Meddig terjednek az LMBTQ-jogok?

Sem szavazati, sem valós döntési joguk nincs, egyre kevésbé képes védelmezni őket a liberálisok által szétvert nemzeti közösség és a progresszív baloldal által jogaiban meglopott hagyományos család. A gyermekvédelmi törvény – ahogy a bevándorlásról szóló morális-politikai vita – állatorvosi lova annak a valóságos szembenállásnak, amikor egy természetes közösség jogait óvó politikai hatalmat próbál szétcincálni a kontinenst uraló baloldali politika és az annak fogságába került brüsszeli bürokrácia.

Mert a jogi-politikai kérdés az, hogy mit tartunk előbbre valónak: az LMBTQ-csoportok véleménynyilvánítási jogának kiterjesztését (itt nem az életmód szabad gyakorlásáról van szó!), avagy a gyermekek egészséges testi-lelki fejlődéséhez és a szülők neveléshez való elidegeníthetetlen szabadságjogát?

Minden jog addig terjed, amíg nem korlátozza más vagy mások szabadságát. Nem csupán az egyén, hanem egy közösség esetében is. Határok tehát vannak. De elkerülhetetlen az a helyzet, ha már a szabadságjogok esetében a valóságot tartjuk fontosnak, amikor más-más egyén vagy közösség szabadsága menthetetlenül egymásnak feszül. Ilyenkor jön az erkölcs és nyomában a politika. Melyik jog előbbre való? Melyiknek adjunk elsőbbséget? Melyiket határoljuk le, és melyiket engedjük érvényesülni vagy éppen terjeszkedni?

A kérdésre adott válasz morális alapú, de mivel szervezett és irányított együttélési közösségekben élünk (nevezzük ezeket társadalmaknak), a legtöbb ilyesfajta kérdést végül a politika dönti el. Ezt olvashatjuk ki akkor, amikor az LMBTQ-jogok, pontosabban bizonyos konstruált identitású csoportok véleménynyilvánítási jogának kitágításáról van szó.

Fontos különbséget tennünk: nem az LMBTQ-csoportok szabad életmódjáról és nem is a véleménynyilvánításhoz való jogairól van szó. Hisz szabadon, sértetlen módon élhetnek, és véleményt is nyilváníthatnak az életmódjukkal kapcsolatban – Magyarországon is! Vannak kiadványaik, civil szervezeteik, ott a Netflix erre kitalált műfaja, van Pride, és továbbra is van lehetőség bejegyzett élettársi viszonyra. A véleménynyilvánítás, illetve a propagálás kiterjesztéséről, az idáig semleges területre való behatolásról beszélünk.

A gyermekvédelmi törvény esetében is két szabadságjog feszül feloldhatatlan módon egymásnak. Egy életmód propagálásának kiterjesztése az előbbre való-e, vagy a gyermekek egészséges testi-lelki és morális fejlődéshez való joga? Egy szexuális identitáson alapuló csoport szabad véleménynyilvánításának és annak bővítésének adunk-e elsőbbséget, vagy a szülők neveléshez való jogának?

Mindkettő mellett vannak érvek és ellenérvek (bárcsak ebben sem lenne kettős mérce!), de végül a morális alapállás és a politikai cselekvés dönti el és adja a megoldást. Valahogy így lehet pártatlanul megfogalmazni azt a szembenállást, ami a magyar gyermekvédelmi törvény kapcsán Magyarország kormánya és a baloldali, progresszív kulturális csoportok, illetve azok szellemi fogságába került uniós bürokraták között mélyült el az elmúlt hónap során.

A konzervatív, kereszténydemokrata vagy a szuverenista (klasszikus jobboldali) politika szerint a társadalom tartópillére, a hagyományos család és a társadalmat kulturálisan összetartó nemzet az előbbre való. A liberálisok (nem a klasszikus liberalizmusról beszélünk), a progresszív és baloldali csoportok szerint az egyének által alkotott mesterséges csoportoknak kell előnyt adni. A jobboldal tehát a gyermekek és a szülők jogát védi, a baloldal pedig az LMBTQ-jogok további kibővítését – vonható le a konklúzió.

Ugyanez a helyzet korunk legnagyobb kihívásával, a kontinensre áramló bevándorlás (népvándorlás) kérdésével is. Vajon előbbre való lenne egy ide érkező egyén joga, mint az itt élő közösségé? Minden korlát nélkül érvényesüljön a menedékhez való jog? Ami, ha ismét a valóságra vetjük vigyázó szemeinket, sokszor nem is az, aminek látszik. Integrálódni képtelen, dolgozni nem akaró, saját kultúrájukat erőszakosan terjesztő „menedékkérő”, pontosabban gazdasági bevándorló hivatkozhat-e a saját jogaira akkor is, ha az sérti az őshonos közösség jogait? Nyilvánvalóan nem!

Arról nem is beszélve, hogy a joggal nem csak élni, de visszaélni is lehet. Ki kell mondani – politikai úton, a moralitásra hivatkozva –, hogy a bevándorlás nem alapvető szabadságjog. Kiváltképp nem korlátlan egyéni jog. A magyar népszavazás erről döntött 2016-ban.

Ahogy a bevándorlás kérdését, így a gyermekvédelmi törvényről kialakult vitát is el kell dönteni. A politikai szembenállás nem tűr döntetlen állást. Ezért is fontos az Orbán Viktor miniszterelnök által kezdeményezett népszavazás idevonatkozó kérdése. Ez döntheti el azt, hogy a kormányt – mert az Orbán-kormány egyértelműen a gyermekek és a szülők jogai mellé állt – mekkora társadalmi erő támogatja. Vajon a többség melyik jogot tartja fontosabbnak?

Az LMBTQ-csoportok szabad véleménynyilvánítási jogát, pontosabban annak kiterjesztését, avagy a gyermekek, a szülők és a hagyományos család mint a természetes közösség jogát? Erről fogunk szavazni nemsokára.

(A szerző a XXI. Század Intézet kutatója)