Emberellenes liberálisok

A folyton-folyvást diktatúrát kiáltó, autoriter tendenciákról deliráló politikusok és úgynevezett jogvédők köpni-nyelni nem tudtak, amikor Orbán Viktor szerdán bejelentette, hogy a kormány gyermekvédelmi népszavazást kezdeményez.

Hisztérikus reakciók lepték el a Twitter közösségi oldalt, egymást érték a nyugati véleményformálók bejegyzései. Többek szerint a meghatározott témákról egészen egyszerűen nem lehet népszavazást tartani, azaz nem lehet megkérdezni az embereket.

Német politikusok, például a szociáldemokrata Katja Mast vagy zöldpárti Hannah Neumann szerint az emberi jogokról nem lehet referendumot tartani, a kisebbségi jogokról nem dönthet a többség. Reinier van Lan­schotnak, a Volt nevű páneurópai párt társelnökének pedig úgy általában a népszavazás intézményével is baja lehet, szerinte ugyanis az egy megosztó és polarizáló eszköz, amivel nem lehet a diszkriminációt igazolni. A német szabaddemokrata Jens Brandenburg is azt kezdte magyarázni, hogy a demokrácia több, mint a többség diktatúrája.

A népszavazás egyébként a közvetlen demokrácia egyik bevett eszköze, de mint látjuk, ha a magyar kormány kezdeményezi, akkor furcsa módon az emberek véleményének kikérése hirtelen diktatórikus és veszélyes dologgá változik.

A jó demokrata tehát – a nyugati liberálisok szerint – nem kéri ki az emberek véleményét. Minek is, hiszen úgyis jobban tudják náluk, mi a jó nekik. A magyar olvasónak leginkább az SZDSZ-t idéző liberális arrogancia nagyon is általánossá vált az uniós elitben. A liberálisok nem hagyják, hogy gúzsba kösse őket, hogy az emberek mit akarnak és mit nem. Azzal csak belezavarnak a terveikbe.

A balliberális körök érvényesülésének egész stratégiája arra épül, hogy megkerüljék a demokráciát. A „hosszú menetelés az intézményeken át” elve alapján – különösen Nyugat-Európában – évtizedek alatt sikerült elérniük azt, hogy befolyásra tegyenek szert a gondolatokat formáló alapvető intézményekben, az oktatásban, a kultúrában, a tudományos életben vagy az igazságügyben. Kormányok jönnek és mennek, de ők, a mélyállam maradnak.

A liberálisok befolyása a nyugati társadalmakra jóval túlmutat azon, hogy pártjaik milyen eredményeket érnek el a választásokon. Támogatóik jócskán felül vannak reprezentálva a médiában és a szórakoztatóiparban is. Nem a választásokon akarnak érvényesülni, nem demokratikusan megválasztott képvise­lőik, hanem bebetonozott, egymást támogató kádereik útján.

Alapvetően utálják és lenézik az embereket. Nem akarják rájuk bízni a sorsukat meghatározó döntéseket. Különösen utálják azokat, akik nem rájuk szavaznak – és hát ezek az emberek elég sokan vannak –, végtelenül lenézik azokat, akik nem urbánus liberálisok, hanem például vidéki települések konzervatív lakói. Megvetésüket néha sikerül lekezelésbe, atyáskodásba csomagolni, de azért a lényeg mindig kiviláglik.

Ugyanígy beszédes például az is, hogy a liberális elit mindig eltávolítja magát döntései következményeitől. A tömeges migrációt támogató politikusok pél­dául jellemzően nem a migránsgettókban élnek, és jobban szeretik a bevándorlókat csak fotókon látni.

Magyarországon, számos más uniós országgal ellentétben, népszavazás és nemzeti konzultáció útján is rendszeresen kikéri a kormány az emberek véleményét. Az országon óriási a nyomás, a liberális gőzhengerrel szemben pedig csak az egység győzhet.

(A szerző főmunkatárs)