Vélemény és vita
Gyurcsány jogtiprói
Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök néhány hónapja még maga fenyegetőzött
álláspont
Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház igazgatójának és a hasonszőrű értelmiségieknek azt üzente, hogy „minden értelemben földönfutók lesznek. Nem lesz árokbetemetés. Zárójel lesz. Levegőtlen világ azoknak, akik megölték a magyar szabadságot.” LáriFeri most már beveti nagyágyúit is. Tegnap például Kálmán Olga nyugalmazott álsztárriporter, a DK függetlenje, sőt elnökségi tagja az európaimagyarok nevében azt ecsetelte, hogy ha 2022-ben kormányváltás lesz, akkor nagytakarítást tartanak. Az ellopott, elcsalt milliárdokat visszaveszik – fenyegetőzött.
Gyurcsány már az elszámoltatási biztosát is megnevezte, aki nem más, mint az egykori fővárosi, majd később fővárosi fellebbviteli főügyész, és aki Czeglédy Csaba adócsaló bűnözőhöz, a DK – szakmája gyakorlásában az ügyvédi kamara által felfüggesztett – ügyvédjéhez hasonlóan momentán épp vádlott.
Az őszödi böszme megtalálta a zsákot és a foltját is. Ihász Sándort. Mert hogy róla van szó, akit hivatali visszaéléssel vádolnak, mivel fellebbviteli főügyészként a Fenyő-gyilkosság felbujtása kapcsán a Gyárfás Tamás által részére átadott kazetta leiratát fiókjába zárta ahelyett, hogy azt átadta volna az ügyben nyomozó hatóságnak. Amúgy Ihász Sándor büntetőpere a jövő héten kezdődik, ezen a héten még az ATV-ben magyarázta el, hogy „unortodox módon”, vagyis egyszerű parlamenti többséggel is lesz módja a mai ellenzéknek arra, hogy az alkotmányként szolgáló alaptörvényt lényegében kicselezzék.
Gyurcsány elszámoltató biztosa azon lelkesedett be, hogy a balliberális napilap mellékletében Bárándy Péter, Fleck Zoltán, Lengyel László és Vörös Imre közös felhívásban rendszerváltó javaslattal rukkolt elő. Ennek lényege, hogy a jelenlegi kormány választási veresége esetén egyszerű többséggel alkotmányos rendszerváltást hajthatnak végre, mivel a jelenlegi rezsim folyamatos alkotmánysértést követ el. Egyeduralmat épít.
Ezek szerint mégsem a választók adtak felhatalmazást? Kétharmadot? Legitimitást az alkotmányozásra a mai többségnek? Eddig úgy tudtuk, hogy Gyurcsány Ferenc volt az, akit a pártja és nem a választók juttattak hatalomba 2004-ben, 2006-ban pedig szintén ő volt az, aki a választókat becsapta. És csalt.
A jogtudósokat ez nem zavarta. Gyurcsánynak a jogállamiságot zárójelbe tevő ötlete láthatóan fellelkesítette tanácsadóját is. Azt az embert, aki fővárosi főügyészként a 2006. október 23-i véres és brutális események idején ügyészi felkészültsége ellenére még véletlenül sem szándékozott észrevenni azt, hogy a békésen ünneplő állampolgárok ellen elkövetett súlyos bűncselekmények csapaterőben történtek.
Így ezekben nem az általa vezetett Fővárosi Főügyészségnek, hanem az arra illetékes Budapesti Katonai Ügyészségnek kellett volna nyomoznia. Ihász szakmai tévedésének meg is lett a lesújtó eredménye. A békésen ünneplő állampolgárokat véresre verő bűnöző rendőrök többsége a mai napig felderítetlen maradt, mivel az Ihász vezette főügyészség csupán a rendőri bántalmazások kapcsán nyomozott, szinte teljesen eredménytelenül.
Szomorú, hogy három évtizeddel a rendszerváltozás után az „annak során elévülhetetlen érdemeket szerző Kis János jogi csűrés-csavarással próbálja megindokolni, hogy a választásokon reményei szerint győztes koalíciónak miért szabad, sőt szükséges megszegnie a törvényt” – írta Kónya Imre egykori MDF-es belügyminiszter az SZDSZ egykori elnökének szavaira reagálva. A baloldal új SZDSZ-e, a Momentum pedig odáig jutott, hogy aláírásgyűjtéssel szednék el Mészáros Lőrinc vagyonát.
(A szerző újságíró)