Klímavédelem – ahogyan azt a fejlett németek csinálják

Németországban az atomerőművek és szénerőművek fokozatos leállításával párhuzamosan kiépítettek egy akkora szélerőmű-­kapacitást, amelynek a névleges áramtermelő teljesítménye meghaladja a 100 ezer megawattot (=100 millió kilowatt). Ez azt jelenti, hogy a rendszer – elvileg – képes lehet legalább ötvenszer több villanyáramot termelni, mint a paksi atomerőmű. Persze csak elvileg. Ilyen hatalmas teljesítményt ugyanis ez a rendkívül költséges beruházás csak olyankor képes produkálni, amikor megfelelő a szélsebesség.

Kis szélsebesség esetén alig van áramtermelés, viharos erejű szél esetén pedig le kell állítani az erőműveket, és szélirányba beforgatni a lapátokat, hogy ne rongálódjanak meg. Üzemkiesést okozhat még a gyakori villámcsapás, és működésképtelenné válhatnak a szélturbinák ónos eső esetén is, valamint téli hóesésben, és amikor jégcsapok lógnak a turbinalapátokról. Optimális időjárási körülmények és megfelelő szélsebesség mellett is a legmodernebb szélturbinák hatásfoka legfeljebb 20-30 százalék között mozog.

Ezért, amikor a rendszer maximális teljesítményt nyújt, ötvenszer több áramot termelve, mint a paksi atomerőmű, a szelek mozgási energiájából négyszer több energiát kell „kicsatolni”, mint amekkora a tényleges áramtermelés. Ez azt jelenti, hogy ilyenkor a fejünk felett fújó szelek energiájából annyi energiát vonunk ki, mint amennyit kétszáz paksi atomerőmű tudna megtermelni.

Az így kivont energiának azonban csupán a negyedrészéből lesz villanyáram, a háromnegyed része hőenergiá­vá átalakulva melegíti a bolygót, méghozzá annak érdekében, mert állítólag így lehet megakadályozni a bolygó melegedését. Közepes erősségű „optimális” széljárás esetén viszont gőzerővel működnek a szélturbinák, és ilyenkor négy-öt nap alatt több energiát vonnak ki a szelek mozgási energiájából, mint Magyarország egész éves villamosenergia-fogyasztása.

A fizika törvényei szerint, ha lecsökkentjük a szelek mozgási energiáját, le fog csökkenni a szelek sebessége. Méghozzá jelentős mértékben, hiszen elképesztően hatalmas mennyiségű energia „kicsatolásáról” van szó. És ezt az energiát azokból a természetes energiaáramlásokból vonjuk ki, amelyek a bolygó ökológiai rendszerét működtetik.

Ez az egész ahhoz hasonlítható, mintha valaki megcsapolná egy tűvel a saját ütőerét, és az így „kicsatolt” energiával működtetné a laptopját és az okos telefonját. Ha valaki tényleg ilyen megoldást szeretne kipróbálni, előtte okvetlenül kérdezze meg a kezelőorvosát vagy a gyógyszerészét.

Ám a Föld élő bolygó, azonban nincs sem kezelőorvosa, sem gyógyszerésze. Vagy ha van, akkor alighanem sarlatánok. A bioszféra önjelölt kezelői ugyanis soha nem végeztek modellszámításokat (vagy ha végeztek, nem tették közzé) arra vonatkozóan, hogy a széljárások energetikai folyamataiba történő, ilyen mértékű beavatkozás milyen hatással van vagy lehet az időjárásra.

Egyes szakértők azt gyanítják, hogy a szélturbinákkal érintett területek közelében tapasztalható egyre gyakoribb extrém időjárási anomáliákban nagyobb szerepet játszhat a természet energetikai folyamataiba történő hatalmas mértékű beavatkozás, mint a bűnbaknak kikiáltott klímaváltozás. Van több, egyéb probléma is az időjárástól függő, kiszámíthatatlanul ingadozó szélturbinás áramtermeléssel. Az egyik az, hogy a szélturbinaparkok kapacitáskihasználtsága mind­össze húsz százalék körül van.

Ez azt jelenti, hogy ha lebontunk egy hagyományos erőművet, akkor legalább öt azonos teljesítményű szélerőművet kell felépíteni helyette, hogy megtermelhető legyen ugyanannyi villamos áram. A másik az, hogy a szélturbinák nem akkor termelik az áramot, amikor arra éppen szükség van, ezért időnként áramtúltermelés lép fel, máskor pedig nem lehet kielégíteni az áramfogyasztási igényeket.

