Lóránt Károly

Vélemény és vita

Végállomás: Ruanda

Ruanda egy tengerparttal nem rendelkező kis afrikai ország a Nagy-hasadékvölgyben, az Egyenlítőtől néhány fokkal délre, ott, ahol az afrikai Nagy-tavak régiója és a kelet-afrikai térség találkozik

Területe 26 ezer négyzetkilométer, lakossága 13 millió fő, fővárosa Kigali. Az ország rendkívüli biológiai sokféleséggel van megáldva, csodálatos  vadvilággal, amely a vulkánok, hegyi esőerdők és kiterjedt síkságok alkotta tájon él. Különlegessége a területén élő ezüsthátú gorillák, amelyek megtekintésére messze földről érkeznek turisták. Ennek ellenére a magyar újságolvasónak vagy tévénézőnek az ország nevét hallva nem természeti szépségek, hanem az ott 1994-ben száz nap alatt lezajlott, mintegy egymillió áldozattal járó népirtás jut eszébe.

Ez azonban régi történet, és Ruanda neve ki is kopott a nemzetközi sajtóból egészen mostanáig, amikor is más események kapcsán újra, ha nem is a világ, de legalább az európai média figyelmébe került. Történt ugyanis, hogy Dániában június 3-án 70 szavazattal 24 ellenében, tehát több mint kétharmados arányban, elfogadtak egy olyan törvényt, amely szerint a menedékkérőknek a dán határon kívül kell benyújtaniuk kérelmüket. Ezt követően egy Európán kívüli menekültügyi központba, esetleg Ruandába vagy más afrikai országba szállítják őket.

Aki a menedékjogot megkapja, utazhat Dániába, aki nem, az Ruandában marad, vagy választhat mintegy fél tucat más ország között. Ahogy a döntést Rasmus Stoklund, a kormánypárt bevándorlásügyi szóvivője a dán közszolgálati médiának kommentálta: „Ha valaki menedékjogot kér Dániában, tudnia kell, hogy elküldik egy Európán kívüli országba, ezért reméljük, hogy az emberek nem kérnek többé menedéket Dániában.” Egyelőre azonban nincs konkrét megállapodás a szóba jöhető országokkal arról, hogy azok befogadják-e a kiszervezett menedékkérőket.

A dán kormány nemrég egyetértési megállapodást írt alá Ruandával a bevándorlási és menekültügyi kérdésekről. Bár ez a megállapodás nem vázol fel egyértelmű terveket arra vonatkozóan, hogy Ruanda menekülteket fogadjon be Dániától, a dokumentumban szereplő megfogalmazások megnyitják az utat ebbe az irányba: „a dán kormány elképzelése, hogy a menedékkérelmek feldolgozásának az EU-n kívül kell történnie, hogy a menekültügyi rendszer jelenlegi negatív ösztönző jellege megtörjön” – áll a dokumentumban.

A két ország elítéli a jelenlegi menekültügyi rendszert, amely arra ösztönzi „a gyermekeket, nőket és férfiakat, hogy veszélyes utakra induljanak a migrációs útvonalakon, miközben az emberkereskedők vagyonokat keresnek”. A két ország szerint „új utakat kell találni a migrációs kihívások kezelésére egy igazságosabb és humánusabb, átfogó megközelítésen alapuló menekültügyi rendszer előmozdításával”.

Egy ilyen megközelítésnek magában kell foglalnia az illegális migráció kiváltó okainak kezelését, a konfliktusövezetekben tartózkodó menekültek jobb védelmét és a fogadó-, származási és tranzitországoknak nyújtott támogatás növelését. A dán kormány úgy gondolja, hogy jó pár ország partnere lehet a menekültügy kezelésének ebben az új formában, vagyis hajlandó lesz befogadni a dán határról oda szállított menedékkérőket.

Dániában az elmúlt években – nyilván a bevándorlással és integrációval kapcsolatos tapasztalatok alapján – erősödött meg az a vélekedés, hogy a bevándorlási politikát új alapokra kell helyezni. Első lépésként sokkal nehezebbé tették a családegyesítést, és jobban ragaszkodnak a menekültstátusz ideiglenes jellegéhez, ami azt jelenti, hogy amint a származási országot biztonságosnak ítélik, és az üldöztetés egyéni okai megszűnnek, a tartózkodási engedélyt visszavonják.

Ez történik most a szír menekültek esetében, mivel a dán hatóságok Damaszkuszt és Szíria egyes területeit biztonságosnak ítélték. Mintegy 500 szíriai menekültstátuszát vonják vissza. Mivel azonban Dániának Szíriával nincs hazatelepítési megállapodása, a Dániát elhagyni kényszerülő szíriai menekültek úgynevezett „távozási központokba” kerülnek, amelyeket a dán büntetés-végrehajtás működtet. E helyeken már nincs lehetőség sem tanulni, sem munkát vállalni, sőt a hatóságok kijárási tilalmat is elrendelhetnek.

