László Tamás

Vélemény és vita

Az ellenzék felelőtlensége nemzetbiztonsági kockázat

Az ellenzéki lét könnyű: elég mindannak az ellenkezőjét mondani, amit a kormány tesz. Ehhez különösebb gondolkodás nem kell

Ez luciferi magatartás, aki Madách Ember tragédiájában „a tagadás ősi szelleme”, aki az Úrnak ezeket mondja: „Győztél felettem, mert az végzetem, / Hogy harcaimban bukjak szüntelen, / De új erővel felkeljek megint. / Te anyagot szültél, én tért nyerék, / Az élet mellett ott van a halál, / A boldogságnál a lehangolás, / A fénynél árnyék, kétség és remény.”

Az idézet a mai viszonyokra több mint áthallásos. A balliberális ellenzék kezdettől fogva a vírusnak szurkolt, a minél rosszabb, annál jobb vezette, vezeti őket, az oltásellenességük, a kormány egészségügyi intézkedéseinek akadályozása már-már „luciferi” – és a háttérben mindig felsejlik egy ördögi figura, Gyurcsány Ferenc.

A balliberális ellenzéknek nem kell az ígérgetéseikkel – hagymázas álmaikkal – kapcsolatos összefüggéseket feltárni, számításokat végezni, hatáselemzéseket készíteni. Nekünk viszont minden ötletükről le kell rántani a leplet, mondjuk ki például, hogy Gyurcsányné ötlete, miszerint minden nyugdíjas kap majd 150 ezer forintot, csaknem 400 milliárdba kerülne.

Rá kell kérdezni, hogy honnan venné el ezt az irdatlan összeget. Valószínűleg azonnal eltörölné a 13. havi nyugdíj beve­zetését. A kormánynak viszont minden döntésében meg kell vizsgálnia, hogy milyen rövid és hosszú távú hatása lesz egy törvénynek, programnak.

Nem kell elvégezniük azt a szívós aprómunkát, ami a kormányzati intézkedésekhez szükséges, kiváló példa erre a világviszonylatban párját ritkítóan eredményes oltási program. Az ellenzéshez elég a tiltakozás, a riogatás, az oltásellenesség. Az ötmillió ember beoltását viszont sziszifuszi munkával meg kell szervezni a regisztrációtól, az oltóanyag megszerzésétől az oltóhelyig való eljuttatásig, a vakcinák hatásmechanizmusainak értékelésével együtt. Ebben a hivatástudattal és elkötelezettséggel rendelkező egészségügyiek anyagi és erkölcsi megbecsülése is benne van.

 Az előző példát folytatva, a balliberális ellenzékre veszélyhelyzetekben egyáltalán nem lehet számítani, úgy viselkednek, mint az alsóbb osztályú meccseken az ittas, a partvonalon túlról artikulálatlanul, nyomdafestéket nem tűrő kifejezéseket beordibáló szurkolók. A felelős kormánynak viszont az erőforrásait összpontosítva rendkívüli helyzeteket kell megoldania, életeket és értékeket mentve.

A balliberális ellenzéknek nincsenek távlatai, a pillanat foglyai. A kormány viszont hosszú távú programokat indít, amelyeknek a gyümölcse olykor csak több ciklus múlva érik be. Ilyen például a felsőoktatás szükségszerű átszervezése, település- és gazdaságfejlesztési lépései, az energiapolitika, a zöldátállás és a sor hosszan folytatható. Az ellenzék csupán a kormány lépéseire reagál, a felelős kormánynak viszont elébe kell mennie az ügyeknek, proaktív magatartással.

 Az ellenzék csak a népszerűséget hajhássza, teljesítmény nélküli osztogatási tervei pontosan ezt jelzik. Nagy valószínűséggel el fogják törölni a családtámogatási és otthonteremtési rendszert, ezt tették 2002–2010 között, már jelezték, hogy a magyarság demográfiai helyzete nem érdekli őket. Mint ahogyan nem érdekli őket a nemzetpolitika sem, folytatva a 2004. december 5-i népszavazással kapcsolatos gyalázatos álláspontjukat.

