Közeleg a szuperdemokrácia

Először feltétlenül szögezzük le azt az alig cáfolható tényt, hogy valakiknek bizony már régóta az az érdekük, hogy még véletlenül se teljen el egyetlen nap sem anélkül, hogy valami bődületes marhaságot, valami blőd kitalációt ne akarnának ráerőltetni az emberekre. Ez különösen a magát fensőbbségesnek tartó Egyesült Államokra és hű majmolójára, az Európai Unió jó néhány országára jellemző.

Gondolom, ma már nem kell sorolnom a példákat, hiszen ki ne emlékezne a me-too álságos mozgalmára, az ostobábbnál ostobább önkéntes „klímatudósok” ajánlásaira, az LMBTQ… különös figuráinak erőlködésére, hogy mindenáron tegyük magunkévá természetellenes elképzeléseiket, valamint az egész Amerikát felfordító, BLM (Fekete Életek Számítanak) néven ugyancsak mozgalommá terebélyesedő, erőszakos és életeket követelő, valamint még a sport berkeibe is beférkőző megmozdulásokra.

A szorgos emberiségbolondítók persze arról is gondoskodnak, hogy ezekről a roppant demokratikus mozgalmakról s az újabbnál újabb polgárpukkasztó ötletekről rendre és bőséggel hírt adjon a sajtó, és lehetőleg bélyegezze meg mindazokat, akik nem feltétlenül szeretnék, ha a fentebb emlegetett példák a mindennapi életük részévé váljanak.

Hogy tényleg szinte minden napra jut egy ostoba elmeszülemény, kizárólag a szabad akarat nevében, annak jó példája az az ötlet, miszerint lassan emberi joggá válik, hogy összeházasodhatunk a csillárunkkal, a perzsaszőnyegünkkel (a macskánál talán még nem tartunk), meg mindenféle tárggyal. Vagy hogy olyan következtetésekre jussunk, mint nemrég Angliában, ahol, mert sajnos – és ez tény – sok egyedül közlekedő nőt támadnak meg (sőt meg is ölnek) az utcákon a sötétedést követően, hát érdemes lenne megfontolni a férfiak kijárási tilalmát este hat után. Mármint azért, hogy a nők nagyobb biztonságban érezzék magukat. Ez lenne ám a szuperdemokrácia! (Bár szerintem inkább az, ha egyik héten a férfiak járkálhatnának este hat után, a másik héten a nők.)

A javaslat amúgy a Lordok Házában hangzott el. No comment, mondja a művelt angol, többet én sem akarok hozzáfűzni, de azért azt mindenképpen ajánlanám a lordoknak, hogy a törvényeiket kellene talán újrafogalmazniuk. Csak hogy a közelgő szuperdemokráciának egy árnyalatát megvilágítsam, idézek abból a nemzetközi, a világ tényleg szinte minden pontján megjelenő női havilapból, mely a nők éjszakai utcai megtámadásáról szólt.

„A városokat férfiak tervezték fér­fiaknak, és még ma is nagyon kevés női szempont érvényesül a közterek, épületek vagy közlekedési platformok dizájnjánál – legyen szó életritmusról, gyereknevelésről, egészségről, biztonságról, női igényekről és szükségletekről.” Tehát a fránya várostervező férfiak a hibásak. Nos, ízlelgesse ezen mondatokat mindenki, ha akarja, s jusson olyan következtetésre, ami jólesik neki, én most tényleg áttérek a hamarosan ránk váró igazi szuperdemokráciá­ra. (A szó még nincs benne a politikai szótárban, csak az enyémben.)

Valószínű másnak is feltűnt, amit néhány napja olvashattunk a napilapokban, idézve Trócsányi Lászlót, a Fidesz európai parlamenti képviselőjét, aki az EP alkotmányügyi bizottságának üléséről számolt be. Az ülésen azt vitatták meg, hogy 2024-től milyen szabályok alapján is válasszák majd meg az európai parlamenti képviselőket. Idézem őt: „A föderalista nézetet valló képviselők és a hozzájuk kapcsolódó szakértők szeretnék a jelenlegi választási rendszert oly módon átalakítani, hogy a képviselők egy részét úgynevezett transznacionális listáról kelljen megválasztani.”

Trócsányi szerint ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy magyar választó majd olyan listára is szavazna, amelyen esetleg egyetlen magyar képviselő sem lenne. Szuper! Nos, ilyen szuperdemokratikus tervek főnek az uniós boszorkánykonyhában. Íme a burkolt kirekesztés receptje. No meg annak bizonyítéka, hogy továbbra is úgy tűnik, hogy – bocsánat – teljesen hülyének néznek bennünket. Nem mint magyarokat, minket egyszerűen csak ki akarnak rekeszteni már régóta, ehhez eddig nekik választási rendszer sem kellett, most már lesz az is. Ám úgy tűnik, ostobának nézik az euró­pai választókat is. Nem először persze.

Abban alighanem biztosak lehetünk, hogy hazaárulóink szerepelni fognak a transznacionális választási listán. Mi már viszont most is tudjuk, hogy a közelgő magyar parlamenti választásokba a NATO, az Európai Parlament (Jourová megmondta), az összes Soros-szervezet, valamint, ahogy nagyanyám mondaná, „János és a város” is bele fog szólni. Mondja már meg valaki, milyen demokrácia van az Európai Unióban?

Meglehetősen régen várunk a válaszra. S azt is közöljék, melyik uniós törvény írja elő, hogy egy független ország belügyeibe beleavatkozhatnak? Azt se felejtsék el végre ismertetni, mit jelentenek a demokratikus alapértékek? Csak nem eltitkolt szerződéseket? Hazug jelentéseket? Sosem bizonyított vádakat? Mert eddig számunkra ezek a szuperdemokratikus alapértékek mindössze azt jelentették, hogy a kipécézett országok belügyeibe a legaljasabb módon is bele lehet avatkozni. Mára pedig azt is sikerült kitalálniuk, miképpen lehet az uniós választásokat is elcsalni, kirekeszteni a választhatók közül mindazokat, akik a szuperdemokratáknak nem tetszenek. Nos, nekünk meg az nem tetszik, hogy tagországként szép fokozatosan veszítjük el szabadságunkat, szuverenitásunkat.

Nem tetszik, hogy el kell tűrnünk a hazugságaikat, a rágalmaikat. Hogy örökös „harckészültségbe” kényszerítenek bennünket, hogy számukra nincs nemzet, nincs haza, s nincs védendő európai kultúra sem. Minap a mentőkutyákról olvastam egy írást. Azt írták benne, hogy amikor „dolgoznak”, nem a segíteni akarás motiválja őket, hanem a jutalom. A kutyákat a világért sem akarnám megsérteni, de motivációjukról Európa elárulói jutottak eszembe.

(A szerző újságíró)