Mindezt egy szociáldemokraták által vezetett baloldali kisebbségi kormány teszi, igaz migráció kérdésében a szélsőjobboldalinak minősített Dán Néppártra támaszkodva.

Ha mindezt Magyarország tenné, akkor Orbán Viktor és az egész ország ki lenne kiáltva fasisztának, akiket ki kell tiltani Európából, bár nehezen tudom elképzelni, hogy a Magyarország elleni gyűlölethadjáratot – amelyet, ne felejtsük el, a magyarországi balliberális értelmiség szervez – hogyan lehetne fokozni.

Azért persze Dánia is kapott eleget. Az Európai Bizottság szóvivője szerint a menekültügy Európán kívüli országokba történő kiszervezése nem összeegyeztethető az uniós joggal. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa elítélte a dán törvényt, mondván, hogy az dominóhatás kialakulásának veszélyét hordozza magában, amelynek következtében más uniós államok is megpróbálhatnak hasonló törvényeket hozni.

És azután persze az NGO-k, csak felsorolok néhányat, amelyek megnyilatkoztak a kérdésben: Amnesty International, Human Rights Watch, Európai Menekültügyi Támogató Hivatal (Easo), Dán Menekültügyi Tanács, Dán Emberi Jogi Intézet. Hogy mit mondtak, nem kérdéses, de nem is érdekes. Ami érdekes, hogy kik ezek? Kik ezek, és ki hatalmazta fel őket, hogy ítéletet mondjanak olyan kormányok intézkedései felett, amelyeket az adott ország lakossága választott meg? És főleg ki finanszírozza őket, és ki ad nekik médiafelületet, mert egyébként nem lennének többek, mint egy ultitársaság.

Egy közmondás szerint a bolond és a gyermek mondja meg az igazat. Ehhez még hozzátehetjük, hogy azok a politikusok is, akiknek életük utolsó szakaszában már nincs vesztenivalójuk. Az Élet és Irodalom Bérczes Tibor tollából interjút közölt a 88 éves Frits Bolkesteinnel, aki változatos politikai pályafutása során a Liberális Internacionálé elnöke is volt. A cikk címe A valóságot nem sokáig lehet letagadni, ami sajnos nem igaz, mert az Európai Unió működése és ezen belül a menekültügy kezelése az élő példa arra, hogy a valóságot sok évtizeden keresztül le lehet tagadni, egész addig, amíg a kialakult körülményeken már nem lehet változtatni.

Az interjúban Bolkestein arról (is) beszél, hogy mennyire ostoba volt az a feltételezés, hogy a Törökországból és Marokkóból toborozott munkaerő majd hazamegy, mint a spanyolok és az olaszok. Megemlít egy holland politikust, Hans Janmaatot, aki már a hetvenes években felhívta a figyelmet a bevándorlás veszélyeire, de kevesen szavaztak a pártjára, mert az emberek szégyellték volna, ha ez kiderül róluk. Az őrá szavazók ugyanis folyamatos bírálat és gúny tárgyai voltak, sőt, amikor pártja egy összejövetelt szervezett, a szállodát, ahol a találkozót tartották, szélsőbaloldaliak felgyújtották.

Janmaat felesége a tűz elől kiugrott egy első emeleti ablakból, és olyan sérülést szenvedett, hogy hátralévő életében tolókocsiba kényszerült. Egyetlen együttérző szót sem kapott, az eseményről szinte egyetlen lap sem számolt be. Mikor történt ez? Legalább negyven éve. Mi változott azóta? Mit tapasztaltunk a legutóbbi amerikai elnökválasztáson? Mire számíthatunk a következő évi hazai választásokon?

Van az angolban egy, az aviatikából származó kifejezés, a point of no return, az a pont, ahonnan már nincs visszatérés. A dánok most megpróbálnak visszafordulni, de már aligha tudnak. Nyugat-Európa két és fél ezer éves története a maga eredeti kultúráját tekintve e század végére befejeződik. Európa nem tűnik el a térképről, csak más lesz, mint ahogy a Hagia Sophia is mint épület megmaradt, de más kultúrát szolgál. Kelet-Közép-Európa még visszatérhet. Legyen ez a mi választásunk. 

(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)

Kapcsolódó írásaink

Brém-Nagy Ferenc

Brém-Nagy Ferenc

Status quo

ĀEgy hegemónia megbontása nehéz, a legkisebb elemének bolygatása is nagy zajjal jár

Őry Mariann

Őry Mariann

Készüljünk!

ĀA foci-Eb alatt sem tudott elszakadni a politikától a német közmédia