Térdfoci

Minden szempontból rendkívülinek mondható, hiszen a koronavírus-járványból gyógyuló világ első jelentős tömegrendezvény-sorozata. Ha sikerül megtartanunk frissen visszaszerzett egészségünket, és betartjuk a védekezés alapvető formáit, mindenki győzhet. Még azok is, akik féktelen liberalizmusuk ketrecéből vicsorognak ki az általuk prolinak tartott focivilágra.

A futball alapvetően demokratikus. Minden résztvevője tehetségének megfelelő helyet harcolhat ki magának benne. Ezt, az egyenlő esélyek terepét és lehetőségeit köpködik a magukat elitnek tituláló eszmegyártók. Ennek az álelitnek még az úgynevezett elitsportok sem tetszenek, hiszen annak gyakorlásához meg kéne mozdulniuk, fölemelni feneküket a fotelből, és valamit tevőlegesen is végigvinni. Ez az, ami soha nem következik be.

Volt egyszer egy gazdag Nyugat, amely óriási vagyonokat halmozott fel azzal, hogy szétrabolta a náluk kevésbé fejlett világrészek területeit. Gyarmatbirodalmak épültek, amelyekben a lehető legkegyetlenebb módszerekkel használtak ki mindent és mindenkit. Beindult, leginkább Afrikából a rabszolga-kereskedelem. Vitték a feketéket szerte a gyarmatbirodalmak központjaiba, a legvégén pedig egy valamikori gyarmatrendszer, földrajzilag Amerika különböző részei immár önállósulva vásároltak be afrikaiakból.

Most, amikor újabb és újabb hullámokban végigsöpör a világon a Black Lives Matter, azaz a Fekete életek számítanak militáns és a végletekig rasszista, fehérellenes mozgalom szele, nyomában fellángol a gyűlölet, a kirekesztés, a viszálykeltés és az erőszak. Azt azért érdemes tudnunk, hogy a rabszolga-kereskedelem kezdete és vége közötti háromszázötven év alatt összességében kevesebb sötét bőrű embert hurcoltak Amerikába, mint ahányan ma rabszolgaként élnek Afrikában. Kilencmillióan.

A korábbi rabszolgaárusok és a mai rabszolgatartó afrikaiak feketék. Azt sem árt felidézni, hogy az ókorban a rabszolgák döntő többsége fehér volt. Így tehát azt is jogosan mondhatjuk, hogy White Lives Matter, azaz a Fehér életek számítanak.

A lankadt Nyugaton mára szinte kötelezővé vált látványosan bocsánatot kérni az egykori rabszolgák leszármazottaitól. Ennek a mi kultúránkban szokatlan és visszataszító módja, hogy például a focimeccsek előtt a játékosok letérdelnek, ezzel mutatván azt, hogy szánják-bánják a feketékkel szemben elkövetett bűnöket.

Lassan eljutunk oda, hogy ez az aktus fontosabb, mint a rákövetkező kilencven perc, a meccs. A liberális médiumok arról locsognak, hogy kik és miért térdeltek le, vagy nem tették meg ezt. A liberalizmus meg ráül erre az idegbeteg BLM-lóra, és onnan osztja az észt.

A feketebarát divat legnagyobb hazai alakja Erzsébetváros polgármestere, Niedermüller Péter. A minapi Magyarország–Írország meccset követően, miután az írek térdeltek, a mieink meg nem, közzétette haladó nézeteit: „Ma este Budapesten jobb volt írnek lenni.” Különös, bár nem meglepő kinyilatkoztatás ez a romkocsmák környékéről.

Orbán Viktor viszont nem akar ír lenni. Tegnapi rádióinterjújában elmondta, hogy a foci Eb-t ideológiai zűrzavar fenyegeti. Hozzátette, a futball sport, és az oda nem tartozó dolgokat nem lehetne a pályára engedni. Magyarország nem volt rabszolgatartó, nálunk a térdepelés mást jelent, mint a látványos bűntudattól kóválygó Nyugaton.

Azért lobogtassuk meg az ókori zászlót: Navigare necesse est, vivere non est necesse – Hajózni muszáj, élni nem. Nálunk ez így szól ma: Focizni muszáj, térdelni nem.

(A szerző vezető szerkesztő)