Válságálló Magyarország

Habár az utóbbi függ az előbbi kettőtől, hisz nem mindegy, milyen állapotban van egy ország, fel van-e kellően vértezve, amikor krízissel néz szembe, de mégis fontos elvi és egyben gyakorlati kérdés az, hogy egy politikai közösségnek – kiváltképp, ha hatalmon van – milyen megoldási javaslatai vannak. Az „okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát”, de bölcsesség kell az építmény megőrzésére is, ha vihar van.

A koronavírus-járvány okozta egészségügyi és gazdasági válságra az Orbán-kormány egyszerű, világos, ugyanakkor határozott és következetes választ adott. Beruházás, új munkahelyek megteremtése, a régiek megőrzése, adócsökkentés. A családok, a nyugdíjasok, a munkavállalók és végül a fiatalok támogatásának növelése. Ez volt az a válasz, aminek ma már látjuk vitathatatlan sikerét.

A tények pedig nem beszélnek félre, a tények nem politizálnak, a tények nem akarják megbuktatni a kormányt. A tények magukért beszélnek, de a politika olyan különleges műfaj, amiben a sikert is el kell tudni mondani. Az Eurostat felmérése alapján ugyanis az elmúlt fél évben a magyar munkanélküliség jóval az uniós átlag alatt maradt (válságállóság), és mára visszatért a pandémia előtti szintre a foglalkoztatottság mértéke is. A munkanélküliség nálunk kevesebb mint négyszázalékos, az unióban pedig 7,3 százalékos az átlag. A GDP – az elemzőket is meglepve – két százalékkal nőtt. Ezt kell elmesélni.

Persze nem az unióval, hanem a válsággal versenyzünk, nem az európai országokat kell legyőznünk, hanem a vírust, illetve azt, amit maga mögött hagyott. De nem is az Európai Unió válságára kell választ adnunk, hanem a magyarországi problémákra. A számok pedig pontosan azt mutatják, hogy „nyerésre” állunk. Az Orbán-kormány válságálló országot épített az elmúlt évtizedben, illetve a pandémia okozta krízisre is sikerült jó megoldásokat kitalálni. Működik, ez tény. Már „csak” el kell tudni mesélni. Leginkább azért, mert volt ez másképp is.

A 2022-ben először szavazóknak a válságból való kilábalás természetesnek tűnhet. Adva van, akár a szabadság a rendszerváltoztatás utáni nemzedéknek. Ha azonban a 2002 és 2010 között egymást követő, politikai folytonossággal regnáló Medgyessy-, Gyurcsány- és végül Bajnai-kormányokra emlékszünk vissza, akkor azok egészen másképpen álltak egy-egy válsághoz. Voltaképp menedzselték, nem kezelték a krízist. Annak ellenére, hogy a koalícióban mindvégig csak két párt vállalt szerepet, folyamatosak voltak a politikai és személyi viták. Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc is lemondásra kényszerült, mert nem tudtak úrrá lenni a saját szervezeti és az ország gazdasági–társadalmi válságán.

Látni kell azt is, hogy az MSZP–SZDSZ-kormányok a konjunktúra idején nem hajtottak végre egyetlen komoly reformot sem annak ellenére, hogy minden második nap reformokról beszéltek. Gyurcsány Ferenc zárt ajtók mögött Balatonőszödön meg is vallotta, hogy csak úgy csináltak, mintha kormányoztak volna.

A válságok szempontjából ezt úgy is értelmezhetjük, hogy amikor volt rá lehetőségük (gazdasági növekedés és parlamenti többség), akkor nem készítették fel az országot olyan időkre, amikor a körülöttünk lévő világ valamilyen ok miatt megroggyan. Ez történt 2008–2009-ben, a globális pénzügyi, majd gazdasági válság idején is. Úgy rohantunk bele a krízisbe, hogy az ország nem volt válságálló.

Az önsorsrontó politikának meg is lett az eredménye. Magyarország csődközeli állapotba jutott, majd kissé elkésve, de végül szélsebesen és kaotikusan érkeztek a megoldások. Gyurcsány Ferenc kezdte, majd Bajnai Gordon járatta csúcsra a balliberális kormányok válságkezelési, pontosabban ahogy ők mondták, „menedzselési” módszerét, ami röviden és egyszerűen maga a „megszorítás” volt.

Pénzt vontak el a családoktól, az aktív munkavállalóktól, de elvették a nyugdíjjuttatások és a mélyszegénységben élők segélyeinek egy részét is, hogy befoltozzák a válság ütötte lyukakat a költségvetésben. Munka pedig nem volt – pedig szavakban baloldali politikát folytattak.

Nos, ez az, amire már sokan nem emlékeznek vagy koruknál fogva nem is emlékezhetnek. Ez az amnézia pedig döntő lehet a 2022-es választásokon. Ezért is kell ma mesélni a válságokról.

(A szerző a XXI. Század Intézet kutatója)