Galsai Dániel

Vélemény és vita

Düh és unalom

Fricska. Magyar Bálint szerint amit az egyetemeknél tesznek, az nem modellváltás, a Fidesz, amikor ezt hangsúlyozza, semleges reformelnevezést akar keresni annak, ami gyakorlatilag a felsőoktatás lerablását jelenti

Ezt nyilatkozta az egykori SZDSZ-es oktatási miniszer aki alatt felmerült a történelemérettségi eltörlésének gondolata, sőt rettenetes pártjának szellemi hátországa még a Himnusz újraírását is felvetette. Már nem is dühít a dolog. Inkább halálosan unom, ami pusztítóbb, mint a düh. Elvégre ugyanezt mondták az MTA átalakításánál, amikor mindössze arról volt szó, hogy ne belterjes, kontroll nélküli fantomkutatásokra folyjon el a közpénz.

Azóta tudományos életünk kiválóságai továbbra is egymás után érnek el nemzetközi sikereket. És ez volt (van) a színművészeti egyetem kapcsán is. Vidnyánszky Attila sokszor elmondta, hogy minden régi oktató maradhat – csak éppen más színek is felkerülnek a palettára. Ezt nem bírják Magyarék. Mit lehet ilyenkor tenni? Csak dühösen unatkozni a magyar liberalizmuson.

Kapcsolódó írásaink

Rab Irén

Rab Irén

Szabadság, ahogy ők gondolják

ĀEgy tél végi hajnalon a költő munkába indult. Fázósan húzta össze magán a kabátját, a buszmegállóban a jeges szél az arcába vágott

Domonkos László

Domonkos László

Táviratsirató

ĀNemrégiben röppent fel a hír: a Magyar Posta májustól „kivezeti portfóliójából” a belföldi távirat-szolgáltatást – bürokrata szörnynyelvből lefordítva: megszűnik a távirat, mint olyan