Vélemény és vita
Gyengeségben az erő
Egy korábbi háromszoros olimpiai bajnok kétszeri hetedik és egy huszadik helye és az azok utáni viselt dolgai a mostani ötkarikás játékokon nagy vitákat váltott ki a közvéleményben
Talán ez is segíthet abban, hogy minél több ember nézze az olimpiát. Miért is? Mert az igazán értékes produkciók mindenki számára kellő életleckét adnak. Leginkább önmagunk meghaladásában, ugyanis mindegy, hogy mi a helyezés, akár egy hetedik hely, ha amögött emberfeletti teljesítmény van.
A sportoló pedig a kirakatban van, a nagycsaládos édesanya, a három műszakban melózó lakatos-karbantartó, a parasztgazda, a pék, a mérnök, a tanár nincs. Mi köze az olimpiának mindennapjainkhoz? Ismerve a nagyvilág és Magyarország marketingkommunikációs közállapotait, a bajnokok, a sztárok lesznek az elkövetkezendő három év eladható értékei, kirakatemberei. Azonban földi halandók számára egy kimagasló vívóklasszis vagy egy fiatal úszófenomén szinte elérhetetlen fizikai, szellemi, teljesítménybeli magasságban van.
Rájuk büszkék vagyunk, ahogy korábbi háromszoros úszó olimpiai bajnokainkra, más győztesekre, érmesekre és helyezettekre is. Tőlük, ameddig a sportolói pályán vannak, bajnokhoz méltóan emberfeletti teljesítményt várunk. Azonban ne veszítsük szem elől a valóságot, a világ legnagyobb versenyén vagyunk, ahol elsőnek, de még hetediknek, sőt huszadiknak lenni is nagy érdem. Ha...
Ha mindegyik mögött emberfeletti teljesítmény húzódik. Ha nem, akkor baj van. Ha igen, akkor egy – egykori – bajnoknak oda kell tudni állni az előírt protokoll szerint a kamerák elé és erőtlenül, esendően, levegő után kapkodva, szemünkbe nézve bátran azt kell mondani nekünk, magyaroknak, hogy mindent beleadtam, annál többet is, nem sikerült, kevés volt. Ebben a gyengeségben bizony benne lett volna az erő. A lélek ereje.
Aztán a következő hetedik hely után ugyanígy, aztán a huszadik után is. Ha a teljesítmények mögött nem volt ott az olimpikontól, a bajnoktól elvárt emberfeletti erő, az megbocsáthatatlan. Sikerek idején erősnek lenni, kiállni, mosolyogni, megköszönni, integetni, emberek szemébe könnyet csalni lelki rutinmunka. Kudarc idején erősnek lenni, kiállni, mosolyogni, megköszönni, integetni, emberek szemébe könnyet csalni lelki mestermunka. Igen mestermunka lett volna, mert akkor sok millióan azt érezhették volna, a bajnok közülünk való.
Mi is mennyit küzdünk, gürcölünk, mennyiszer kudarcot vallunk gyereknevelésben, hegesztésben, forrasztásban, kenyérsütésben, hányszor elsózzuk az ételt, hányszor, de hányszor bukunk el mindennap. És oda kell tudni állni a feleség, a férj, a gyerek elé, a főnök, a beosztott elé, bevallani, hogy nem sikerült, hogy elszúrtam, talán nem kicsit. Ezzel a tudattal, a bátran vállalt emberi gyengeség lelki erejével kell újra odaállni az esztergapadhoz, a forró kemence elé, felcsapni a jogtárat, beindítani a kukoricadarálót. Egy bajnok igazán akkor a legerősebb, amikor a leggyengébb. A kudarc idején van az igazi mérlegelés...
Az olimpián egy ausztrál hosszútávfutó a tízezer méteres síkfutás döntőjében összeesett, majd felállt, fogta a fejét, támolygott: „Ekkor még nem gondoltam, hogy bajban vagyok, ezért felkeltem. Ismét elestem, tudtam, hogy bajban vagyok. Olyan közel voltam, hogy át kellett lépnem a vonalon, be kellett fejeznem a versenyt. Tudtam, hogy ez olyan valami, amit megtehetek, és meg is kell tennem.”
Mindez már akkor történt, amikor a győztes tiszteletkört futott. Őt azonnali orvosi ellátásban kellett, pontosabban kellett volna részesíteni, de ő megvárta a még utána beérkező négy versenyzőt, megtapsolta őket, és csak azután engedte magát a kerekesszékben elszállíttatni. A teljesítmény emberfeletti volt, a gesztus fair play-díjas. Lehet, hogy én vagyok maradi, egy hetedik hely után is elvárom – bárki is az –, hogy megölelje a bajnokot, tapsolja meg a nyolcadikat.
Aki így tesz – erre is volt példa –, az előtt a bajnok is meghajol, és bizony – az udvarias japánok mintájára – sokan mások is fejet hajtanak. Az ausztrál atléta családja ezt tette ki a közösségi médiában: „Olyan büszkék vagyunk rá. Mindenét a pályán hagyta. Soha nem adja fel. Felállt, és ment tovább. Mindannyiunkat ösztönöz az, amit tettél!”
Ezért kell nézni az olimpiai közvetítéseket. Ott születnek mindennapi hősök is, akik inspirálhatnak bennünket. Megannyi botlás, elesés, újrakezdés, kudarc, gyengeség, erő, győzelem. Épülhetünk, tanulhatunk ezekből, ahogy bajnokaink is.
(A szerző teológus)
