Vélemény és vita
Az idő előtt robbanó iráni atombomba esete
Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az iráni Natanz atomerőmű sajtóosztálya nem unatkozott az utóbbi hétvége során sem
Huszonnégy óra leforgása alatt két nagy horderejű közleményt is meg kellett fogalmazniuk: az elsőben az állt, hogy sikeresen újrakezdték centrifugáikban az urándúsítást, a másikban pedig, hogy ezek sajnos felrobbantak.
Nem hiszem, hogy az esemény túl nagy meglepetést okozott volna az iráni atomerőmű alkalmazottai között, lévén, hogy az utolsó hasonló incidens tavaly nyáron emelte meg néhány méterrel az erőmű tetőszerkezetét, de 2007 és 2010 közt is történtek gyanúsnak ítélt esetek, amelyek következtében levegőbe repült a dúsító nagy része.
Miközben egy ilyen iráni centrifuga-újraindítást próbálok elképzelni, nehezen tudok ellenállni annak a kísértésnek, hogy lelki szemeim előtt megjelenjen egy nagyon junior, előléptetéssel kecsegtetett fiatal beosztott, ahogy hunyorogva, összehúzott vállakkal közelít mutatóujjával az indítógombhoz, mint ahogy tette gyermekkorában rajzszöggel a lufihoz a nővére születésnapján. A folyamatot az erőmű vezetése tisztes távolságból figyeli messzelátókkal, majd mikor a lökéshullám hátraveti gondosan növesztett szakállukat, kissé rezignáltan, de biztos meggyőződéssel nyugtázzák az indítás eredményességét.
Eközben az izraeli titkosszolgálat szeizmográfokon keresztül figyeli az iráni dúsító tiszavirág életű újraindítását. Nem véletlenül, hiszen a mai technológiai fejlettség fokán annak az esélye, hogy kétszer egymás után felrobbanjon több mint ezer centrifuga, körülbelül azzal egyezik meg, mint hogy Dobrev Klára az Európai Parlament egy újabb magyarköpködő ülésén kokárdával a mellkasán hibátlanul elszavalja a Nemzeti dalt. Ahogy a The Jerusalem Post írta órákkal az incidens után, ez utóbbi natanzi újraindítás is valószínűleg az amerikai és izraeli titkosszolgálatok jóvoltából sikeredett látványosabbra a tervezettnél.
Az iráni atomenergetikai program elleni kibertámadások már George Bush elnöksége alatt kezdődtek, és Obama elnök alatt csúcsosodtak ki az úgynevezett Olympic Games (Olimpiai játékok) akció során, amikor is egy Stuxnet nevezetű vírussal megfertőzött számítógép-hálózat túlnyomást okozott az iráni centrifugákban, ezzel vagy két évvel visszavetve az urániumdúsítás programját. Vélhetőleg csak elenyésző elégtételt nyújt az iráni vezetésnek az, hogy míg a japánoknál a koronavírus-világjárvány hatására le kellett fújni az olimpiai játékokat, addig országukban egy évtized alatt kettőt is megrendeztek.
A „megmérettetést” persze az irániak a lovagiasság szabályainak megfelelően megnyitották az egész világ előtt, amikor a reaktor fertőzött szervereit rákötötték a világhálóra. Ennek következtében világszerte több tíz millió számítógép ment tönkre, mivel a katonai vírus nem ismerte fel, hogy megváltozott az operációs környezete, dollármilliárdos károkat okozva ezzel a világgazdaságnak.
Szakértői vélemények megegyeznek abban, hogy az irániak az urándúsítást nem azért indították újra, hogy az évente megrendezett perzsa lecsófesztiválon a rendszeres áramkiesés okozta rezsóleállásokat orvosolják. Katonai megfigyelők szerint, ha a szombaton újraindított uránhexafluorid-gázbefecskendezés sikerrel járt volna, Irán négy vagy öt hónapra lenne az első atombomba elkészítésétől. Az iszlám ország intenzív ballisztikus rakétaprogramjának köszönhetően azt is elérte, hogy egy nukleáris töltetet a most használatban levő rakétáikkal akár kétezer kilométeres távolságra is el tudnak szállítani, amibe már izraeli célpontok bőven beleférnek.
A dúsító elleni támadás nem csupán az izraeli polgárok védelmét szolgálhatja, hanem egy előnyösebb tárgyalási pozíciót nyújthat a Biden vezette Fehér Háznak. Mint tudjuk, a Trump-adminisztráció felrúgta a 2015-ös bécsi egyezményt, amiben Irán ígéretet tett az urándúsítás leállítására a gazdasági szankciók felfüggesztéséért cserébe. Az új Biden-adminisztráció ugyan az egyezmény visszaállítását szorgalmazza, de ezt csak akkor hajlandó megtenni, ha Irán előbb beszünteti az urándúsítást. Hogy ki pislant majd előbb, az idővel eldől, de a szombati incidens kétségkívül tárgyalási előnyt jelent majd a nyugati hatalmak javára.
A gyakorlatban szinte elenyésző annak az esélye, hogy az irániak esetleg atomfegyvert vessenek be Izrael ellen, hiszen ez saját országuk azonnali pusztulását is jelentené. Viszont exponenciálisan megnőne az általuk támogatott fundamentalista proxyerők, mint például a húszi lázadók vagy a Hezbollah által elkövetett ilyen nemű támadások esélye. Emellett regionális riválisaik között is szükségszerűen megindulna egy újabb nukleáris fegyverkezési hajsza, aminek a következményei beláthatatlanok lennének.
Lévén, hogy az Egyesült Államok és Európa határai is jelenleg tárva nyitva állnak bárki előtt, akinek épp kedve tartja német NGO-hajón ideköltözni, a hétvégi natanzi akció láttán talán csak fellélegezhet minden békeszerető polgár. Habár török sámlira ültetett, önmagukat nemzetközi irrelevanciába bokszolt európai uniós politikusaink immár csak passzív megfigyelői a globális nagypályások küzdelmének, megkönnyebbülve nyugtázhatjuk, hogy léteznek még erők, amelyek akár erővel is képesek megvédeni elöregedett, törékeny kis demokráciáinkat.
(A szerző teológus, újságíró)
