Kondor Katalin

Vélemény és vita

Van is okunk, nincs is okunk

A civil emberek közül valószínű csak nagyon kevesen rendelkeznek olyan tudással, amelynek birtokában kijelenthetnék, hogy ennek vagy annak az európai országnak a jogrendszere jobb vagy éppen kevésbé elfogadható, mint a miénk

Hiszem ugyanakkor, hogy egy ország jog- és igazságszolgálatáról minden polgár elmondhatja véleményét, saját tapasztalatait, igazságérzetét figyelembe véve. Akkor most elmondom.

Mégpedig azért, mert köztársasági elnökünk, Áder János a minap egy konferencián – mégpedig a magyar ügyészi szervezet fennállásának 150. évfordulója tiszteletére rendezett nemzetközi konferencián – azt mondta, Magyarország büszke lehet igazságszolgáltatási rendszerére, mert kiállja a jogállami próbát a magyar igazságszolgáltatás. Hogy mit jelent a jogállami próba, egyáltalán mit jelent a jogállamiság, azt az Európai Unióban immár időtlen idők óta nem sikerült meghatározni, és főképp nem sikerült velünk is tudatni, nyilván szándékosan, nehogy vitatkoznia kellene róla.

Sikerült viszont megannyiszor a fejünkhöz vágni, hogy nálunk a nap huszonnégy órájában sérül a jogállamiság. Bizonyíték persze sehol. Már csak ezért is biztosak lehetünk abban, hogy a jog felkent európai tudósai ilyesmikkel, mint bizonyítás – „méltóan” a jogállamisághoz – cseppet sem törődnek, megbántva ezzel a józan gondolkodású embereket. Megbántva és összezavarva. Ugyanis mára már köztudott, és ezt Áder János sem felejtette el megemlíteni, nálunk egyelőre – amíg nem követjük migránsügyben a művelt Nyugatot – biztonságos az élet, nem gyújtogatnak templomokat, nem hajtanak járművel furcsa idegenek a tömegbe, és nem inzultálnak békés járókelőket.

Nyilván emiatt nincs szerintük jogállam minálunk. Odaát viszont, a minket megítélő és folytonosan elítélni, büntetni akaró és roppant modern gondolkodású Európában Portugáliától Ausztriáig, Olaszországtól Svédországig – gyújtogatások, gyilkosságok, véleményterror ide-oda – semmi baj sincs a jogállammal. Holott naponta hallhatjuk, olvashatjuk, milyen csapdákba szaladnak bele, és nemcsak a társadalmakat szétziláló migránsügyekkel kapcsolatban, hanem a korrupciógyanús szerződéskötések, a társadalmi rendet támadó hagymázas genderelképzelések és az életellenes szabadosságot támogató divathullámok bomlasztó ideológiájának elfogadása révén is. Ezek tények, millió konkrét tapasztalattal alátámasztható, vitathatatlan tények.

Ugyanakkor – nem nézve a minden kétséget kizáróan önpusztító nyugati társadalmakra – itthon, Magyarországon is messze van még a jogi Kánaán. A jognak asztalánál bizony nem mindenki foglalhat helyet. Helyzetünket és a magyar igazságszolgáltatást cseppet sem a Nyugathoz mérve, hanem saját igazságérzetünket és elvárásainkat véve alapul, nyugodtan mondhatjuk, nem lehetünk elégedettek.

Néhány példa. Azokban a bonyolult esetekben, mint például a rendszerváltozás körüli szabadrablások, olajszőkítési ügyek, mérhetetlen meggazdagodások és a riválisok kivégzését napirendre tűző bűnügyek esetében még csak-csak felfogja az ember, hogy az igazság kiderítése hosszú időt igényel. Sok-sok évet, ahogy tapasztaljuk. Ám azzal nem lehet megbékélni, hogy egy tanárt, Szögi Lajost és egy Marian Cozma jeles kézilabdázót meggyilkoló cigány horda olyan büntetést kap, amely semmiféle kártérítésre nem kötelezi őket, és kijőve a börtönből örömünnepet rendezhetnek, felvonulással félemlítve meg a lakosságot. A kárvallott családnak meg csak a bánat jut.

Miközben a bűnözőknek becsületes munkájuk nincs, és méregdrága autóikat sem tudjuk, honnét szerezték. Pedig tettünk már javaslatot arra nézve, mit érdemelnének a fentebbi két esetben bűnösnek talált gyilkosok. Semmi mást, csak hogy addig dolgozzanak a börtönben, amíg a két családnak járó kártérítést össze nem gyűjtik. Ily egyszerű logika mentén működik a „népi” igazságszolgáltatás. Sajnos az állami nem.

