Vélemény és vita
Szellemóriás
Fricska. A Momentum hullócsillaga, Fekete-Győr András legutóbbi internetes bejegyzése felütésében megadta az útirányt: „Nekünk Európában van dolgunk.”
Villámelemzése szerint akik Keletre tekintenek, igazából sikertelen politikusok, akik hazájukban nem értek el eredményt, ezért barátkoznak diktátorokkal. A remek ember tehát – innen, a pesti belvárosból – simán leköpködött két-három milliárd embert, néhány sok ezer éves kultúrát, valamint egynémely ezermilliárd eurós beruházást.
Ami persze érthető, hiszen ő sikeres. Mivel a teljesen etikátlan és szakmaiatlan „NOlimpia” kampánya után kevés eséllyel indul egy nevetséges ballib miniszterelnök-jelölti castingon, iróniájának mérgezett nyilait legfőképpen azokra lőtte, akik úgymond a „Nyugat hanyatlásáról” mernek szólni. Íme egy idézet a nagy szellemtörténész számára: „Európa pusztulásának nyomorúságos hétköznapjai. Európa kegyelemért könyörög az iszlámnak, csuklik és vonaglik az alázattól…” Aki ezt mondta, az Kertész Imre Nobel-díjas író. És neki van hitele.