Vélemény és vita
Mocskos torta
Fricska. Ma Bauer Tamás a „soros”. Elosztják ezek egymás közt a mocskot, mint jó testvérek az ünnepi tortát
Igen, az a Bauer, aki nem azért hitvány ember, mert az apja ÁVH-s verőlegény volt – arról éppen nem tehet –, hanem mert az ősét nyilvánosan mentegette, emellett Trianon gyalázatát a magyarok számára hasznosnak merte mondani.
Most így örvendeztette meg a „demokratikus” ellenzék vérgőzös híveit: „A kiváló szónok Gyurcsány annak adott hangot a plenáris ülésen, amit az Orbán-rendszer működését elszenvedő százezrek, akár milliók éreznek, gondolnak. Börtönbe velük! (…) Pazar módon felépítve adta elő nagy visszhangot kiváltó napirend előtti beszédét kedden Gyurcsány Ferenc.”
Ez már nem csupán az 50-es évek külvárosi lumpenterrorjának visszaálmodása: egy belpesti, ex-SZDSZ-es közgazdász ünnepli a megveszekedett leszámolási terveit, egyszerre felrúgva az etika és az esztétika szabályait. Sose feledjük Juhász Gyula Trianon-versének sorait: „Nem kell beszélni róla sohasem, / De mindig, mindig gondoljunk reá.”