Fehérgalléros bűnözőből is van jó néhány. Mintha ezekkel sem tudnánk megbirkózni. Egyesek törvényellenes tetteinek tárgyalása úgy húzódik, mint a rétestészta, s közben az illető él, mint hal a vízben, és bizalmi állásban dolgozhat. Avagy a pedofiliával vádolt volt diplomatát mindössze felfüggesztett börtönre ítélik, miközben a számítógépén talált 19 ezer gyermekpornográf felvétel valószínűleg nem csak a saját szórakozására szolgált, hanem másokat is megrontani szándékozott vele.

Folytathatjuk a jogérzékünket bántó ügyek felsorolását azzal például, hogy bizonyos foglalkozásokat, állásokat megfelelő végzettség nélkül is be lehet tölteni. Felemlegethetjük még a sokakat megdöbbentő „börtönbizniszelők” ügyét, akik pert indítanak, mert nem süt be a nap az északi cellák ablakán, és ez bizony nem méltó egy jogállamhoz. Az persze méltó, hogy valamelyik nem túl képzett városépítő, amikor Óbuda szélét randa panelekkel beépíttette, cseppet sem törődött vele, hogy jelentős része a lakásoknak északra néz, így aztán hiába igyekszik a Nap nevű érdekes és életet adó égitest, bizony az északra néző lakásokat nem látogatja meg.

Tőle persze nem lehet kártérítést kérni azért a kettős mércéért, amely szerint a bűnözőnek, akit északra nyíló ablakú zárkába helyeztek el, kártérítés járna, az északra néző lakásokban élőknek meg semmi. Vajon 12 órai napsütés mennyibe kerül?

Más vizekre evezve azt sem értjük, hogy ha az unió bármely képviselője, például Sargentini asszonyság vizsgálódhat nálunk, miért nem vizsgálgatjuk mi is a különböző európai országok jogállamiságát? Ugyanolyan joggal, mint az emlegetett, vitatható erkölcsű hölgy? Talán tanulnánk is, meg tapasztalatot is szereznénk belőle. Miért is nem büntetjük szigorúan, sokkal szigorúbban például a rongálókat? A falfirkászokat, az illegális szemétlerakókat, a rágalmazókat, a rendbontókat? És végül, de nem utolsó sorban, mi a jogi alapja annak, hogy tűrjük brüsszeli „magyarjaink” hazaárulását, hazugságait és évek óta bizonyíték nélküli vádjaikat?

A fenti kérdéseket – sőt ezeknél sokkal többet – mások is feltették már az illetékeseknek a mi jogállamunkat illetően. Tudom-tudjuk, hogy a nemzetközi helyzet fokozódik. Ám attól még a hiba hiba marad, és a jogos bírálat jogos marad. És sajnos az sem változik, hogy egy kipécézett, elsöpörni szándékozott állam folytat harcot már jónéhány esztendeje a jog álarca mögé bújt, sanda szándékú, világos céljait megnevezni nem akaró vagy nem merő tömeggel.

Magyarországon, miként a köztársasági elnök is mondta, tényleg sikerült biztonságos életet biztosítani a káoszba merülő nyugat-euró­pai léttel összehasonlítva. És nem csak a vakcinabonyodalmakra, a hozzá kapcsolódó uniós sandaságokra, korrupcióra és ezekkel szemben a magyar járványkezelésre hivatkozhatunk, a bizonyítékok ugyanis hosszan sorolhatók.

Mégsem hinném, hogy különösebben büszkék lehetünk arra, hogy kiálljuk a jogállamiság próbáját. A külfölddel való összehasonlításban bizonyosan. Van is okunk, meg nincs is okunk tehát a felhőtlen örömre. Mert ami az igazság, a tisztesség és a jó erkölcs próbáját illeti, abban azért már nem lehetünk oly biztosak. (Hogy ezt elismerjük, elég a parlament munkájába naponta belenéznünk.) Nehéz lesz a dolgunk, ami a jövőt illeti.

Ugyanis az igaz­ságtalanság és a hazugság kultusza éppen most ül tort a világban, az igazság kimondását pedig szigorúan büntetik. E tényeket figyelembe véve mondom, a rombolásra felesküdött Nyugattal szemben nagyon nehéz a harc. S hogy az igazság jelen legyen közéletünkben, és ne jogszolgáltatás legyen, hanem igazságszolgáltatás a bíróságokon, nos, várjuk azt az időszakot, amikor a mindenkori köztársasági elnök erről számolhat be örömmel. 

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Rab Irén

Rab Irén

Szivárványos európai értékek

ĀLenin bácsi cipőt és csokoládét adott a szegény gyerekeknek, mondta az óvó néni a pártpropaganda szellemében. Ma az óvó néni mesét olvas a kicsiknek a királyfi kezéért a sárkánnyal is megharcoló másik királyfiról