Lóránt Károly

Vélemény és vita

A második levél

Az intézményeket elfoglaló szélsőbaloldali, kulturális marxista erők állnak szemben a nemzetállami tradíciókat (kulturális és történelmi örökséget) megtartani igyekvő erőkkel

Az elmúlt napokban egy katonák által írott újabb levél jelent meg a francia Valeurs Actuelles konzervatív magazin weboldalán, ezúttal a levél megfogalmazói aktív katonáknak nevezték magukat, és arra figyelmeztetik az ország elnökét, a kormány és a parlament tagjait, valamint a katonai vezetést, hogy Franciaországban polgárháborúhoz vezető forrongás van, hogy erőszak uralkodik a városokban, hogy gyűlöletet szítanak Franciaország ellen. Felsorolják a francia katonák érdemeit, amelyet a különböző háborús területeken értek el, majd felteszik a kérdést, hogy azért harcoltak és adták sokan az életüket Afganisztánban, Közép-Afrikában az iszlám szélsőségesek elleni harcban, hogy Franciaország a végén elbukjon?

Visszautalva az első levél aláíróira és az aláírók kormány általi megfenyegetésére, kiállnak idősebb kollégáik mellett: „Az idősebb katonák kiérdemelték a tiszteletünket. Ők azok, akiknek becsületét önök az elmúlt hetekben lábbal tiporták. Ők a józan ész platformjának aláírói, katonák, akik a legjobb éveiket adták a szabadságunk védelme érdekében, engedelmeskedve az önök parancsainak, hogy megvívják az önök háborúit.

Ezeket az embereket, akik Franciaország minden ellensége ellen harcoltak, önök most fanatikusnak nevezik, holott az egyetlen hibájuk, hogy szeretik a hazájukat, és gyászolják annak látható hanyatlását.” Valóban, az első levél aláírói büntetésekkel nézhetnek szembe. Florence Parly hadügyminiszter ki is jelentette, hogy utasította a hadsereg főparancsnokát a fegyelmi eljárás megindítására, az indok, hogy a hadsereg tagjai nem politizálhatnak.

Erre a második levél megfogalmazói a következőt válaszolták: „Önök vitathatják, hogy nem a hadsereg dolga ezekről a kérdésekről beszélni. Ellenkezőleg, mivel mi politikamentesek vagyunk, a megállapításainkkal szakmai  véleményünket fejezzük ki. Mi már láttuk és megtapasztaltuk ugyanezeket a folyamatokat más országokban. Ugyanilyen válságok voltak ott, amelyek megelőzték az összeomlást.”

A Florence Parly által kilátásba helyezett büntetéseket már alkalmazták is. Például az első levél egyik ismert aláírója, Christian Piquemal, aki az idegen légió valamikori parancsnoka és 1989–1992 között szocialista miniszterelnökök katonai kabinetjének vezetője is volt, elvesztette katonai rangjával járó privilégiumait, miután 2016-ban részt vett egy iszlámellenes tüntetésen.

A második levelet aktív katonák fogalmazták meg, de – legalábbis egyelőre – nem írták alá, viszont a levél nyitva áll a csatlakozásra. A publikáló Valeurs Actuelles szerint eddig 93 ezren fejezték ki  egyetértésüket. Gerald Darmanin belügyminiszter gyávának nevezte a levél megfogalmazóit, mondván, hogy nem merik nyíltan vállalni a véleményüket, ami viszont érthető is, mert rögtön új állás után nézhetnének, esetleg zendülés szítása címen börtönbe is kerülhetnének.

Tehát a francia politikai vezetők szerint a katona menjen el például Afganisztánba, vagy a Közel-Kelet és Afrika valamely szegletébe, hogy az életét kockáztatva harcoljon a radikális iszlám ellen, miközben saját hazájában a radikális iszlám már számos nagyváros külső területeit elfoglalta, és hogyha erre a kormányt figyelmezteti, akkor büntetéssel nézhet szembe.

De nem csak a francia vezetésnek gyűlt meg a baja a katonákkal, a Financial Times tavaly júniusi tudósítása szerint a német védelmi miniszter, Annegret Kramp-Karrenbauer feloszlatja az ország mintegy 1400 főt számláló speciális erőinek (Kommando Spezialkräfte) egy részét, mert úgy találták, hogy néhány tagja szimpatizál a radikális jobboldallal. Christof Gram, a katonai elhárító szolgálat vezetője pedig arról számolt be, hogy a hadseregen belül érezhetően nő a szélsőjobboldali szimpatizánsok száma és a szélsőséges hálózatok kiépülésének lehetősége.

