Domonkos László

Vélemény és vita

Boldog

A Tisza fővárosában a folyótól alig röpke kanyarodásnyira lakott, majdnem szemközt egykori alma materemmel, a nagy prózaírónkról, Tömörkény Istvánról elnevezett gimnáziummal

Szeged egykori sztálinista keresztapa-kényurának, a Milu becenévre hallgató pártkorifeusnak folyóparti hajléka tőle alig kétszáz méternyire. Azé a Komócsiné, akinek bandája gyakorlatilag a szovjet hódoltság kezdetétől, 1944 őszétől formailag 1985-ig („amúgy” ki tudja, még meddig…) uralta szülővárosomat – és aki pártklánjával mindent megtett, hogy lehetetlenné tegye Isten ama teremtményét, akit ifjúkorom alighanem legszeretetreméltóbb emberi lényének tarthatok.

Idősebb kollégám, Horváth Dezső vitt el hozzá. Sokat nem kellett magyaráznia, hiszen Bálint Sándort nemcsak megelőzte a híre, de ekkoriban, 1977–78 körül már nem akármekkora mítosza is volt, holott hivatalosan, pláne nyomtatásban jóformán semmit sem lehetett megtudni róla. Mégis olyasféle aura övezte, mint a Klauzál téren álldogáló, ama híres-neves beszédét ott mondó Kossuth Lajost vagy a Tisza partján az örök magyar élet remegő csillagát néző  Juhász Gyulát.

A Móra Ferenc Múzeum a vagány Trogmayer Ottó igazgató úrnak köszönhetően ugyan világ csodájára kiad(hat)ta A szögedi nemzet vaskos köteteiből az első kettőt – de ezeken kívül Bálint Sándor-műhöz hozzájutni körülbelül olyan nehézségi fokú volt, mint Orwell vagy Márai könyveihez… Sándor bácsi galambszelídségű, mindig angya­lian mosolygós és lenyűgöző bölcsességű lénye mögött volt valami, amitől a hatalom – ezen belül az élenjáró szegedi gengszterhelytartóság – jobban félt, mint az ördög ama tömjénfüsttől. Méltán.

Amikor beléptem hozzá, a természetes megilletődöttség nemcsak pillanatok alatt tovaröppent, de már fel is cserélődött a belül felujjongó öröm természetes, fellépésre csábító késztetésére. („Híres emberek” esetében Szegeden csak Mocsár Gábor megismerésekor éltem át hasonlót.) Hazai közegben mindig őzve beszéltem (ez még ma is így van), megüt­közve hallgattam Sándor bácsit: enyje, kedves fiam, de szép szögediesen beszélsz, tán alsóvárosi vagy? Nem, válaszoltam, rókusi. No, nem baj – legyintett jóságosan…

Mert Sándor bácsi úgy volt a legszögedibb szögedi, hogy a létező legszögedibb városrészben, a paprikatermesztők Mekkájában, az ősi Alsóvárosban, a  török hódoltság előtt épült templom és a Dózsa fejét őrző egykori temető tőszomszédságában látta meg a napvilágot 1904 augusztusának legelső napján – ahol  kora gyermekkorától a szó létező legszorosabb értelmében a dél-alföldi néphagyomány és népélet kellős közepében, legsűrejében élt és ez a csodaörökség nemcsak egész, bámulatra méltóan nagy életét, de szemléletmódját, világlátását, világképét – egész személyiségét – éppúgy alapjaiban meghatározta, mint munkásságát.

A szomszédos kiskun táj, továbbá Bácska, Bánság, Csanád, Békés és Arad területeit is magába foglaló, úgynevezett szegedi nagytájról egész egysze­rűen a világon mindent tudott, amit embernek tudni kell és érdemes. E vidék népéhez pedig olyan páratlan, szinte földöntúli ragaszkodással és odaadással volt hű, amit akár egyetlen, pillanatfelvétel-szerű fotó is kiválóan illusztrál: gyűjtés közben, kezében notesszel, ceruzával álldogál a kendős dél-alföldi asszonyok között – szeme és kicsit huncut, de evangéliumi szeretetet tükröző, utánozhatatlan mosolya úgy veszi körbe földijeit, ahogyan alighanem csak az édesanyjuk ölelő karja fonhatta át őket.

Sándor bácsi pedig több mint négy évtizeddel mennyekbe távozta után is tud örömteli szeretetet adni: most röppent föl a hír, hogy Ferenc pápa jóváhagyta a boldoggá avatáshoz szükséges – Sándor bátyánk erényeiről szóló – dekrétumot, így az eljárás nagy valószínűségel olyan stádiumba juthat, hogy készülhetünk  – Istenem, micsoda érzés leírni! – Boldog Bálint Sándor ünneplésére…

Lám, a boldogság nemcsak örömteli, vágyott lelkiállapot, örök nagy emberi cél: a „boldog” jelző, amely Magyar Katolikus Lexikon szerint  a régi magyar nyelvben gazdagot is jelentett (mily bölcs: nem az a gazdag igazán, aki boldog?), de a latin beatusnak megfelelően tökéletest, beteljesedettet is – ha valakire, hát az alsóvárosi Pálfy utcából Kónya Anna és Bálint Sándor fiára illik leginkább.

Aki ragyogó táj- és népismereti munkák, hatalmas életmű birtokában a keresztény humanizmus apostolaként nemcsak a legtisztább emberpéldányok egyike, de hitvalló nagyszerűségében talán még az őskeresztények egyenesági leszármazottja is volt, aki a szovjetbérenc, kommunista Nérók, Komócsinék és a többi elvtárs üldözéseit is körülbelül úgy, mosolyogva állta, mint a nagy elődök… Ami pedig a boldoggá avatást, mint a szentté avatási eljárás első, kisebb területre korlátozott, ám végső soron a szentek névsorába történő felvétel nyitányát illeti – 2011 május elsején Krakkóban Karol Wojtyla előtt fejet hajtva megélhettem ennek felemelő, egészen eredeti, szavakkal alig éreztethető nagyszerűségét.

Temetésén, 1980 májusában Horváth Dezső mellett állva, ma  már tudom, alighanem a Fennvaló személyes rendelkezése lehetett, hogy Szegeden 1945 óta alighanem először hangzott el nyilvánosan, tömegesen, kórusban énekelve – akkor hallhattam életemben először – az ősi magyar himnusz, a Boldogasszony Anyánk: „Magyarországról, édes hazánkról, ne feledkezzél el szegény magyarokról…”

Néhány éve pedig Szegeden az azóta elhunyt kiváló tanítványnál, Tápé mindenesénél, a kiváló néprajztudósnál, Lele Józsefnél járva és a Sándor bácsi előtt tisztelgő Bálint Sándor-emlékszobába lépve Jóska, a magyar paraszt ősi, ösztönös  tiszteletének megindító mozdulatával, kicsit meghajtotta magát, mielőtt levette a kalapját. Igen: pontosan ez és így jár Boldog Bálint Sándornak. 

(A szerző író)

Kapcsolódó írásaink

Őry Mariann

Őry Mariann

Szövetségek

Ā„Mi nem a migrációhoz való jogot védjük, hanem a szülőföldön való boldogulás jogát” – ezt mondta Santiago Abascal, a spanyol VOX elnöke, amikor múlt heti budapesti látogatásán az illegális bevándorlásról kérdeztük

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Apró ötletek Európából

ĀCsak az ostoba nem látja ugyanis, hogy jó ideje már minden azt a tervet alapozza meg, azt célozza, hogy az emberekből tökéletes fogyasztógépet „varázsoljanak”