be, hogy ő tulajdonképpen tárgy, és fluid eufó-riáját a mindig valami mással való azonosulás vágya jelenti. A legszomorúbb, hogy a hagyományos melegek sem érezhetik biztonságban magukat, amikor a tárgyak veszik át a hatalmat fölöttünk.

Jámbor. Ez a szó szerepel Bessenyei 1781-ben már megszövegezett, majd 1790-ben röpirat formájában, nyomtatásban is közzétett Egy Magyar Társaság iránt való jámbor szándék című írásában. A jámbor szó, amely a jó ember összevonásából keletkezett, az istenfélő, kegyes, vallásos, derék, másutt a naiv és hiszékeny jelentésben ismert. Voltaire Candide-ja ártatlan, gyermeteg „jámbor”, Vörösmarty a Zalán futásában a „jámbor apák” derekasságát veti össze a „tehetetlen kor (…) puhaságra serényebb gyermekeivel”, és Radnóti az Erőltetett menetben együgyűnek tartja a bölcsebb sorsban reménykedőt: „pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok fölött régóta már csak a perzselt szél forog”.

Bessenyei jóindulatú szándékával arra utalt, hogy a tudomány garantálja az ország és a benne élők boldogságát. Bél Mátyás 1735-ben Pozsonyban képzelte el a magyar tudomány központját, Bessenyei a magyar nyelvű tudományművelést szorgalmazta, és Széchenyi István 1825-ben ajánlotta föl egyévi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság (az akkori akadémia) megalapítására, amely 1830-tól működik.

A Bessenyei-program három évvel a Jámbor szándék előtt megfogalmazódott a Magyarság című írásban, itt olvasható a szállóigei tétel, mely szerint „minden nemzet a maga nyelvén tudós, de idegenen sohasem”. Együtt kell a nyelvet és tudományt művelni, mert „akkor fog a magyar nyelv hazánkbul kihalni, mikor a magyar parasztasszonyok deákul, görögül, franciául vagy németül fognak tanulni, és magyarul megszűnnek beszélni”.

A tudományosság ugyan többre becsüli ma az idegen nyelvű publikációkat, a tudományművelőknek magyarul is érthetően kell beszélniük. El kell például azt is magyarázniuk, hogy ami gendertémában ma nyugaton zajlik (és nálunk is intézmények, tanszékek esnek csapdába), annak tudománycsúfolás a neve. Egyes helyeken professzor lehet akár egy giliszta vagy egy transznemű létra is.

Tragédia. Ennek a magyarázata azért rövid, mert amúgy nagyon hosszú lenne. Nem Ágis, nem az ember, de még csak nem is az emberiség tragédiája az, ami a világban történik. Isten tragédiája az, amikor egyre többen képzelik Istennek magukat.

(A szerző irodalomtörténész)