De az Atlanti-óceán másik oldaláról is hozhatunk példákat. Friss hír, hogy 120 korábbi magas rangú politikai vezető nyílt levelet tett közzé, amely a következőképpen kezdődik: „Nemzetünk nagy veszélyben van. Olyan harcban állunk alkotmányos köztársaságként a túlélésünkért, amilyenre az 1776-os alapításunk óta nem volt példa. A küzdelem a szocializmus és marxizmus hívei és az alkotmányos szabadság hívei között zajlik.”

És így végződik: „Arra buzdítunk minden állampolgárt, hogy már most vegyenek részt a helyi, állami és/vagy nemzeti szintű választásokon, hogy olyan politikai képviselőket válasszanak, akik Amerika, alkotmányos köztársaságunk megmentése érdekében fognak cselekedni, és a jelenleg hivatalban lévőket felelősségre vonják. A nép akaratát meg kell hallgatni, és követni kell.” A nyílt levelet olyan, ismert személyiségek írták alá, mint William Boykin hadsereg altábornagy, aki hadügyminiszter-helyettes volt G. W. Bush elnöksége idején, vagy John Poindexter altengernagy, aki Ronald Reagan elnök nemzetbiztonsági tanácsadója volt.

El lehet képzelni a katonák frusztráltságát, hogy miközben őket hazájuktól sok ezer kilométerre küldik, hogy az életük kockáztatásával harcoljanak politikusaik külpolitikai céljainak megvalósításáért, addig ugyanezen politikusok tehetetlenségből – vagy tudatosan – átjátsszák országukat azoknak az erőknek, amelyek ellen a katonák messze földön harcoltak.

Az, hogy három országból is lehet felhozni példákat a katonák és a politikai hatalmat birtoklók konfliktusára, arra világít rá, hogy itt a nyugati világ egy általános jellemzőjével van dolgunk, amelyre az amerikai katonák levele utalt is: az intézményeket elfoglaló szélsőbaloldali, kulturális marxista erők állnak szemben a nemzetállami tradíciókat (kulturális és történelmi örökséget) megtartani igyekvő erőkkel. Az elmúlt amerikai elnökválasztást kísérő zászlóégetésből és annak a fősodratú sajtó általi támogatásából világosan kitűnt, hogy a mélyállamnak – akár Amerikáról, akár Európáról van szó – nincs hazája, és ha a haza védelmét a mélyállam politikusai­ra bízzuk, nekünk sem lesz.

Mindenesetre nem gondolnám, hogy valódi, mondjuk a 20. századi spanyolhoz, vagy a 19. századi amerikaihoz hasonló polgárháború alakulna ki akár Nyugat-Európában, akár az Egyesült Államokban, ahhoz túlságosan pusztítóak már a fegyverek, amelyekkel a katonák rendelkeznek. Sokkal inkább az eddig is ismert helyi konfliktusok kiszélesedése várható.

Hosszabb távon enklávék vagy más néven zónák fognak kialakulni önálló belső törvénykezéssel, nagyrészt függetlenül a környező világ törvényeitől, aki elolvassa a Koránt, meg fogja érteni miért. De a nem muszlim, nem európai lakosság beilleszkedése sem lesz könnyű, az eltérő kulturális szokások és főleg az eltérő identitás miatt. Dániában most megpróbálnak tenni valamit a zónásodás ellen, várjuk ki, mi lesz az eredménye.

Igen hosszú távon azonban a demográfiai viszonyok alakulása lesz a döntő. 2005-ben készítettem az Európai Unióra egy demográfiai előrejelzést 2100-ig, amelyben az unió lakosságát muszlimra és nem muszlimra bontottam. A számítások azt mutatták, hogy a jelenlegi demográfiai folyamatok fennmaradása esetén Európa nyugati fele muszlimmá válik, és egyes országokban a muszlimok már a 21. század vége felé többségbe kerülhetnek. Még hosszabb távon pedig, mint amennyi idő például a hazai reformkor óta eltelt – a demográfiai jellemzők változatlansága esetén – az európai embertípus gyakorlatilag kihal.

A katonák európai kultúra megmentésére irányuló kezdeményezése dicséretes, szükséges, de nem elégséges. Ha azt akarjuk, hogy ezer, sőt ennél több évre visszatekintő országaink és kultúránk megmaradjon, a demográfiai folyamatokon is változtatnunk kell.

(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)


 

Kapcsolódó írásaink

Bán Károly

Bán Károly

Karácsony küldetése

ĀA baloldali sajtó szerint ránk kérgesedett a reménytelenség, amikor szombaton, Nyírtasson megjelent Karácsony Gergely, a remény embere, és elhozta a „99 Mozgalmat”, az ország újraegyesítésének programját

Rab Irén

Rab Irén

Hol a bal, hol a jobb?

ĀEgyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szélsőjobboldali párt, amelynek provokációitól volt hangos fél Európa