A hatpárti koalíció a leginkább „bülbülszavú rózsát”, Karácsonyt tolja előre (aki sarokba szorítva, az igazi arcát mutatva agresszívvá válik), ő csupán Gyurcsány bábja és a háttérben az elmúlt tizenkét éves ellenzékiségük összes frusztrációját még „hideg polgárháborút” is kockáztató leszámolást készítenek elő.  

Az ellenzék szájalásából, hamis ígéreteiből nem lehet számon kérni semmit, ha netán hatalomra kerülnének, akkor sem. Könnyed vállrándítással azt mondják majd, hogy az a kampány volt, most jön a valóság. Az ellenzék 2019-ben több helyen az önkormányzatokba kerülve is ellenzék maradt, semmi felelősséget nem tanúsít, se az ígéreteivel, se a napi cselekvési kötelezettséggel szemben.

Elég számba venni Karácsony 2019-es kampányígéreteit, mennyi valósult meg belőlük?

 Ígértek Budapest Alkotmányt, ami persze jogi képtelenség, nem is lett belőle semmi. Megígérte a zöldterületek mennyiségének növelését, ehhez képest a Liget projektet kézzel-lábbal akadályozza, holott a tervek szerint öt hektárral növekedne a zöldterület a Ligetben. Nem indítottak panelprogramot, a bérlakások ügyében leginkább a jelenlegi bérlők ellehetetlenítési szándékával jeleskednek.

Nincs lakásügyi ombudsman, se lakásügyi tanács. A lakásállomány megújítására kísérletet se tettek, viszont felgyorsítják a fővárosi ingatlanok eladását. Idősotthonok rekonstrukcióját ígérték, ehhez képest a járvány első hullámában a fővárosi kezelésű idősotthonokban – pél­dául a hírhedtté vált Pesti útiban – nem tudták megvédeni az idős honfitársainkat.

A Városháza előtti területre Budapest főterét ígérték, amiből szintén nem lett semmi. A korrupció elleni fellépés ígéretéhez képest nem tudni, hogy mire költötték Soros György sok millió dolláros, a járvány ürügyén a fővárosnak juttatott adományait. A nyugdíjasoknak, a rászoruló nagycsaládoknak évi húszezer forint fűtési támogatást, a 14 éven aluliaknak ingyenes közösségi közlekedést ígértek, ezek is üres ígéretek maradtak.

Nagyszabású parkolásirendszer-átalakítást ígértek, még a tervei sincsenek meg, ehhez képest a kormány tervez a közösségi közlekedés csomópontjaiban, a vasúti rekonstrukció keretében sok ezres P+R parkolót Budapesten. Karácsony melegbárt akart nyitni a Városházán – ez viszont szerencsére nem valósult meg, viszont első intézkedéseként, a nemzeti trikolórt megcsúfolva kitűzte a szivárványos zászlót.

Netán kormányra kerülve is ellenzék maradnak majd, az ország ellenzéke. A jéghegy csúcsa az elképzeléseik között az a veszélyes lázálom, hogy a kétharmaddal megszavazott húsvéti Alaptörvényt illegitimnek nyilvánítják, és el kívánják törölni nem kétharmaddal – a többiek között egy volt szocialista igazságügyi miniszter ötlete alapján. Ezzel Magyarországon fel akarják számolni a jogállamot, miközben az EU-ban jogállamisági kínpadra vonnák újra meg újra hazánkat.

Ez a moslékkoalíció hazánkra nézve súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent. A 2022-es választásokon nemhogy kormányra kerülésüket, de a jövőbeni köz-­é­leti szerepvállalásukat is józanul, de erőnk tudatában meg kell akadályozni!

(A szerző építész, volt országgyűlési képviselő)

Kapcsolódó írásaink

Vitéz Ferenc

Vitéz Ferenc

Főzőtanfolyam

ĀJoó K. nem szeretett főzni. Ennek az volt az oka, hogy nem tudott. Több sikertelen próbálkozása tel­jesen elvette a kedvét a gasztronómiától

Zaal Gogsadze

Zaal Gogsadze

Grúzia függetlenségének napja

ĀA grúz Nemzeti Tanács 1918. május 26-án kiáltotta ki az ország függetlenségét. Noha a vezető európai hatalmak is elismerték, a Grúz Demokratikus Köztársaság nem maradt fenn sokáig