Olvasom az egyik baloldali, tehát eleve elrendelés szerint független és létében nap nap után fenyegetett portálon, hogy a kormánypárti sajtó nagy elánnal vetette bele magát az őszödi beszéd évfordulójába, előtte pedig Karácsony Gergely főpolgármestert igyekezett összemosni Gyurcsány Ferenccel.
Két, minősítéstől sem mentes állítás, amelyek ha otthon, parkban, villamosmegállóban, akárhol hangzanak el családtagok vagy ismerősök között, teljesen természetesnek mondhatóak lennének, ám az a tény, hogy ezekből publikáció születik ma Magyarországon, beszédesen árulkodik a ránk kövült mentális és szociológiai állapotokról.
Értem, hogy sokan szeretnék, ha ez az egész őszödi buli elmerülne már végleg a múlt feneketlen kútjában, de mégis csak úgy van, hogy az emberi közösségek általában őrzik az emlékezetükben azokat az eseményeket, amelyek döntően változtatják meg az életüket. Gyurcsány Ferenc Balatonőszödön, zárt körben véghezvitt tényfeltárásának napvilágra kerülése a rendszerváltoztatás utáni idő vitathatatlanul katartikus pillanata volt. Illő és fontos tehát emlékezni és emlékeztetni rá.
Bevallom, én néha soványnak is érzem ezt, mert ha szóba kerül, legtöbbször leragadunk a trágár szóhasználatnál, a „hazudtunk reggel, éjjel meg este” vagy a „nem csináltunk semmit négy évig” típusú idézeteknél. Pedig másról, többről van szó, mint egy túlmozgásos és magamutogató közéleti figura emlékezetes produkciójáról. Lánczi András mondta egyszer, hogy a politikának – miután hatalomról, pénzről, érdekérvényesítésről, adott esetben érdekek megsértéséről beszélünk – óhatatlanul van egy sötét tartománya. A jó politikus igyekszik ezt elfedni, hogy megőrizhető legyen a tevékenység ethosza, a rossz nem foglalkozik vele.
Nos, Gyurcsány Ferenc nem csak elfedni nem akarta, nemcsak maga fellebbentette róla a leplet, de szinte kérkedve tartott idegenvezetést benne a párttársainak, később, a beszéd napvilágra kerülésével az egész országnak. Azt üzente, nincs morális gát, amit a politika ne léphetne át, a győzelem érdekében bármilyen eszköz felhasználható. Arra a kérdésre, hogy hogyan formálta a magyar társadalmat, képét a politikáról, ezzel együtt elképzelését a közös ügyek koordinált, értelmes intézéséről, hogyan épült be az emberek egymás közti viszonyaiba, a szociálpszichológia tud választ adni.
Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésekor lehetett volna egy határkő akár, ami megmutatja, mi fér bele és mi nem a demokratikus politikába, milyen elvárásoknak kell megfelelnie mindenkinek, aki a közös ügyeink képviseletére szerződik, és végül milyen cselekedetek járnak azonnali diszkvalifikációval. (Persze előtte Horn Gyula pufajkás- vagy Medgyessy Péter ügynökmúltja is lehetett volna.) Nem lett az.
Ebben döntő szerepe volt a baloldali értelmiségnek – és fontos erre is emlékezni és emlékeztetni –, prominens képviselői, mintha csak egy láthatatlan kéz intésének engedelmeskednének, úgy sorakoztak fel védeni a védhetetlent, megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. És a tiltakozások idején csőcselékeztek és randalírozásról beszéltek, miközben védtelen embereket rugdostak az utcán azonosító nélküli rendőrök. Ez akkor is hihetetlennek tetszett, de van lejjebb, akadnak, akik tizenöt év távolából is megpróbálják megmagyarázni.
Ami Karácsony összemosását illeti Gyurcsánnyal, az egy oximoron. Hogyan lehetne összemosni két valamit, ami mindig is összetartozott? Ennek legplasztikusabb jelenete, amikor a pár nappal előbbi beszédében az indulását a miniszterelnök-jelölti versenyben bejelentő főpolgármester, aki akkor arról beszélt, olyan országot akar, ahol az újságírók kérdezhetnek, éppen leteremt egy kérdező újságírót, közben a bukott miniszterelnök a háttérben krákogva irányítja.
(A szerző lapszerkesztő)