Németország ezt a problémát eleinte úgy igyekezett megoldani, hogy amikor a szélturbinák nem termeltek elég áramot, a hiányt importból fedezték, amikor pedig többlet áramtermelés volt, igyekeztek a fölösleget „rásózni” a szomszédos országokra.

Bár Németország gazdasági és politikai erőfölénye birtokában sok mindent megtehet, amit más ország nem, azonban a szomszédos országok villamoshálózata és az országokat összekötő távvezetékek terhelhetősége mégis csak korlátozott. Emiatt jó széljárás idején a szélturbinák időnként annyira felpörögnek, hogy kigyulladnak és leégnek. A legismertebb német minőségügyi és biztonságtechnikai intézet, a TÜV jelentésében megvizsgálta ezt a kérdést is. Eszerint minden évben legalább ötven szélturbina ég le Németországban.

A másik probléma is megoldásra vár: az, hogy olyankor is kell a villanyáram, amikor nem fúj a szél. Ezért a német kormány úgy döntött, hogy újra meg kell nyitni a szénbányákat, és szénerőművekkel kell pótolni a hiányzó villanyáramot. Ehhez pedig újabb lelőhelyek feltárására van szükség, beleértve a leggyengébb minőségű, legszennyezőbb barnaszéntelepek kiaknázását is.

Ennek a programnak esett áldozatul például Immerathban a kéttornyú, neoromán stílusú Szent Lambert-bazilika, amelyet a lakosság tiltakozása ellenére 2018-ban ledózeroltak, hogy ki lehessen bányászni alóla a barnaszenet. A templomban még jóval a bontás megkezdése előtt, búcsúzásként koncelebrált szentmisét tartottak, ahol felolvasták a templom megszüntetéséről szóló hivatalos dokumentumot, majd kivitték az Oltáriszentséget, és a deszakralizálás jeleként kioltották az örökmécsest. (Németországban a keresztény templomok lerombolása egyébként is ma már szinte megszokott gyakorlat, és nem csupán szénbányászati célok miatt. De ez már egy másik történet.)

Kérdés az is, hogy ez a megoldás tényleg elősegíti-e a szén-dioxid-emisszió csökkentését. A legnépszerűbb „zöld” nap- és szélerőművek üzemképes élettartama ugyanis nagyon rövid a hagyományos erőművekéhez képest. Ezek az erőművek 15–20 év alatt teljesen tönkremennek, és le kell ezeket bontani, és újat építeni helyettük, de még a „normális” üzemvitel idején is rendszeresen gondoskodni kell a meghibásodott alkatrészek cseréjéről, lebontáskor pedig meg kell szabadulni a hátramaradó veszélyes hulladékoktól.

Azt is figyelembe kell venni, hogy az ilyen „zöld” erőművekhez szükséges hatalmas turbinák és napelemek gyártása óriási szén-, kőolaj- és földgáz-felhasználással jár. Nem véletlen, hogy a zöldenergiák elterjedése óta a világ fosszilis tüzelőanyagainak kitermelése és felhasználása nem csökken, hanem folyamatosan növekszik. A fejlett országokban kimutatható emissziócsökkenés pedig főleg annak köszönhető, hogy az ilyen technológiákat nem a saját országukban működtetik, hanem azt a „fejlődő” világba helyezik ki.

Az minden esetre kétségtelen, hogy a klímavédelmi indokolással mesterségesen felfuttatott zöldener­gia-biznisz kitűnő üzlet, annál is inkább, mert ezek ez energiatermelési technikák gyakorlatilag ki vannak mentve a szabad pia­ci verseny alól, mivel a kinyerhető profit nagy részét az államok garantálják az adófizetők pénzéből.

Nem véletlen, hogy az atom, szén, kőolaj és földgáz üzletágakban tevékenykedő befektetők sem tiltakoznak a zöldenergiák elterjedése ellen, hiszen nagyrészt ugyanezek a befektető tőkéscsoportok működtetik a zöldenergia-üzletágat is. Mindegy, hogy honnan jön a profit, csak jöjjön. A pénznek nincs szaga, ahogyan azt már annak idején Vespasianus római császár is világosan kifejtette, amikor megadóztatta a városi illemhelyeket.

(A szerző irányítástechnikai szakmérnök)

Szerkesztőségünk a témában várja a további véleményeket, észrevételeket a [email protected] e-mail címe