Joó K. egyik reggel arra ébredt, hogy nincsen borostája. Kidörzsölte az álomcsipát a szeméből, s végigtapogatta tenyerével az arcát, amely olyan volt, mint egy gyereké. A lehetőséget, hogy már este megborotválkozott, kizárta, ezzel mindig reggeli előtt bajlódik, néha reggeli közben.
Kirohant a fürdőszobába, belenézett a tükörbe. Joó K. nagykamasz önmagát látta vissza benne. Mi tagadás, eléggé megrémült, és kétszer pofon csapta magát, hátha így rendesen felébred. A pofon fájt, ki is vörösödött a tenyér helye, azonban a borosta az ütéstől sem nőtt oda, és az arcvonásai sem változtak. Lehet, hogy éjjel az ufók elrabolták, plasztikai vagy valamilyen fiatalító műtétet hajtottak végre rajta?
Ha így történt, még mindig sokkal jobb, mintha nyúllá változtatták volna. Vagy kecskévé. Vagy féreggé, mint abban a novellában, amit este olvasott. Az megrázta egy kicsit, de nem annyira, mint egy melegfelvonulás.
Joó K. nem vett új ventilátort, amikor a régi vagy tíz évvel ezelőtt elromlott. Az irodában fázott a klímától, és otthon szenvedett a hőségtől. A kettőnek éppen megfelelő az átlaga, de külön-külön egyik sem jó.
Egész éjjel izzadt. Hiába volt nyitva az ablak, kintről is csak a forróság jött be. Ő ugyan nem felelős az éghajlatváltozásért, mert tömegközlekedést használ, szelektíven gyűjti a hulladékot, piacon vásárol, kevés energiát fogyaszt, ez viszont az ufókat nem igazán érdekli. Negyven év múlva lesz annyi idős, mint most, tehát biztosan meg fogja élni a globális klímakatasztrófát, hacsak nem küldik a halálsorra a transzneműek.
Ha nyúllá vagy kecskévé változtatták volna, mindez nem jutna eszébe, csak a lucerna vagy a só. Mindig van otthon só, lucernát viszont nem tart, az erkélyen csak a paradicsom kókadozik egy ládában.
Joó K. megint belenézett a tükörbe, de a helyzet nem változott. Túl sokáig viszont nem foglalkozhatott a dologgal, mert elkésik az irodából. Ezzel a külsővel biztosan nem fogják beengedni a portán, szüksége lesz a személyi okmányaira, hogy igazolni tudja magát.
Elővette az igazolványát, de hiába kereste a nevét, csak annyit látott rajta, hogy Szamsza György. Majdnem úgy, mint abban a novellában.
Ebben a hőségben nem lett volna szabad semmit se olvasni, még újságot sem, korholta magát, mikor végighúzta tenyerét a borostáin. És venni fog egy ventilátort – másnap reggel nem szeretne se nyúlként, sem egy női mosdóban felébredni.
(A szerző irodalomtörténész)
